PÁL BÉLA

Teljes szövegű keresés

PÁL BÉLA
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az ajánlás 9. és 42. pontjában megfogalmazott módosító indítványomat szeretném szóban is indokolni. Tulajdonképpen a sorolás miatt most indoklom a 4. § (2) bekezdésére vonatkozó indítványomat, bár logikailag ez lett volna az első és legfontosabb abban a menetben, amelynek során arról igyekeztem meggyőzni képviselőtársaimat, hogy nagyon fontos a világörökségi várományos területekre is az a figyelem, amelyet a világörökségi területek vonatkozásában ellátnak, és a megfelelő kezelési terveknek, szervezetrendszernek a világörökségi várományosi területek vonatkozásában is meg kell jelennie a törvényben.
Így tehát örülök annak, hogy az ajánlás 9. számán benyújtott, a 4. § (2) bekezdését módosító indítványom elnyerte az előterjesztő támogatását. Ez a kultúráért felelős miniszter (1) bekezdés szerinti feladatainak a körét bővíti olyan módon, hogy itt nemcsak a világörökségi területekre vonatkozik a c) pont, amely úgy szólt, hogy “előkészíti a világörökségi területek” - itt mi kibővítettük azzal, hogy “valamint a világörökségi várományosi területek” - ”világörökségi kezelési tervét, és kezdeményezi annak felülvizsgálatát, illetve szükség esetén módosítását, valamint ellátja az ebből eredő egyéb feladatokat is”.
Tehát köszönöm, hogy ezt támogatták, gyakorlatilag a miniszter feladatai bővülnek ki azzal, hogy nemcsak a világörökségi területek, hanem a világörökségi várományosi területek világörökségi kezelési tervével kapcsolatban is vannak feladatai.
Az ajánlás 42. pontjában megfogalmazott módosító indítványom: némiképp optimistán feltételezve azt, hogy elfogadják képviselőtársaim és az előterjesztők azt, hogy nagyobb figyelem övezze a világörökségi várományosi területeket, és ez jelenjen meg a törvény különféle pontjain.
(20.00)
Itt a 11. § (4) bekezdését azzal javasoltam módosítani, hogy abban az esetben, ha elfogadják ezt a módosítóindítvány-sort - hiszen itt négy különböző módosító indítványról van szó -, akkor a 11. § (4) bekezdése bővüljön ki azzal, hogy a világörökségi gondnokság mellett, amelyet az e törvény hatálybalépésétől számított 6 hónapon belül kell kijelölni, a világörökségi várományosi terület esetén ennek a világörökségi gondnokságnak a felállítása 2013. július 1-jéig történjen meg. Itt tehát egy optimista módosító indítványról van szó, amely azt feltételezi, hogy az előző pontok mindegyikét elfogadta az előterjesztő, és ebben az esetben a 11. § (4) bekezdésében célszerű megjelölni azt is, hogy a világörökségi gondnokság a világörökségi várományosi területek vonatkozásában meddig kerül felállításra.
Kapcsolódó módosító indítványt is nyújtottam be, ez ugyan az ajánlásban nem szerepel, de ez a kapcsolódó indítvány gyakorlatilag a törvényjavaslat 9. §-ának (6) bekezdését úgy egészíti ki, hogy a (6) bekezdésben az (1) és az (5) bekezdés rendelkezéseit a világörökségi várományosi területekre is megfelelően kell alkalmazni, ez tehát gyakorlatilag összevonja azokat a módosító indítványokat, amelyeket korábban benyújtottam, s amelyeknek az a céljuk, hogy a világörökségi kezelési tervet mind a világörökségi terület, mind pedig a világörökségi várományosi terület esetében el kell készíteni.
Mindkét típusú terület kezelési terv szerinti gondozásáról a világörökségi gondnokságnak kell felelnie, hiszen csak ebben az esetben biztosítható az érintett területek védelmével összefüggő jogok és kötelezettségek összhangja. Kérem, hogy amikor döntenek majd erről a kapcsolódó módosító indítványról, akkor az eddig általam elmondottak alapján szíveskedjenek támogatni azt.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem