JÁVOR BENEDEK

Teljes szövegű keresés

JÁVOR BENEDEK
JÁVOR BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az agglomerációs törvényhez az utolsó pillanatban beérkezett módosító indítvány tulajdonképpen az utolsó pillanatban, de elindította azt a folyamatot, amelyet 2005-ben már az eredeti törvény elfogadásakor tapasztalni lehetett, hogy az egyes települések megpróbálnak a saját településrendezési terveik számára olyan lehetőségeket teremteni, ami erőteljesebb beépítéssel, zöldfelület-veszteséggel járna.
Ezek a módosító indítványok Szigetszentmiklós, Szigethalom térségében értékes természeti területeknek a magterület-övezetből való törlését tartalmazzák. Ez pontosan ellentétes mindazzal, ami a budapesti agglomerációról szóló törvény elsődleges célja, és amely a módosításnak is a megfogalmazott célja volt, hogy az agglomeráció területén a zöldterületek csökkenését megállítsa. Tekintve, hogy a törvény eredeti céljával és a kívánatos folyamatokkal ellentétes irányú az egész módosító csomag, ezért nyilvánvalóan ezek a módosító indítványok elvetésre kell hogy kerüljenek. Feltételezem, hogy a kormánynak is ez az álláspontja, hiszen ez harmonizál az eredeti előterjesztéssel.
Egyebekben egyébként sajnálatos módon a törvényben bent maradt több olyan elem, amit a vita során erősen kritizáltunk, például a történelmi sportterületekre vonatkozó passzus, amely ugyancsak teljesen indokolatlan, és nem pontosan definiált helyeken beépítésekre ad lehetőséget.
Mindebből kifolyólag azt gondolom, hogy a Lehet Más a Politika frakciója ezt a törvényjavaslatot támogatni nem tudja. Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiban.)
(18.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem