SZILÁGYI PÉTER

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI PÉTER
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Egyetértünk a Fidesszel; a Fidesz 2004-ben képviselt álláspontjában - ami a társulásokat illeti - a társulás szabadságát meg kell őrizni. Erre nem hallottam erre utaló konkrét választ, hogy tervezik-e a kötelező társulást bevezetni. Úgy vélem, hogy ösztönzőkkel elő kell segíteni azt, hogy a társulások jobban működjenek.
Amit a kistelepülésekről mondott államtitkár úr, ez némileg újdonságot jelent a koncepcióhoz képest, hiszen még abban először 1000 fő alatti, majd 2000 fő alatti települések esetében arról beszéltek, hogy meg fog szűnni az önálló képviselő-testület. Mi azt üdvözölni tudjuk, ha ez meg fog változni. Nekünk ebből már volt korábban egy vitánk itt a parlamentben.
Nagyon szeretném, ha a helyi demokrácia színterei nemcsak a képviselő-testületek lennének a jövőben, hanem a közvetlen demokrácia is meg tudna valósulni ezeken a kistelepüléseken. Ez az önkormányzatiság igazi jövője.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem