PÁL BÉLA

Teljes szövegű keresés

PÁL BÉLA
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás 18. és 31. pontjában szereplő módosító indítványomhoz szeretnék hozzászólni, de előtte engedjenek meg egy megjegyzést, amely ugyan nem tartozik szorosan a módosító indítványaim indoklásához, de hadd mondjam el, hogy azt gondolom, mindannyiunknak jó érzés részt venni ebben a vitában, amelyben minden oldalról próbáljuk jobbá tenni ezt a módosító indítványt szakmai alapon, mert érezzük azt, hogy ha Magyarország ötödikként alkot egy ilyen világörökségi törvényt, akkor annak mindenképpen precíznek, pontosnak kell lennie, és ebben a szellemben veszünk részt a vitában is.
Persze, az előterjesztőt is abban a tekintetben elismerés illeti, hogy tulajdonképpen átvette a Hiller István vezette akkori minisztérium világörökségi törvényt előkészítő munkájának a legjelentősebb részeit, egyeztetett a szakmai szervezetekkel, és figyelembe vette a módosító javaslatokat is. Lehetne azt mondani a szólásmondás szerint, hogy most ezekben a percekben, amikor beszélünk a világörökségi törvényről, akkor itt a parlamentben, az ülésteremben angyal szállt közénk. Jó lenne, ha máskor is így lenne, azt gondolom, hogy többen többet tudnánk használni a hazának.
A módosító indítványról: a 18. pontban arra tettem javaslatot, amit már Ivanics Ferenc képviselő úr említett, hogy a világörökségi várományosi helyszínek vonatkozásában is jelenjenek meg a kezelésre vonatkozó feladatok, és a világörökségi várományosi területeknél is jelenjen meg az a feladatkör - nem olyan széleskörűen, mint a világörökségi területeken -, ami segít abban, hogy a világörökségi várományosi területek abban a folyamatban, amelyben világörökséggé válnak, minél több pontos és szakszerű információt szerezhessenek, minél jobban meg tudjanak felelni azoknak a követelményeknek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy világörökséggé váljanak.
Tudom, elhangzik gyakran az is, hogy nagyon sok lesz a szervezet, és a világörökségi várományosi helyszínek között nagyon nagy számban szerepelnek majd különféle kulturális és természeti területek, ezért tehát nem indokolt egy olyanfajta szervezet felállítása, amelyről azt gondolom, hogy Jávor Benedek képviselőtársam is beszélt. Mégis azt mondom, hogy azért is szükség lenne rá - amit az általános vitában már elmondtunk -, mert nagyon sokszor a várományosi területeken sem a civil szervezeteknek, sem a szakembereknek, sem az ott lakóknak nincsen pontos információjuk arra vonatkozóan, hogy mit is jelent majd ez a világörökségi cím elnyerése a terület számára, és nagyon sokszor indokolatlan félelmek övezik az ott lakók részéről, a vállalkozók részéről, a fejlesztők részéről és gyakran még azoknak a részéről is, akiknek pedig a hosszú távú érdeke mindenképpen azt diktálná, hogy világörökség-helyszínné váljon; hiszen itt nagyon fontos szakmai, területfejlesztési, építészeti, műemlékvédelmi és egyéb szempontoknak kell megfelelni, amit pont az ott lakók kevésbé ismernek.
Ezt is szeretném biztosítani ezzel a módosító indítvánnyal, ezért is javasolnám mindenképpen, hogy a világörökségi területek és a világörökségi várományos területek kezeléséről legyen szó a 6. § (1) bekezdésében, erre irányult a módosító indítványunk, és terjedjen ki a világörökségi területek és a világörökségi várományos területek használatának, fejlesztésének, bemutatásának, illetve szükség szerinti helyreállításának biztosítására, továbbá e területek megőrzésére és a fenntartható mértékű használatával kapcsolatos tevékenységek összehangolására is, hiszen mindenre szükség van.
(19.40)
Nagyon komoly szakmai szempontjai vannak annak amúgy is, hogy hogyan válhat egy terület világörökségi várományosi területté. A törvény 1. és 2. §-a gyakorlatilag meg is említi, hogy melyek azok a nemzetközi és egyéb szerződések, jogi és egyéb feltételek, amelynek a világörökségi várományosi helyszíneknek meg kell felelniük. Így tehát nem gondolom, hogy attól kellene tartani, hogy ha a kezelési tervekkel kapcsolatos tevékenység szabályozására létrejönne ugyanúgy egy gondnokság, és ellátná ezeket a feladatokat, akkor feleslegesen végezné a munkáját. Hiszen arra sem nagyon akadt példa, azt hiszem, hogy egy világörökségi várományos terület előbb vagy utóbb nem vált világörökséggé. Esetleg arra igen, hogy lassabban, mint ahogy ezt a minősítők szerették volna.
A 31. ajánlási pontban megfogalmazott módosító indítvány pedig a 9. § (1) bekezdését módosítja, szintén e szellemnek megfelelően. Tehát itt nemcsak a világörökségi helyszínek, hanem a világörökségi várományosi helyszínek által hordozott kiemelkedő, egyetemes érték megőrzését szolgáló kezelés 6. §-ban foglalt feladatainak világörökségi kezelési terv alapján történő ellátására, amennyiben ezt külön jogszabály nem utalja más szerv hatáskörébe, helyszínenként egy világörökségi gondnokság működjön. Erre vonatkozott a módosító indítványom, ezt vezette át több módosításon is. Kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák a szavazások során.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem