FICSOR ÁDÁM

Teljes szövegű keresés

FICSOR ÁDÁM
FICSOR ÁDÁM (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Nem először találkozunk ezzel a javaslattal. Emiatt most engedjék meg, hogy tartalmilag csak nagyon röviden ismertessem.
Arról van szó, hogy ez a javaslat szabályozott körben lehetővé teszi, lehetővé tenné, hogy az állam kifizesse a bűncselekmény áldozatainak a nekik jogszerűen megítélt kártérítést, és ezután adók módjára, immár állami eszközökkel, hajtsa be az elkövetőtől.
Sajnos tragikus előzménye van annak, hogy ezt a javaslatot be kellett nyújtanunk. Emlékeztetem önöket, hogy a közvéleménybe olaszliszkai lincselés néven vonult be az az eset, amikor Szögi Lajos tiszavasvári tanárembert a gyerekei szeme láttára lincselték meg. Ezután az igazságszolgáltatás tette a dolgát. Természetesen azokat a sebeket begyógyítani nem lehet, de azóta februárban már jogerős ítélet is született, 46 millió forint kártérítés megítéléséről, de esély sincsen arra, hogy ezt a pénzt a család valaha is megkapja.
De engedjék meg, hogy ne csak a javaslat tartalmáról szóljak, hanem röviden a történetéről is. Talán emlékeznek, fél évvel ezelőtt az alkotmányügyi bizottság ülésén elutasították ezt a javaslatot, majd december 6-án kértük, és a plenáris ülésen is leszavazták. Hozzáteszem, hogy akkor jó néhány fideszes képviselő, a pártfegyelemmel ellentétben, a lelkiismeretére hallgatott, és megszavazta ezt a javaslatot, de nem kapta meg a többséget.
Ezután mi türelmesen vártunk. Arra gondoltunk, hogy forradalom ide, forradalom oda, fél év csak elegendő lesz a kormánynak arra, hogy ezt a valóságos, létező társadalmi problémát szabályozással orvosolja. Számtalan ennél fontosabb dolguk is volt, úgy látszik, de erre nem jutott idő. Ezután, átnézve a korábbi alkotmányügyi bizottsági ülésen felvetett javaslatokat, akár a jobbikos képviselők részéről, ott Répássy államtitkár úr képviselte a kormányt, akár az ő részéről, ezeket az észrevételeket igyekeztünk átvezetni.
(17.20)
Ez egy új, módosított javaslat. Azt hiszem, azok a korábbi szakmai érvek már nem állhatnak fenn, amivel a múltkor elutasították, emiatt arra kérem önöket, szavazzák meg a javaslatot. Természetesen a vita során, ha van módosító észrevétel, azt nyilván be lehet fogadni, és azzal át lehet alakítani.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem