GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, alelnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugye emlékeznek, emlékeznek úgy jó egy évvel ezelőttre: 1 millió új munkahely, radikális adócsökkentés - na nem az a fajta radikális adócsökkentés, amire most gondolnak, az egykulcsos 16 százalékos, nem, az emberek nem ezt várták. Az emberek azt várták, hogy aki dolgozik, nagyjából az a 3,7-3,8 millió ember, szinte kivétel nélkül jól jár ezzel, és nem 200-300 ezer ember.
(14.50)
Hát nem ezt kapták. Nem ezt kapták a nemzeti együttműködés jegyében. Azt kapták, hogy minden olyan kérdésben, ami őket érinti, tőlük függetlenül születnek a döntések. Még a mérlegelés alapjává sem teszik azt, hogy őket bevonják a konzultációba, velük együtt gondolkodjanak.
Először pozíciót kell fogni - mondta Orbán Viktor. És ha pozíció van, akkor már utána mindent meg lehet csinálni. Meg lehet, sok mindent meg lehet csinálni, csak azt gondolom, mindennek van konzekvenciája. Tudják, akkor, amikor a Munkaerő-piaci Alapból csak úgy, kapásból 16 milliárdot elkaszáltak, akkor, amikor azt tervezgetik, hogy egy adott esztendőben 200 milliárd - 200 000 millió - forintos nagyságrendet kivesznek a foglalkoztatáspolitikából; akkor, amikor a munkaadók és a munkavállalók befizetik a járulékaikat, nagyjából 180 milliárd forintot a tavalyi esztendőben, ezzel szemben a kormány szolidaritási alapon a biztosítottaknak, akik elveszítik a munkalehetőséget, kifizet 130 milliárdot, 50 milliárdot ebből gyakorlatilag más célokra csoportosít, olyan intézkedéseket foganatosít, amelyek arról szólnak, hogy az eddigi 9 hónapos biztonság helyett 3 hónapra akarja csökkenteni azt a lehetőséget, ami gyakorlatilag a nehéz helyzetek áthidalásáról szól; akkor, amikor Magyarországon az átlagos munkanélküliség időtartama a 18 hónapot meghaladja. Nem azt jelenti, hogy ez alatt az időszak alatt forráshoz jutnak az emberek, nem; munka nélkül vannak, munka nélkül abban a Navracsics Tibor-féle magyarországi munka világában, amiről ő beszél. Abban a világban, ahol az emberek, ha akarnak, ha tíz körömmel, két kézzel kaparnak, sem tudnak munkalehetőséghez jutni, mert 600 ezer ember keresi a lehetőségét, és 20-30 ezer embernek tudnak álláslehetőséget biztosítani.
A szerényebb keresetűektől, a szegényektől, az elesettektől elvesznek szinte mindent, és a tehetőseknek adják oda. Azt gondolom, ez elfogadhatatlan. A biztosítottakról nem gondoskodnak, munkahelyet nem teremtenek. 2008-ban, a válság bekövetkeztét megelőző tavaszon 110 ezerrel többen dolgoztak, mint most, jelen időszakban, a válság után. Hol vannak azok az új adófizetői munkahelyek, amikről önök beszéltek? Hol vannak? Hol van a szolidaritás az elesettek irányában? Hol vannak azok a szakmai döntések, amik azt alapozzák meg, hogy a fülkeforradalmat követően új, új és adófizetői munkahelyek szülessenek?
Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem