DÚRÓ DÓRA

Teljes szövegű keresés

DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amikor először a sajtóban hallottam azt, hogy a kormánytöbbség fel kíván lépni az egyenruhás bűnözés ellen, akkor először még arra gondoltam, hogy egy igazságos társadalomban ez a bejelentés bizonyára a rendőrségre vonatkozna; arra a rendőrségre, amelyik a szocialisták regnálása alatt is sorozatosan, de sajnos a kormányváltás óta is azt látjuk, hogy elköveti az egyenruhás bűnözést, és ez ellen nem lép fel természetesen a kormánytöbbség.
(20.50)
Ez nem egy igazságos társadalom. Láthattuk már azt is többször a fideszes kormánytöbbség idején, hogy egy-egy személyre hoztak törvényeket, most egy szervezetre kívánnak egy törvényt hozni, tehát a szellemiség megmaradt ebből a szempontból.
Nagyon sok méltatlan vád elhangzott mind a Jobbikkal, mind a Szebb Jövőért polgárőrséggel szemben a mai napon mind a napirend előtti felszólalásokban, mind pedig a viták során, amiket szeretnék én is cáfolni. Egyrészt sorozatosan azt mondják és azt olvassák a fejünkre, hogy az állam erőszak-monopóliumát megkérdőjelezi akár a Jobbik vagy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület. Kérem, hogy mondják el azokat a konkrét eseteket, amikor önök ezt tapasztalták. Erre senkinek nincsen joga, és ha ilyet tapasztaltak, tegyenek ellene feljelentést, az ellen a személy ellen vagy a szervezet ellen, aki ezt megvalósította. Hogyha ezt nem teszik meg, akkor pedig ne mondják azt, hogy ez megtörtént.
Sorozatosan és főleg az LMP részéről halljuk a masírozás meg a szabadcsapat kifejezést. Ne haragudjanak, ezt visszautasítom, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület nem masírozik, járőrözést folytatnak, a polgárőrségről szóló törvény ezt lehetővé teszi. Semmilyen masírozásról nincsen szó. (Zaj, közbeszólások az LMP és a Fidesz soraiból.) Ne mossák össze olyan tevékenységekkel a polgárőrséget, amit nem tett meg. Ez hiba, sőt hazugság.
Az, hogy félkatonai szervezetnek nevezik rendszeresen akár a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületet, akár más hasonló tevékenységeket folytató szervezeteket, ez is elképesztő, semmilyen fegyverük nincsen, és nem léptek fel erőszakkal senkivel szemben, tehát kérem, hogy a félkatonai jelzőktől is tartózkodjanak. (Folyamatos zaj.) Nyilvánvaló, hogy ez a törvényjavaslat egy politikai kérdés, többen már itt egyébként az ezt a javaslatot támogató frakciók részéről is jelezték, hogy jogalkotásilag egy fércmunkáról van szó, amit nagyon gyorsan készítettek el vélhetően, a saját maguk által megalkotott jogalkotási törvény rendelkezéseit is figyelmen kívül hagyva fogják ezt önök elfogadni.
Néhány konkrét pontra is kitérnék, amit konkrétan tartalmaz ez a módosítás. Az egyik ilyen az együttműködési kötelezettség a rendőrséggel, amiről Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam is beszélt. Elmondtuk már, de én is elmondom: a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület minden egyes esetben megtette ezt, együttműködést próbált kezdeményezni a rendőrséggel, és együtt is működött a rendőrséggel. Az együttműködési kötelezettséget ez a javaslat kizárólag a polgárőrség számára írja elő, holott, ha megnézzük az elmúlt hetek történéseit, akkor azt láthatjuk, hogy az a probléma, hogy a rendőrség követ el jogsértést a polgárőrség tagjaival szemben. Ez a helyzet Magyarországon.
Tehát, ha egy problémát szeretnénk orvosolni, és az együttműködési kötelezettséget szeretnénk előírni, akkor a rendőrség számára kellene előírni az együttműködési kötelezettséget, illetve mind a két fél számára. Hiszen az történt, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai ellen lépett fel jogellenesen a rendőrség. A rendőrség volt az, aki jogellenesen fellépett, nem pedig a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai. (Folyamatos zaj.) Tehát ezek alapján joggal félhetünk attól, hogy politikai alapú diszkrimináció áll fenn. Tehát a rendőrség fogja diszkriminálni a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületet ez alapján a törvény alapján is azért, mert politikailag nem a kormánytöbbséghez áll közel. Ez helytelen, és nem ad megoldást arra a problémára, ami ténylegesen fennáll Magyarországon.
Szintén a működési területén végezheti csak a polgárőrség azt a tevékenységet ez alapján az új törvény alapján, amit a rendfenntartásban kíván tenni. Szeretném azt is elmondani, ahogy ezt is már Sneider Tamás képviselőtársam említette, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület helyi emberekből alakult.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem