VOLNER JÁNOS

Teljes szövegű keresés

VOLNER JÁNOS
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Mint ismeretes, 2009 nyarán, júniusában egy differenciált adóemelésre került sor, amely a benzin és a gázolaj jövedéki adóját érintette, mert a szocialista kormányok az áfa emelésével párhuzamosan hajtották végre, ekkor emelkedett meg 20-ról 25 százalékra az áfa kulcsa, az üzemanyagok jövedéki adója pedig literenként 5 és fél forinttal emelkedett. Fél évvel később, 2010. január 1-jén egy differenciált adóemelésre került sor, tovább emelkedett az üzemanyagok jövedéki adója, a benziné 11 forinttal, a gázolajé pedig 6,85 forinttal emelkedett meg literenként.
Mi azt szeretnénk kérni a kormánytól, hogy állja a szavát, és tegyen eleget annak, hogy véget vet a szocialisták megszorító politikájának. Azt szeretnénk kérni a kormánytól, hogy helyezze legalább részben hatályon kívül a szocialisták üzemanyagárakon érvényesített megszorító intézkedéseit, és éppen ezért indítványoztuk azt, hogy az üzemanyagok árának adótartalma a jelenlegi 25 százalékos adókulcsról 18 százalékra módosuljon, és ilyen módon hozzájárulhatnánk ahhoz, hogy a benzinturizmus iránya akár meg is fordulhatna, hogy nem kellene a határ menti régiókban lakó több százezer magyar állampolgárnak külföldre mennie és ott tankolnia. Hozzájárulhatnánk ahhoz, hogy a Magyarországot átszelő tranzitforgalom itt költse el magas adóhányaddal a benzinkutaknál tankolva a pénzét. Hozzájárulhatnánk ahhoz, hogy a magyar gazdaság kifehéredjék.
Én szomorúan vettem azt tudomásul, hogy egyrészt amikor a bizottsági ülésre sor került, és érveltem a javaslatunk mellett, kiderült számomra az, hogy a kormány nem kíván véget vetni a szocialisták megszorító politikájának, maga is eszközöket alkalmaz a megszorítások területén, és életben tartja a szocialisták megszorító intézkedéseit. Szomorúan tapasztaltam azt, hogy 2009 tavaszán, amikor a magyar gazdaság a világválság közepén volt, akkor a kormány jelenlegi pártjai, a Fidesz és a KDNP, még ellenzékből, többször is nagyon hangsúlyosan követelték, hogy az üzemanyagok jövedéki adóját nagy arányban csökkentse a kormány, és legalább annyira szomorúan tapasztalom most, 2011 derekán, amikor önök kormányra kerültek, és megvan a kétharmados, hőn áhított parlamenti felhatalmazás, önök egyáltalán nem kívánnak a szocialista megszorító politikának véget vetni, a bizottság leszavazta ezt a javaslatot.
Én azt kérem önöktől ezúttal, hogy állják a szavukat, és valóban vessenek véget a szocialisták megszorító politikájának, legalább az üzemanyagok területén, érvényesüljön az, hogy csökkentik az adókulcsokat, ezzel hozzájárulnak a magyar gazdaság versenyképességéhez és kifehéredéséhez. Én tehát nem kérek önöktől mást, mint azt, hogy teljesítsék azt, amit ellenzékből megígértek, teljesítsék azt, amit ellenzékből követeltek. Most önökön a sor, hiszen kormányon vannak.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem