BANA TIBOR

Teljes szövegű keresés

BANA TIBOR
BANA TIBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Szűkebb hazám, Vas megye hosszú ideig a béke szigetének számított. A cigánybűnözés az országos átlag alatti mértékű volt, ritkán történtek kirívóan súlyos bűncselekmények. Az elmúlt időszakban ez a helyzet sajnos megváltozott.
Csak néhány példa: Kőszegen már egyáltalán nem úgy működik a becsületkasszás árusítás, mint pár évvel ezelőtt, a nemrégiben Jánosházán és Telekesen tartott lakossági fórumainkon pedig a helyiek számoltak be a településükön uralkodó áldatlan állapotokról. A közelmúltban Kőszegen egy idős asszonyt, Szombathelyen pedig egyetemistákat vertek meg cigány származású elkövetők. Ezek csak a legkirívóbb esetek a közelmúltból, a hétvégén pedig újabb erőszakos esemény borzolta a megyében élők kedélyeit. Történt ugyanis, hogy fényes nappal Szombathely belvárosában egy hétfős csapat vert össze három premontreis gimnazistát, akik Cooper-tesztfutás után tartottak vissza az iskolájukba. Az egyik diák olyan rúgást kapott a koponyájára, hogy azonnal eszméletét vesztette. Az áldozatok mind békés diákok, provokációról szó sem volt. A Vas Népe internetes változata először megírta, hogy az elkövetők cigányok voltak, majd - öncenzúrát alkalmazva - átírták az esetről szóló beszámoló szövegét. Még ennél is felháborítóbb azonban, hogy az ügyész nem kezdeményezte a cigány származású elkövetők előzetes letartóztatását.
Tisztelt Államtitkár Úr! Hol a közbiztonság? Hol a két hét alatt beígért rend, amikor már nemcsak az Északkelet-Magyarországon élők, de a Vas megyeiek sem érezhetik magukat biztonságban? Minek kell még történnie ahhoz, hogy a kormány megtegye végre a szükséges lépéseket a közbiztonság megteremtése érdekében?
Várom a megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem