BÁNKI ERIK

Teljes szövegű keresés

BÁNKI ERIK
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt időszakban, hála istennek, egyre több szó esik a tisztelt Ház falai között a sportról. A nemzeti együttműködés kormánya a sportot stratégiai ágazatként kezeli. Ezt kinyilvánítva már megalakulását követően, az első intézkedései között döntött arról, hogy visszaadja azt az egymilliárd forintot a sport területének, amit még a Bajnai-kormány megszorításai vettek el 2010 első félévében, és amiből 700 millió forint a hazai versenysport támogatását, 300 millió forint pedig a szabadidősport támogatását hivatott előirányozni. A megelőző 8 év kormányai vagy nem akarták meghallani, vagy nem voltak hajlandóak együttműködni a sport területével azoknak a problémáknak a kezelésében, amelyeket a civil szféra oly sokszor felvetett, és amely hangok nem tudtak eljutni a kormány asztaláig.
Tisztelt Képviselőtársaim! Amint azt az elmúlt időszak intézkedései is mutatják, a nemzeti együttműködés kormányának valóban szívügye a sport. Az elmúlt egy évben bevezetett, a sport intézményrendszerét hatékonyabbá tevő intézkedéseknek köszönhetően átláthatóvá, világossá és egycsatornássá vált a finanszírozási rendszer a magyar sportban. A magyar sportélet irányítása elindult a társadalmasítás útján, az a 2004-es törvénymódosítás, amelynek következtében az akkori szocialista kormány magához ragadta a sport irányítását, és gyakorlatilag a civil köztestületektől megvonta azokat a jogköröket, amelyekkel még a korábbi sporttörvény alapján rendelkeztek, nem szolgálta a sport irányításának érdekeit, ad hockká, egyedivé, sokszor teljesen az eredményeket és a korábbi sikereket nem tükrözővé tették az állami irányítást. Úgy látszott, hogy azok tudnak jobban érvényesülni, akiknek jobb, erősebb lobbipolitikájuk van, nem azokhoz jutottak el a források, akik többet tettek a siker érdekében.
A sport civil képviseleti szintjének rehabilitációja tehát 2004 óta váratott magára. Önök is mindannyian emlékeznek azokra az időszakokra, amelyek különösen az olimpiai felkészülések előtt vetették fel a problémákat, legutóbb a 2008. évi pekingi olimpiai játékok előtt, amikor vészharangokat kongatva éppen a parlament sportbizottsága segített azon, hogy az olimpikonjaink az utolsó pillanatokban meg tudják venni a repülőjegyet, le tudják foglalni a szállásukat, és részt tudjanak venni az olimpiai játékokon. Felháborító volt és elfogadhatatlan, hogy ilyen körülmények között, amikor a felkészülésre kellene a sportolóknak koncentrálniuk, arra kéne odafigyelni, hogy ebben a nagy nemzetközi versenyben hogyan tudnak minél hatékonyabban és eredményesen érvényesülni, minél több olimpiai pontot, helyezést vagy világbajnoki részvételen, Európa-bajnokságokon jó eredményeket produkálni, akkor a napi megélhetési gondokkal kelljen küzdeniük.
Azt gondoljuk, hogy ez a rendszer nem tartható, és nem is szeretnénk, ha ez így működne. Éppen ezért már tavaly decemberben módosította a sporttörvényt a tisztelt Ház, ahol most külön köszönöm képviselőtársaim nagy többségű támogatását, és ennek során lehetővé vált az, hogy az öt köztestületből egy köztestületen keresztül, a Magyar Olimpiai Bizottságon keresztül folyjanak ki a források. És ne a kormány döntse el azt, hogy a sport különböző területeire mennyi forrást áldoz, hanem a civil szféra dönthessen arról, hogy saját maguk közötti megállapodás alapján, egy olyan mérőrendszer bevezetésével, amely egy objektív, a valós munka alapján történő értékelést tesz lehetővé, tegye meg javaslatát a finanszírozásra. A kormánynak nincs más feladata, mint meghallgatni a civil szféra kéréseit, és az általuk fölállított programok mögé rendelni a támogatásokat.
Mit gondolunk mi a támogatásokról? Azt gondoljuk, hogy a sport területe azért kiemelten támogatandó, mert nagyon komoly népegészségügyi kérdésről van szó. Hiszen az a társadalom, amelynek tagjai napi rendszerességgel sportolnak, sokkal kevesebb táppénzes napot töltenek el, sokkal kevesebb pénzébe kerülnek az Egészségbiztosítási Pénztárnak, és kimutatható az, hogy munkahelyükön az aktivitásuk sokkal nagyobb, sokkal magasabb hatékonysággal tudnak dolgozni. Tehát nem mindegy az nemzetgazdasági szinten sem, hogy hány ember sportol Magyarországon. Ma a helyzet lehangoló és elfogadhatatlan, hiszen utolsók vagyunk az Európai Unióban, mindösszesen 9 százaléka sportol a magyar társadalomnak. Tehát az az új sporttörvény-koncepció, amely éppen társadalmi vitán van, és az az új támogatási rendszer, amely Európában egyedülálló módon, egy társaságiadó-kedvezményrendszer keretében támogatja a sportot, azt gondolom, biztosítja azt, hogy sportolóink a versenysport szintjén, utánpótlásszinten és szabadidősport-szinten is kiemelten legyenek kezelve a következő időszakokban.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem