HALÁSZ JÁNOS

Teljes szövegű keresés

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Örülök, hogy feltette a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos kérdéseket, örülök, mert fontos tisztázni néhány igen komoly elvi kérdést. Fontos tisztázni annak a kérdését, hogy mi a nyugdíj; fontos tisztázni annak a kérdését, hogy mi a jogszabályok célja, és úgy látom, fontos tisztázni annak a kérdését is, hogy meg kell-e változtatni azokat a jogszabályokat, amelyek ellentétben állnak a társadalom igazságérzetével.
Tisztelt Képviselő Úr! Nézzük az első kérdést, hogy mi a nyugdíj: a nyugdíj célja, hogy idős korban, amikor munkavégzéssel már nem biztosítható a jövedelemszerzés, a nyugellátás adja a megélhetés alapját; a nyugdíjkorhatárt elért munkavállalók jogosultak nyugdíjra. Ma Magyarországon 65 év a nyugdíjkorhatár. Ugye, ön is emlékszik rá, hogy a korhatárt önök, szocialisták emelték először 62, majd 65 évre?
Tisztelt Képviselő Úr! Nézzük a második kérdést, hogy mi a jogszabályok célja! Minden jogszabálynak az a célja, hogy meghatározza azokat a kereteket, amelyek a társadalom működését biztosítani tudják. Mivel az életkörülményeink folyamatosan változnak, ezért időről időre változnak a szabályok is. Azokat a jogszabályokat meg kell változtatni, amelyek a társadalom igazságérzetét sértik, és ezzel zavart okoznak az életünkben, ez az oka annak, hogy megváltoztatjuk a különböző támogatásokat. A szocialista kormányok számtalan olyan jogszabályt hoztak, amiről kiderült, hogy igazságtalanok és súlyos zavart okoznak.
A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerünk számos lehetőséget kínál a korhatár előtti nyugdíjba vonulásra, majd mellette a munkavállalásra. Ma sokféle címen lehet a nyugdíjkorhatár előtt nyugdíjba vonulni. Ez azt jelenti, hogy nyugdíjnak hívják azokat a juttatásokat is, amelyek nem az időskorú emberek megélhetését biztosítják; ezen változtatni kell.
Tisztelt Képviselő Úr! A harmadik kérdés, hogy meg kell-e változtatni azokat a jogszabályokat, amelyek ellentétben állnak a társadalom igazságérzetével. Igen, meg kell változtatni. Ma, amikor Magyarországnak még évekig 2500-3000 milliárd forint adósságot kell törlesztenie a szocialista kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája következtében, elfogadhatatlan az emberek számára, hogy a jogszabályok lehetővé teszik például egy 44 éves képzett és életerős fiatal ember nyugdíjazását.
(14.10)
Elfogadhatatlanok az olyan jogszabályok a társadalom számára, amelyek lehetővé teszik, hogy valaki egészségügyi okok miatt szolgálati nyugdíjra jogosult, miközben például kommandós világversenyt nyer. Természetesen nem az érintett illetőt akarom megbántani, neki gratulálunk. (Dr. Vadai Ágnes: De sikerült!)
Tisztelt Képviselő Úr! Gondolom, egyetértünk abban, hogy a nyugdíjjárulékból fizetett szolidaritásban azoknak kell részesülniük, akik idősek, és hosszú ideig fizettek járulékot. Gondolom, egyetértünk abban is, hogy az a fiatal, aki nem fizette meg azt az ellátást, amit hosszú évekig kap, az nem igazságos.
Gondolom, egyetértünk abban is, hogy egy kommandós világbajnok nem valószínű, hogy komoly egészségügyi problémákkal küzd.
Tisztelt Képviselő Úr! Nem a kiadások csökkenése miatt szükséges átalakítani a nyugdíjrendszert, illetve megszüntetni a korai nyugdíjak lehetőségét, hanem a társadalmi igazságosság érdekében. A társadalmi szolidaritás nem azokat akarja még jobb helyzetbe hozni, akik egyébként is képesek jövedelemszerzésre, munkavégzésre, hanem azokat, akik idős koruk miatt már nem tudják biztosítani a jövedelemszerzésüket, és megszerezték a nyugdíjhoz szükséges jogosultságot, azaz járulékot fizettek és szolgálati időt szereztek.
Tisztelt Képviselő Úr! A minősítés új rendszere a korábbi gyakorlathoz képest annyiban fog változást hozni, hogy elsősorban a megmaradt munkaképességre, a foglalkoztatásra fog koncentrálni a szakértői vizsgálat. Azok, akik újra munkába állnak, a nyugdíjkorhatár betöltésekor a szünetelő ellátások értékét, illetve ha közben szolgálati időt szerző tevékenységet végeztek, és új nyugdíjat kell számukra megállapítani, akkor a két összeg közül (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) a magasabb kerül folyósításra a korhatár felett.
Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem