DR. BÁRÁNDY GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Feltétlenül helyes és támogatandó törekvés az, hogy a kormány mindent meg kíván tenni a közbiztonság biztosítása és elősegítése érdekében.
Azt gondolom, helyes az is, ha az ellenzék segíti ezt a munkát, nem pedig hátráltatja. Nem hátráltatja úgy, ahogy egyébként önök tették ezt az elmúlt ciklusban, mi ezt nem fogjuk tenni, mi ezt a munkát segíteni kívánjuk. Érdemes azért, mielőtt a szakmai és politikai érvrendszert felvonultatjuk, néhány szóban a Fidesz választási ígéreteire utalni.
Az hangzott el - és ezt talán épp miniszterelnök úr mondta -, hogy két pofont kell adni az ilyen rendbontóknak és hazazavarni őket. Nem tudom, hogy a két pofon megvalósult-e, de hogy nem mentek haza, azt viszont látjuk és tudjuk. Azt is mondta a Fidesz, hogy két hét alatt rendet tesz a kormány. Úgy tűnik, hogy még sincs rend, és talán nemcsak mi gondoljuk így, hanem a kormány maga is, hiszen éppen ennek az elősegítése érdekében terjesztették elő ezt a törvényjavaslatot. Nem két hét telt el, hanem 52 hét, és még mindig nincs semmi, még mindig közösségeket félemlítenek meg ebben az országban.
Megjegyzem egyébként itt, ha már ebben a témában folyik a vita, akkor ma is volt olyan jobbikos képviselő, aki a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület egyenruháját viselte itt, ebben az ülésteremben. (Moraj a Jobbik padsoraiban. - Közbeszólás ugyanonnan: Lesz is, képzeld el!)
A Fidesz ellenzékben - főleg egyébként és legfőképpen a közrendvédelmi törvénycsomag vitájában - azt állította és amellett érvelt, hogy Magyarországon nem a jogszabályokkal van a probléma, hanem a jogalkalmazással.
(18.10)
Répássy államtitkár úr nagyon sok esetben hívta fel erre a figyelmet. Azt mondták önök, hogy a jogszabályok jók, csak a kormány tehetetlen, a kormány nem akar vagy nem tud rendet tenni. Akkor most mi a Fidesz álláspontja? Mi a kormány álláspontja? Vagy ez változik kormányon és ellenzékben? Persze ennek már nem egy esetben lehettünk tanúi.
Úgy hisszük, hogy a közrendvédelmi törvénycsomag elfogadása után a jelenlegi jogszabályok mindenképpen lehetővé tennék a fellépést. A közösség tagja elleni erőszak előkészülete ezekben az esetekben bizony megállapítható. Az, hogy a magyar rendőrség nem azt jelentette föl és nem azzal a bűncselekménnyel vádolta meg az ügyészség, amelyet elkövetett, még nem jelenti azt, hogy az az érvelés, amit az előbb elmondtam, nem állja meg a helyét. Persze természetesen lehet új jogszabályban is gondolkodni. A döntés, amelyet ma meg kell hoznunk, az önök számára is, de a mi számunkra legfőképpen elsősorban politikai döntés, azonban ennek ellenére is érdemes egy kicsit a szakmai vonatkozásokat megvizsgálni.
Az előterjesztés a mi meglátásunk szerint szakmailag teljes mértékben elhibázott, az eddig támogatott módosító javaslatok pedig tovább rontják az előterjesztést.
De nézzük meg, hogyan is szól az eredeti, és hogyan szól majd a módosítások után. Közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezése. Aki olyan, a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló vagy annak látszatát keltő tevékenységet szervez, amely másokban riadalmat kelt, vétséget követ el. Ez az eredeti előterjesztés. Ha a bíróságok ezt alkalmazni fogják, akkor jobb, ha önök például a Rebiszt megszüntetik, ugyanis a törvényi tényállásban nincs benne az, hogy mindezt jogellenesen teszik, márpedig a Rebisz tevékenysége pontosan ebbe a törvényi tényállásba fog ütközni. Úgyhogy ha netán nem szüntetik meg, akkor az utasítást adó politikai és szakmai rendőrségi vezetőt majd eljárás alá kell vonni.
Itt szeretném megjegyezni és nagyon nyomatékosan hangsúlyozni most is és a következő érvcsomaghoz is - hiszen az alkotmányügyi bizottságban ez elhangzott érvként -, hogy a jogellenesen törvényi tényállási elem létének vagy nem létének semmi köze nincs a materiális bűncselekmény fogalom materiális jogellenességéhez, azaz a társadalomra veszélyesség fogalmához, annak a létéhez vagy nem létéhez. Ezért azt gondolom, azzal nem lehet indokolni ennek a hiányát, hogy a bűncselekmény fogalomnak ez része, mert egészen másként értelmezendő. Tehát hiányzik a jogellenesség. Ezt Harangozó Tamás képviselőtársam módosító javaslatával lehetne orvosolni; eddig ezt nem támogatták.
Támogatták viszont Vas Imre képviselő úr javaslatát, amely - ahogy mondtam - ha lehetséges, még silányabbá teszi ezt a javaslatot. Képviselő úr javaslata szerint aki a közbiztonság, közrend fenntartásának látszatát keltő tevékenységet szervez, az elköveti a bűncselekményt. Ha ezt nem ebben a törvényjavaslatban olvasom, hanem egy olyan esszében, amelyik arról szól, hogy mit tett a kormány a gyöngyöspatai események kapcsán, akkor ez egy nagyon jó és frappáns mondat lenne, hiszen valóban nem tett mást, mint a közbiztonság fenntartásának látszatát keltő tevékenységet szervezett. Azonban azt gondolom, hogy ha ez egy jogszabályszövegben jelenik meg, akkor egészen más értelmet fog nyerni, ugyanis azt fogja eredményezni, hogy a polgárőr, aki egy szabályos és hivatalos polgárőr-egyesület tagja, körbejár a településen azt ellenőrizve, hogy nem történt-e, mondjuk, betörés, és ezzel a közbiztonság javítására irányuló látszatot kelt, az bűncselekményt fog elkövetni. Ugyanígy bűncselekményt fog elkövetni, aki lakossági fórumot szervez egy olyan területen, ahol a közbiztonság rossz, és arról beszélnek, hogy a közbiztonságot hogyan lehet majd javítani.
De nézzük a másik módosítást! Azt írja képviselő úr, hogy “aki olyan, a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenységet szervez, amire jogszabály nem jogosítja fel”. Azt gondolom, itt is előadódhatnak olyan problémák, hogy majd a cserkészparancsnokot, aki megszervezi a tábor védelmét, eljárás alá fogják vonni. De ez egy sokkal problémásabb szemléletről árulkodik, tisztelt képviselőtársaim, arról a kormányzati felfogásról, amely szerint a közbiztonság elősegítése egyes-egyedül rendészeti kérdés. Mert ugyanis nem csak az. Mert ha polgárok, egy utcában lakó emberek összefognak azért, hogy mondjuk, az utcában a közvilágítást javítsák, felszerelnek világítótesteket, az a közbiztonság vagy a közrend fenntartására irányuló tevékenység. Márpedig semmilyen külön jogszabály nincs arra, amely szerint erre jogosultságuk lenne, így ezeket az embereket eljárás alá fogják vonni. Ez bizonyosan nem a közbiztonságot fogja szolgálni.
Tisztelt Országgyűlés! Én büntetőjogászként megkövetem a szakmát, hogy egy ilyen csapnivaló javaslatot megszavazok, de még a látszatát is szeretnénk elkerülni annak, hogy nem adunk meg minden segítséget a kormánynak azért, hogy rendet tegyen az országban. A javaslat támogatásán keresztül tehát a szakmai álláspontunkat háttérbe szorítva, a politikai támogatásunkat adjuk (Taps a Jobbik soraiban.), és számon fogjuk kérni a kormányon, ha ezeket a jogszabályokat visszaélésszerűen gyakorolja, és nagyon keményen számon fogjuk kérni a kormányon, hogy sikerült-e a közbiztonságot megteremtenie, hiszen önmaga kérte ezeket az eszközöket hozzá, amelyeket mi most támogatni fogunk, jobb szakmai meggyőződésünk ellenére.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem