IVANICS FERENC
IVANICS FERENC
IVANICS FERENC (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Font Sándor képviselőtársam egy átfogó képet adott arról, hogy mi az, amit a bizottságnak el kellene végeznie, milyen munkát kellene elvégeznie. Én egy másik oldalról szeretném megvilágítani ezt a problémát. Tulajdonképpen, ha vizsgáljuk ezt a mostani helyzetet, igazán látványossá, világossá az emberek előtt a cukorár robbanása tette, és ilyen módon mindenki számára egyértelművé vált, amiről itt a parlamentben sokszor beszéltünk mindannyian, nevezetesen, hogy valami óriási baj van itt, baj volt az elmúlt időszakban ezzel a folyamattal.
Úgy gondolom, úgy gondoljuk, hogy ennek az egyik kulminációs pontja a gyárbezárásokkal detektálható - szép magyar mondat volt. Tehát tulajdonképpen az a kulcsfordulója ennek az egész cukorkérdésnek. A gyárbezárás azért jelentős, mert Magyarország egyik sikerágazatát rengette meg olyan döntések következtében, amelyekről senki sem tudja pontosan, hol, hogyan és mikor születtek, mégis óriási következményei lettek. Tulajdonképpen egy gyár működése kapcsán négy szereplőről beszélhetünk. Vannak a termelők, a tulajdonosok, az alkalmazottak és az önkormányzat mint érintett. A termelőknél az a kérdés, hogy az az ágazat, ahol a cukorrépa egy sikerágazat volt, a cukorrépa-termelés, ahol 2004-ben az uniós csatlakozásunkkor majdnem mindenki cukorrépát akart termelni, az hogyan juthatott el odáig néhány év alatt, hogy a termelők már saját magukban is kételkedtek. Bár kérdéses volt, hogy mekkora lesz a termés hektáronként, kérdéses volt, hogy milyen átvételi árakat ajánlanak neki. Azt kell nekünk megvizsgálni, hogy tulajdonképpen hogyan kerülhettek olyan helyzetbe, amellyel ők maguk sem tudták a szakmai tudásukat kamatoztatni; hogyan lehetséges, hogy az átvételi ár 26 euró körül rögzítődött, hogyan lehetséges, hogy a magyar cukorrépa-termelés nem tudta kivívni azt az árat, amellyel megtermelte a cukorrépát? Az ő felelőssége vagy másé? A tulajdonosoknál is felvetődik a kérdés. Nyilván azt is vizsgáljuk a privatizáció folyamatán keresztül, hogy ki hogyan lett tulajdonos, de az is érdekel bennünket, és azt gondolom, hogy erről is sok szó esett itt a Ház falain belül, hogy ki hogyan nem lett tulajdonos, hogyan lehetséges, hogy a gazdák kimaradtak ebből, vajon mennyire szerencsés volt, vagy mennyire nem.
Milyen felelősségük van a tulajdonosoknak az átvételi árak kialakításában? Vajon az az egymásra mutogatás, ami a cukorgyárak bezárása körül volt, vagy az a nagy csend, mert mondhatjuk azt is, hogy az európai uniós támogatás révén elég nagy csend volt, az hogyan alakulhatott ki, kinek mekkora felelőssége van ebben? És itt vannak az alkalmazottak, az alkalmazottak, akik egy szakmát kiválóan tudtak, akik egy szakmában hihetetlenül jól dolgoztak. Hadd említsem csak szűkebb pátriámat, a Petőházi Cukorgyárat, amelyik a legjobb cukorgyár volt Magyarországon. Mindig nyereséggel tudott dolgozni, kiváló, magas szakmai színvonalon dolgoztak, és ennek ellenére bezárt a gyár. Nyilván egy gyárbezárás az ország különböző pontjain másképpen hat az emberek életére, ott a nyugati országrész mellett a munkaerőt gyakorlatilag fel tudta szívni, jól képzett munkaerőt, és mégis azt érzik az emberek, hogy valami nem stimmel. Volt egy jól működő gyár, egy jól működő ágazat, kiváló szakmai tudással, hosszú éveken, évtizedeken keresztül, és most se gyár, se munka a közelben. Tehát hogyan és miképpen állhatott elő ez a helyzet? Ilyen módon az alkalmazottak kérdése, azt gondolom, kimondottan sokat számít, hiszen az i) pontban megfogalmazott szakágazati foglalkoztatottság nemcsak a dolgozókról szól, hanem a gyárbezárások kérdéséről is. Hogyan állhatott elő ez a helyzet?
