PÁL BÉLA

Teljes szövegű keresés

PÁL BÉLA
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Értem Jávor Benedek képviselőtársam nagyon tisztességes szándékát, mégis hadd érveljek amellett, hogy igaz, hogy részesülnek például a turisztikai vállalkozások a haszonból, de viselik is annak terheit, hiszen sokkal komolyabb feltételeknek kell megfelelniük akár egy fejlesztés, akár a szolgáltatásaik során, mint az ország más területein tevékenykedő vállalkozóknak. Ez jó is egyébként, mert példát mutatnak a többieknek, de több terhet is viselnek. Azért mondom ezt, mert nagyon sokan ezért félnek attól, hogy ha világörökségi helyszínné válnak, plusz anyagi terheket rónak majd rájuk különböző területeken. Azt is szeretném még ehhez hozzátenni, hogy tulajdonképpen mire vonatkozhatna e világörökségi logó használata, kitől lehetne ebből térítést kérni. Lehetne attól kérni, aki mondjuk, ott állít elő valamilyen terméket, és úgy kívánja a piacra vinni, valamilyen hazai termékre gondoltam, valamilyen élelmiszer-ipari vagy akármilyen más termékre, amelyet úgy kíván piacra vinni, hogy felhasználja ezt a logót. Azt hiszem, őt inkább ösztönözni kellene és nem terhelni ezzel.
A másik pedig, hogy a marketingben nagyobb szerepet szánjunk a logónak, teljesen egyetértek, csak szeretném elmondani, hogy várhatóan ugyanúgy, ahogy az ország más kiemelt turisztikai területein, itt is már létrejöttek a turisztikai desztinációs menedzsmentek, vagy ezután jönnek létre, ők pedig automatikusan használják majd a logót, és akik hozzájuk kapcsolódnak, ők nyilván ugyanúgy a desztinációs menedzsment turisztikai honlapján vagy egyéb más marketingkiadványain részesülnek a világörökségi embléma előnyeiből. Ezért is tartom tehát inkább átgondolandónak ezt a javaslatot a jó szándéka mellett, mert nehogy véletlenül ellentétes hatást érjünk el vele.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem