L. SIMON LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

L. SIMON LÁSZLÓ
L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon röviden szólok már csak hozzá, hiszen Ivanics Ferenc képviselőtársam az előbbi kétperces hozzászólásában röviden össze is foglalta azt a módosító indítványt, amelyet benyújtottam, és amely a második vitaszakaszban a 17. ajánlási pontnál található. Illetve az előbb Jávor Benedek képviselőtársam is utalt arra a problémára, amelyet mindketten próbáltunk kezelni módosító indítvánnyal. Azért kértem mégis szót, illetve azért nem vontam vissza a korábbi szókérésemet, hogy jelezzem azt is, hogy az általam benyújtott módosító indítványt még tovább kívánjuk pontosítani, ezért a mai ülésünk alatt már benyújtottam a kapcsolódó módosító indítványomat.
Nevezetesen arról van szó, hogy ebben a 17. ajánlási pontban megtalálhatják a képviselőtársaim a már említett bizottság létrehozását, amely fontos javaslattevő, véleményező, döntés-előkészítő bizottság lenne. Jelezték képviselőtársaim már az általános vita során is, hogy az eredeti, még szakmai előkészítés alatt lévő törvényjavaslatban ez benne volt a jogszabályban, de aztán a kormány által benyújtott változatból kimaradt. Mi azonban - kormánypárti képviselők és több ellenzéki képviselő is, ahogyan Jávor Benedek képviselőtársam is - úgy gondoltuk, hogy ennek helye van az elfogadandó törvényben.
Ezért kerül vissza - reményeink szerint, hogyha a tisztelt Ház támogatja, és azt kérem, hogy támogassa - a 6. §-ba az, hogy a kultúráért felelős miniszter ezt a bizottságot létrehozza, amelybe a hatáskörében érintett miniszterek által delegált, kiemelkedő elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező tagok kerülnek bele, a kulturális örökségvédelmi, valamint természetvédelmi feladatokat ellátó központi hivatalok vezetői, a világörökségi gondnokságok egy-egy képviselője, az Országgyűlés illetékes bizottságainak elnökei - ahogyan ez korábban is tapasztalható volt, hiszen többen itt a bizottsági elnökök közül tagjai vagyunk a testületnek -, valamint az ICOMOS tagja és a Természetvédelmi Világszövetség Magyar Nemzeti Bizottságának a tagja. A kapcsolódó módosító indítvány, amelyet benyújtottam, ehhez a javaslathoz képest, amely a 17. ajánlási pontban van, és amelyet a bizottsági ülésen is támogattunk, annyiban tér el - és engedjék meg, hogy ennyiben kitérjek az elkövetkezendő időszakra is -, hogy az utóbbi két alpontban - tehát az ICOMOS és a Természetvédelmi Világszövetség Magyar Nemzeti Bizottsága esetében - nem a miniszter által megbízott személy, tehát a szakmai szervezetek által javasolt személyek közül a miniszter által kiválasztott személy, hanem egy-egy delegált vehetne részt a bizottság munkájában. Úgy érzem, hogy ez a szakmai munka erősítését, a szakmai függetlenség erősítését szolgálja.
Fontos az is, amire már az előbb Ivanics Ferenc képviselőtársam kitért, de engedjék meg, hogy - minthogy az én módosító indítványomról van szó - egy szóban azért megemlítsem, hogy a kormány arra is felhatalmazást kapna a jelenlegi módosító indítványom elfogadása esetén, hogy az ebbe a világörökségi testületbe való delegálásról is rendeletben döntsön. Tehát én ezt a jogszabály egy fontos megerősítésének érzem, arra kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy szíveskedjenek támogatni ezt az ajánlási pontot.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem