DR. HOPPÁL PÉTER
DR. HOPPÁL PÉTER
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az UNESCO világörökségi listára történő felkerülés egyfajta védelmet jelent, hiszen nagyon jelentős védjegy azoknak az objektumoknak a számára, amelyek ebben a megtiszteltetésben részesülhetnek, hogy világörökségi védettséget kaphatnak. Magyarország azt mondhatja el, hogy ezeket az objektumokat részben kaptuk a mielőttünk itt élt kultúráktól, részben egyetemes értékként teremtődtek meg, részben természeti környezetünk részeivé váltak, sajátunkká, részben pedig a magyar szellem által létrehozott értékekről beszélünk.
Az országunknak a felelőssége ezekkel az objektumokkal kapcsolatban az, hogy ezeket az értékeket fenntartsuk és megőrizzük a jövő generációi számára, erre is kaptunk tulajdonképpen feladatot az UNESCO-tól.
(13.10)
Ez egy kicsit olyan kérdés, mint a közgazdaságtan egyik fontos fogalma, az ökológiai lábnyom, amely arra buzdítja a mai generációkat, hogy az előző generációktól megkapott értékes erőforrásainkkal úgy gazdálkodjunk, hogy az utánunk következő, utánunk jövő nemzedékek is használni tudják teljes értékükben azokat. Ugyanígy egy kicsit ezzel a hasonlattal élve a világörökség részévé vált nyolc magyarországi objektumnak is valami ilyesmi szerepe van, tovább kell adnunk, meg kell őriznünk ezt az értéket a jövő számára.
A törvény előkészítése kapcsán a Magyarországi Világörökségi Helyszínek Szövetsége és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, azt hiszem, elmondhatjuk, hogy példás együttműködésről tett tanúbizonyságot, hiszen a szakma és a politika úgy tudott együttműködni, hogy minden olyan felvetést, amelyet ez a szövetség, illetve a világörökségi helyszíneket működtető szervezetek, intézmények, cégek felvetettek, mindezeket a szempontokat a politika elfogadta és beépítette az itt előttünk álló törvényjavaslatba, ilyen módon jogászok, környezetvédők, marketingszakemberek és civil szervezetek is hozzá tudták tenni a törvényhez mindazt, amire szükség volt, hogy a mai napig eljussunk.
Azt is elmondhatjuk erről a törvénytervezetről, hogy egy kicsikét kormányok feletti törvényről van szó, hiszen itt már a vitában elhangzott előttem, hogy a Hiller István korábbi oktatási és kulturális miniszter úr által benyújtott törvényjavaslat lényeges pontjai az a három alappillére, amelyre épült tulajdonképpen a tervezet, ez be is került, megőrződött, és fontos alapkérdésként benne szerepel a tervezetben. Ilyen módon tehát az itt már taglalt kezelési terv szükségessége, a világörökségi gondnokság kérdése, illetve az állami finanszírozás, az állami forrás bevonásának a kérdése a törvénytervezet három alappillére.
Elhangzott szintén a vita korábbi szakaszában, hogy ez a 400 millió forintnyi többletforrás megítélése relatív lehet. Nyilvánvalóan mondhatjuk azt, hogy ha a nyolc helyszín között arányosan kerülne szétosztásra ez a pénz, akkor helyenként, objektumonként egy 50 millió forintos keret nem feltétlenül jelent nagy fenntartási hozzájárulást ezeknek a helyszíneknek a védésére, fenntartására, működtetésére, illetve a bemutatására. Azonban a kormány szándékai szerint ez a 400 millió forint egy többletforrás. Jelenleg is működnek ezek a helyszínek, jelenleg is prosperálnak, jelenleg is értékes kínálattal gazdagítják a magyar országimázst a külföldi turisták és a belföldi turizmus számára, tehát a többletforrásnak mindenképpen örülünk, és örülünk annak a kormányzati szándéknak, hogy ezt a 400 millió forintos idén induló költségkeretet a következő években fejleszteni kívánja a nemzeti együttműködés kormánya.
Az elosztás mikéntjéről azonban nyilvánvalóan még lehet finomításokat tenni. Arról értesültem, hogy az előkészítés időszakában a szakértők azt javasolták, hogy jelenjen meg ennek a forrásnak a felosztásában a területi arányosság. Természetes, hogy a területi arányosság vonatkozásában, mondjuk, a Fertő tó vagy a Hortobágy pozíciói erősebbek, hiszen hatalmas, több száz hektárnyi területről beszélünk talán, ugyanakkor nyilván Hollókő-Ófalu belső szűk területe vagy a pécsi ókeresztény sírkamrák egy szűkebb területre összpontosulnak, ilyen értelemben talán fontos lenne más szempontokat is majd a következőkben figyelembe venni, például a keletkezés időszakát, tehát hogy egy régebbi objektum fenntartásában nyilvánvalóan sokkal több felelősség és nagyobb költség jelenhet meg. Ezt a paramétert is a későbbiekben esetleg figyelembe lehetne venni. A pályázati forrásokra, mint ez önök előtt is bizonyára ismert, a korábbi időszakban leginkább a múzeumi feladatot betöltő szervezeteknek volt módja kulturális vonatkozásban. Ezt is változtatni célozta a törvény, úgyhogy ezt is nagyban üdvözöljük. A kormányzati szándék nagyon helyes, miszerint jelenleg a világörökségi helyszíneket kezelő intézmények és cégek a törvény nyomán lehetőséget kapnak arra, hogy a kulturális célzatú forrásokra, pályázati forrásokra megnyíljon a lehetőségük pályázni.
Miért fontos ez? Azért fontos, mert nemcsak a múzeumi értékek őrzése, hanem a világörökségi értékek őrzése is fontos, hogy külső forrásokat be tudjon vonni, ilyen módon az európai uniós források megnyílására most ezek a cégek is pályázhatnak. Tulajdonképpen most rendeződik ilyen módon a világörökséget kezelő szervezetek jogi státusa, már ami a forráshoz való jutás ügyét illeti.
Engedjék meg, hogy annyit röviden felvessek, hogy ha visszatekintünk Pécs példájára, 2000-ben kaphatta meg ezt a jelentős státust a pécsi ókeresztény sírkamrák és a Cella Septichora épületegyüttesei, hogy az UNESCO világörökség részévé válhattak. Ez 2000-ben történt. Ha azt nézzük, hogy milyen módon tudott élni egy szűkebb régió, Baranya megye vagy Pécs városa ezzel a lehetőséggel, azt mondhatjuk, hogy egy ilyen címmel nagyon nagy innováció és nagyon nagy fejlődési potenciál juthat osztályrészül az adott településnek vagy környezetének, hiszen tíz évvel a világörökségi helyszínné válás után, 2000 után tíz évvel, 2010-ben egy másik nagy európai projekt, az “Európa kulturális fővárosa” program részévé válhatott Pécs városa. Meggyőződésem szerint ebben nagy szerepet játszott a világörökségi védettségű ókeresztény sírkamrák (Dr. Lamperth Mónika: Toller neve egy mondatot megérne!) UNESCO-védettsége, és azt mondhatjuk, hogy az a terv, ami Baranya megye szomorú leszakítottsága ellenében megpróbálja a kulturális innovációt, a kulturális városfejlesztést, a kulturális ipart, munkahelyteremtést célul kitűzni, az is ezekre az értékekre tud majd építeni reménység szerint. Nyilván ugyanígy van a többi világörökségi helyszínnel, és nyilvánvaló, hogy a már előkészítésben lévő újabb helyszínek is erre törekszenek, hogy a terület kitörési lehetőségét a kultúrában és ebben a turisztikai többletkínálatban határozzák meg.
Végül engedjék meg, hogy visszapillantsak erre a mögöttünk hagyott 26 esztendőre, hiszen 1985-ben csatlakozott Magyarország a világörökségi egyezményhez, ’85-ben csatlakoztunk, majd két évvel később két helyszín, Budapest és Hollókő máris megkapta az UNESCO-tól a védettséget, tehát két helyszínnel indulhatott el ez a magyarországi, azt mondhatjuk, 93 ezer négyzetkilométerünkhöz viszonyítottan dicsőséges és nagyvonalú, impozáns történet, amit a világörökségi helyszínek jelentenek. Ha azt nézzük, hogy a jelenlegi nyolc helyszínen felül a magyar várományosi listán tíz további helyszín szerepel, akkor bizakodással mondhatjuk el, hogy ez a kulturális iparnak, a területfejlesztésnek egy olyan szegmense, amelyhez ez a törvény jelentős módon járulhat hozzá.
Köszönjük szépen a kormánynak a helyszínek részéről, hogy olyan szakmai együttműködést folytatott, amelynek következtében ilyen tervezet állt elő. Én bizakodom a tekintetben is, hogy mivel az előkészítés azokat a súlypontokat, amelyeket a korábbi kormány vonatkozásában megjelentek, beépítette a tervezetbe, ezért egy egységes, a parlament minden oldala részéről elfogadott törvény áll előttünk.
Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
