PÁL BÉLA

Teljes szövegű keresés

PÁL BÉLA
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelettel köszöntöm, elnök úr, köszönöm a szót.
Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásomban az MSZP részéről azok sorát szeretném gyarapítani, akik a többi pártban is nagy számban szóltak eddig is, és akik arról szóltak, hogy szakmailag korrektnek tartják ezt a törvényjavaslatot, az előkészítés módját pedig példaértékűnek, és akik büszkék arra, hogy Magyarország csatlakozik azokhoz az országokhoz, amelyek a legmagasabb szintű jogszabályban rendelkeznek a világörökségről.
Persze, az előkészítés módját dicsérve hadd mondjam el, hogy ez lenne a természetes, mert egy ilyen törvény, amely a világörökségről szól, nyilván politikai hovatartozástól függetlenül fogja össze azokat a feladatainkat, örök nemzeti kötelességünket, amelyek azokkal a kulturális és természeti értékekkel szemben fennállnak, amelyek nemcsak a magyar nemzet szempontjából fontosak, hanem joggal tartanak számot a világ érdeklődésére is, hiszen egyetemes jellegűek, legyen szó kulturális értékről vagy természeti értékről egyaránt.
Fontos a világörökségi törvény megalkotása a turizmus számára is, ez tükröződött a sport- és turizmusbizottság legutóbbi ülésén, hiszen a turizmus egyik legfőbb célja, tartalma, külön szakmai ága a világörökségi turizmus. Mind a belföldi, mind a külföldi turisták jelentős része ezekre a világörökségi helyszínekre látogat, s ennek megfelelően a turizmus is kiemelt figyelmet fordít a világörökségekre, hiszen marketingfeladataink között is kiemelt helyen szerepelt és szerepel, és legutóbb a kultúra éve alkalmából is a világörökségi helyszíneink bemutatása kiemelt szempont, kiemelt cél volt.
Mindez természetesen arra kötelez minket, hogy olyan törvényt alkossunk, amely a legteljesebb mértékben megfelel majd a jogalkotók céljának, az alkalmazóinak - ezt külön nagy hangsúllyal szeretném kiemelni -, és természetesen mindez által az odalátogatók, a belföldiek és a külföldiek elégedetten távoznak. Hiszen a törvény mellett, akkor, amikor dicsérjük azt, hogy széles körű szakmai konzultációban született, és ez nagyon helyes, arról se feledkezzünk meg, hogy a törvénynek vannak olyan területei, amelyek az önkormányzatokat érintik, az egyházakat érintik, a szakmai területet, a lakosságot érintik, aki az adott helyszínen lakik, az odalátogatókat és természetesen az ott élő vállalkozókat is. Ebből a szempontból tehát eszméletlenül fontos minden ponton a megfelelő szintű koordináció.
Bár eddig erről nem nagyon esett szó, de nagyon lényegesnek tartom, hogy megfelelő tájékoztatást kapjanak már a világörökségi várományosi helyszínek kialakításának időszakában mindazok, akik ennek érintettjei, hiszen gyakran hallunk olyan véleményeket a lakosság részéről is, akik szinte félnek attól, hogyha a lakóterületüket, az életterüket világörökségi helyszínné nyilvánítják, különösen igaz ez, hogyha a természeti értékeinkről van szó, mert attól tartanak, hogy ezt követően olyan kötelezettségek vonatkoznak rájuk, amelyeknek alig vagy csak nehezen tudnak megfelelni. Itt tehát nagyon fontos szerepe lesz abban is a kormányzatnak és minden érintett szervezetnek, hogy megfelelőképpen tájékoztassa az ott élőket arról, hogy milyen kötelezettségek, milyen előnyök járnak azzal, ha világörökségi helyszínné változik a környezetükben lévő kulturális vagy természeti örökség.
Külön kiemelt feladatnak kell lennie a világörökségi helyszíneink mellett, amire ez idáig is jó példát szolgáltatott az eddigi nyolc világörökségi helyszínünk is, különösen kiemelt feladatnak kell lennie a fejlesztésüknek, hiszen nem elég csak világörökségi helyszínné nyilvánítani egy területet, egy természeti vagy egy kulturális örökséget, egy építészeti értéket, ha annak a folyamatos fejlesztéséről nem tudunk gondoskodni hazai forrásból, európai uniós forrásból, önkormányzati forrásból vagy vállalkozói forrásból, akkor kevés turistát vonz, kevés odalátogatót vonz, márpedig a világörökség egyik legfontosabb célja az, hogy bemutathassuk egyetemes értékeinket a világnak, és bemutathassuk a belföldi turistáknak is.
Vannak, akik félnek ezektől a fejlesztésektől, valljuk meg őszintén; vannak, akik félnek attól, hogy ez a természeti érték rovására megy, vagy éppen a kulturális érték rovására mehet majd. Nem kell félniük, hogyha majd a világörökségről szóló törvénytervezet előírásait betartva, pontosan, megfelelően létrejönnek azok az egyeztetési mechanizmusok, de ebben nagyon-nagyon fontos, hogy minden ponton érezzék azt, hogy segítő kézként ott áll mellettük az adott szervezet, amelyik segíti abban, hogy eligazodjon, hogy mivel jár ez, milyen előnnyel és milyen hátránnyal.
Amikor a fejlesztésekről szólok, akkor hadd emeljem ki például azt, hogy példaértékű a Pannonhalmi Bencés Főapátság fejlesztése az elmúlt években, amely a fenntartható fejlődés szempontjait figyelemben tartva, legyen szó az apátság környezetében elhelyezkedő természeti értékekről vagy éppen az apátság ezeréves értékeiről, olyan példaértékű fejlesztést valósított meg, döntően európai uniós és a hozzá társuló önerős egyházi finanszírozással, amelyre nemcsak a határainkon belül lehetünk büszkék, hanem a határainkon túl is. Olyan komplex szolgáltatási rendszert, olyan bemutatási rendszert dolgoztak ki, amely példaértékű lehet minden világörökségi helyszín számára.
Ezt azért emeltem ki, mert persze a fejlesztés nemcsak a világörökségi helyszín, konkrétan csak a helyszín fejlesztése, hanem a fejlesztéshez hozzátartozik az is - és ebben nagyon üdvözlöm a törvénytervezet komplex szemléletét -, igen, hozzátartozik például a megközelíthetőség. Így tehát nagyon fontos, hogy a területfejlesztési és a területrendezési szempontok is összhangban legyenek a világörökségi helyszínek fejlesztésével. Külön üdvözlöm azt, hogy a minisztériumi egyeztetési rendszerben helyet kapott a turizmus is, mert hiszen a turizmus nélkül elengedhetetlen a világörökségi törvény megalkotása és alkalmazása is.
Fontosnak tartjuk a finanszírozást. Nagyon fontos a finanszírozás, hiszen mindahhoz, amiről beszélünk, kell egy világos, pontos törvény, erre a jelenleg beterjesztett javaslat alapján lehetőség van. Nyilván kell egy szervezetrendszer; ezzel kapcsolatban majd hadd legyen egynéhány javaslatom, módosító észrevételem. De mindez nem valósítható meg, ha nem társul hozzá megfelelő finanszírozás. Nagyon örülök, hogy szól erről a törvény, örülök annak, hogy L. Simon László képviselő úr máris javaslatot tett a költségvetési források felemelésére.
Hadd tegyek én is egy javaslatot, természetesen annak tudatában, hogy az ellenzéki képviselőknek mindig gazdagabb a fantáziájuk, de talán van ebből olyan, ami hasznosítható a jelenlegi kormány számára is. Nyilván a jövőben is kiemelt terület lesz az európai uniós források felhasználása és a különböző pályázati pénzek felhasználása a világörökségi helyszínek fejlesztése területén.
(11.20)
Itt mindenképpen támogatnám és támogatandónak tartanám azt az elképzelést, hogy ha világörökségi helyszínről van szó, a kiemelt helyzetére való tekintettel kapjon előnyt a pályázati források odaítélésénél, persze akkor, ha a fenntartható fejlődés szempontjait figyelembe veszik.