Az önkormányzatok, bár mellékszereplők ebben a szituációban, de mégis őket érinti az egyik legérzékenyebben. Petőháza az egyik legnagyobb iparűzési adóval rendelkező település volt Győr-Moson-Sopron megyében, és egyik napról a másikra ez az adóbevétel eltűnt, a diverzifikációs támogatásban az egyévi iparűzési adóbevételüket sem kapták meg, tehát azt mondhatjuk, hogy bizony a petőházi önkormányzat helyzete nagyban leromlott. Egy 460 milliós költségvetésből évi 60 milliós bevételt vett ki ez az intézkedés, és megjelentek az önkormányzatnál azok az emberek is, akik nem tudtak elhelyezkedni, ilyen módon a szociális támogatási rendszert terheli ez az intézkedés. Ez a négy szereplő van, aki közvetlenül a gyárbezárásokban érintett, de aztán vannak még, másik négy szereplőt mondanék: az Európai Unió. Kérdéses az Európai Unió magatartása. Egyet el kell mondani: a korábbi napirendben is emlegették, hogy az Európai Unióban érdekütköztetések vannak, és aki nem képes a saját érdekei mellett kiállni, azt bedarálják. Aki megijed, nyuszi módon leadja a kvótáját, az úgy jár, mint mi. Ez az Európai Unió világos politikáját, nehéz, hosszú folyamatokon keresztüli egyeztetési politikáját jobban megérteti talán az itteni szereplőkkel, és világosan megmutatja, hogy az Európai Unióban folytatott magatartás, az Európai Unió agrárpolitikája lehet, hogy nem kedvez, de lehet kedvező pozíciókat kiharcolni. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy ha csak a szűkebb környezetünket nézzük meg itt, a Kárpát-medencét, akkor azt mondhatjuk, hogy igenis vannak sikerágazatok, igenis vannak sikeres országok, amelyekről példát vehetnénk. Az Európai Uniót tehát ilyen módon kell vizsgálnunk. Van a kormány, amelynek óriási felelőssége van, hiszen az előző kormányt ismerjük. Én magam az európai ügyek bizottságában már sokszor tapasztaltam azt a fajta tárgyaláspolitikát, amelynek a következményeit mindannyian éljük, hiszen a 2003-as koppenhágai európai uniós csatlakozási tárgyalásokon elszenvedett agrárvereség gyakorlatilag az elmúlt nyolc évre rányomja a bélyegét.
Tehát a kormány felelőssége kimondottan vizsgálandó, és a szocialista-szabad demokrata kormány azért van külön megemlítve, mert az elmúlt 8 évben többet rontottak ezen a helyzeten, mint annak előtte bárki, beleértve talán még az átkos rendszert is. A kormány nem értette meg azokat a folyamatokat, amelyek Európában zajlottak, így kerültünk kiszolgáltatott helyzetbe.
Aztán van még két szereplő: az ország és a lakosok. Őket azért vonnám egybe, mert gyakorlatilag ők jártak rosszul. Az emberek, akik fizetik a magas cukor árát, az ország, amely eltüntette az egyik sikerágazatát, és itt állunk 2011-ben, nem értjük, hogy mi történt, de a következményeit pedig pontosan viselnünk kell.
Így tehát ha áttekintjük ezen a szemüvegen keresztül, a szereplőkön keresztül, hogy mi is a helyzet, akkor azt mondhatjuk, hogy bizony a mostani helyzetet érezzük, de nem értjük. Ezért kezdeményeztük ezt a vizsgálóbizottságot, ezért gondoljuk azt, hogy igenis meg kell vizsgálni, mi történt az elmúlt években, hogyan alakulhatott ki ez a helyzet a privatizációtól kezdődően egészen a mostani helyzetig. Úgy gondolom, hogy ha a termelők, a tulajdonosok, az alkalmazottak, az önkormányzatok, az Európai Unió, a kormány, az ország és az emberek helyzetét vizsgáljuk, akkor ez 8 szemszöget jelent, kis fordulattal azt is mondhatnám, hogy a kockacukornak is 8 sarka van, így hát azt vizsgáljuk, hogy ez a helyzet hogyan állhatott elő mindegyik szempontból, hogy világossá váljék, mert egy biztos, hogy amit érzünk a cukoripari helyzet körül, az nem kerek. Vizsgáljuk meg! Kérem, támogassanak bennünket. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)