Ugyanígy lényegesnek tartanám, amennyiben megvalósítható, hogy azok a vállalkozások, amelyek a világörökségi helyszínek területén, közelében, természeti értékeink helyszínén folytatják a vállalkozásaikat, mivel szigorúbb kötöttségek vonatkoznak rájuk, mint a más területen vállalkozókra, kapjanak valamiféle kedvezményt, ami megfogalmazható a helyi vagy a központi adórendszerben, például a szolgáltató egységeik kialakítására vagy adott esetben felújítására is. Ugyanez vonatkozik a magánszemélyekre, az ott lakókra is, hiszen gyakran nekik komolyabb kötelezettségeknek kell megfelelniük, és nagyobb anyagi erővel rendelkezniük ahhoz, hogy a kultúrtájnak, a természeti értékeknek, a történelmi értékeknek megfelelő felújítást meg tudják valósítani, legyen szó épületről, lakóépületről, vagy legyen szó például akár egy vendéglátóhelyről. Mindenképpen megfontolandónak tartanám, amennyiben erre lehetőség van, hogy kapjanak önkormányzati vagy valamiféle központi ösztönzést arra, hogy ne tartsanak ettől, hanem érezzék, hogy nekik is érdekükben áll mindezeket a fejlesztéseket megvalósítani, és ilyen módon talán több forrást is be lehetne vonni a világörökségi helyszínek fejlesztésébe.
Nagyon fontosnak tartom a komplex hatástanulmányok elkészítését. Itt jelezném - de biztos, hogy államtitkár úrnál nyitott fülekre talál -, hogy ebben kiemelt szerepe legyen magának a turizmusnak, hiszen a turizmus összefogásával tud megvalósulni mindaz, amelyről a világörökségi törvény kapcsán a jelenben és a jövőben beszélünk. És bár az előttem szólók már érintették, hogy a Világörökség Nemzeti Bizottságát nem tartalmazza a törvény, én nagyon odafigyelnék arra, és ezt javasolnám is államtitkár úrnak, hogy olyan rendszerek, egyeztetési rendszerek alakuljanak ki a rendeletalkotás során, amelyek helyettesítik majd ezt a szerepkört, amelyben ugyanúgy szerepet kapnak az egyházak, az önkormányzatok, a civil szervezetek, a szakmai szervezetek és adott esetben a vállalkozók képviseletei is.
Tartalmazza a törvény - szintén nagyon helyesen - a kezelési tervekkel kapcsolatos kérdéskört a világörökségi helyszínek vonatkozásában, és a kezelési tervek megvalósításához, gondozásához szükséges gondnokságok felállítását is. Megfontolásra javasolnám ugyanilyen gondnokság felállítását a várományosi helyszínek vonatkozásában is. Azért tartanám ezt különösen fontosnak, ha nem jelentene ez külön anyagi terhet, mert a várományosi helyszínek vonatkozásában is szinte mindaz igaz, ami a világörökségi helyszíneknél. És azért is szóltam arról, hogy nagyon fontos szerepe van a tájékoztatásnak, a pontos információadásnak, a segítségnek a világörökségi helyszínen tevékenykedők számára, így tehát bizonyára nagy segítség lenne a világörökség-várományos gondnokságoknak a létrehozása is.
Végezetül azzal együtt, hogy megismételném, támogatjuk ezt a törvénytervezetet, örülünk neki, hogy létrejött, ezek a javaslatok is arra vonatkoztak, bizonyára érezte államtitkár úr, hogy jobb legyen ez a törvénytervezet, időtálló legyen, annál is inkább, mivel pontosan tudjuk azt, hogy egy ilyen törvény megalkotása és alkalmazása sokszor nemzetközi egyeztetéseket kíván, más esetben gazdasági, beruházási, örökségvédelmi, természetvédelmi értékek harmonizálását jelenti, ami egy nagyon igényes és egy nagyon pontos feladatot igényel, de a haszna, a gyümölcse az, hogy ha alkotunk egy olyan világörökségi törvényt, amely mindezt pontosan tartalmazza majd a hozzá kapcsolódó rendeletekkel együtt is, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a jelenlegi és a jövőbeni világörökségi helyszíneinken az ott élők, az ott vállalkozók, az önkormányzatok pontosan tudni fogják a lehetőségeiket, az előnyeiket, a feladataikat, és mindannyian érezni fogják azt a felelősséget, ami rájuk hárul azáltal, hogy olyan nemzeti vagy természeti érték gondozásában, bemutatásában vállalnak feladatot, amelyek nagyon fontosak nemcsak a magyarság számára, hanem a világ számára is.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem