Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kiváló szakmai levezetések és felvezetések mellett természetesen támogatásunkról szeretnénk biztosítani újfent a koncepciót. Ugyanakkor egy hasonló bizottság esetében nem úszhatjuk meg a hosszú távú kitekintést, a víziók áttekintését sem, főleg az elszámoltatás tekintetében, ami az utóbbi egy évben azért egy kicsit még csorbát szenvedett. Remélhetőleg, ezen tudunk változtatni ezen kérdéskörben, hiszen felmerül a felelősség megállapításán túl és nyilvánvalóan megfelelő büntetőintézkedések foganatosításának elősegítésén túl egy hasonló bizottság felelősségi körében az, hogy milyen mód lesz a vagyon visszaszerzésére, hiszen itt azért egy olyan kijátszott nemzeti vagyonról van szó, amely nyomokban, részben vagy egészében még elérhető kell hogy legyen. Ennek a visszaszerzési módozatait mindenképpen ki kell dolgozni, a piacok visszaszerzéséről nem is beszélve, hiszen saját belső piacunkat is gyakorlatilag szanálták, aztán elvették tőlünk olyan idegen érdekkörökhöz tartozó befektetők, akik semmiképpen nem magyar nemzetstratégiai érdekeket szolgálnak.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Éppen ezért egyetlen apró aggályomat hadd osszam meg önökkel, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy az alaptörvény kimunkálásának vitája során Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam révén egy olyan indítványunk került a tisztelt Ház elé, amely egy teljes körű privatizációs felülvizsgálatot foganatosított volna Magyarországon. Sajnálatos módon akkor az alaptörvény vitájában ez a koncepciónk, ez az ötletünk, előterjesztésünk elbukott, tehát valamiért a forradalmi kormányzat nemet mondott sajnálatos módon egy teljes körű privatizációs felülvizsgálatra.
Én nagyon bízom abban, hogy e részkérdés tekintetében egy olyan induló lépést lehet megtenni, amely a későbbiekben legalább ezen ágazaton belül egy teljes körű felülvizsgálatig vezethet el. Ez azért teljesen nem kristályosodik ki az előterjesztésből, de ne legyünk minden esetben bizalmatlanok. Nagyon reméljük, hogy ez esetben egy kimondottan szakmai alapú vita, diskurzus révén egyik oldalról, egyik kézen egy kőkemény elszámoltatási forma léphet be a képbe, a másik oldalon pedig egy teljes és jövőre vonatkozó felülvizsgálat is, akár irányelvek, víziók kimunkálásával, a teljes piaci szegmensekre nézve.
Teljesen egyértelmű, hogy valamit kezdeni kell - és a bizottság szerepe itt sem elhanyagolható - azon nemzetközi folyamatrendszerrel, amelynek eredménye a mai helyzet. Nagyon jól tudjuk, hogy a cukor gyakorlatilag azért drága, mert Európa pár évvel ezelőtt úgy döntött, hogy felszámolja a termelés egy részét, és úgymond támogatja a fejlődő országok cukorexportját valami egészen érthetetlen indíttatásból kifolyólag, hiszen nyilvánvaló, hogy Európa, az Európai Unió saját önérdeke fontosabb kellene hogy legyen, mint a nemzetközi piaci körök elvárásainak való megfelelés.
Nyilvánvaló, hogy ennek köszönhető az az egyébként elvitathatatlannak tartott felelősség, ami a korábbi kormányzatokat terheli, természetesen kit jobban, kit kevésbé, annak tekintetében, hogy önként és dalolva lemondtak saját piacaikról, engedték ezen privatizációs folyamatok lefolytatását. Számomra elfogadhatatlan az, hogy egy kormánynak nem volt ráhatása arra, hogy a keze alatt diszponáló szervezetek állami tulajdont kijátszottak magánkezekbe. Ez elfogadhatatlan, ilyen nincs.
Azt lehet vizsgálni, hogy melyik kormányzat felelőssége milyen fokú, és természetszerűleg kit lehet bármilyen úton-módon elszámoltatni, és milyen vagyon szerezhető vissza, továbbá milyen lépéseket lehet foganatosítani annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő hasonló esetek. Például az, aki bármilyen szinten hozzájárult vagy beletörődött abba, hogy Magyarország elveszítse kvótáit, minimum egy “felnégyeltetést” érdemelne, óriási idézőjelben értendő természetesen, de az, hogy ennek semmilyen következménye ne legyen és nekünk itt udvariaskodni kelljen egymás között, hogy hát mi várhat arra, akinek ehhez köze volt, enyhén szólva megmosolyognivaló. Nyilvánvaló, hogy itt konkrét, drasztikus és drákói lépésekre van szükség, hogy a jövőben hasonló ne fordulhasson elő.
Ugyanakkor egy kérdéssel szeretném zárni az amúgy támogatásomról biztosító hozzászólást, amely szerint Lengyelország kezdeményezte a tagállami cukortermelési kvóták 15 százalékos emelését a 2011-2012-es szezontól kezdve. Nagyon érdekelne az, hogy Magyarország az Európai Unió soros elnökeként milyen szinten tud vagy akar-e egyáltalán - feltételezem, hogy akar - élére állni ennek a kezdeményezésnek, de médiavisszhangja ennek eddig gyakorlatilag nem volt, szakmai körökben sem egy széles körű diskurzust kiváltó valami volt.
De teljesen egyértelmű igény lenne az, hogy ha van egy olyan, nevezzük lehetőségnek a soros elnökséget, bár én ebben annyira nem tudok hinni, de ha van egy ilyen opció, akkor próbáljuk meg kihasználni arra, hogy ezt a kiváló lengyel kezdeményezést támogassuk, álljunk az élére adott esetben. Természetszerűleg hosszú távon el kell érni, hogy kvóták szorításában ne vergődhessen az a Magyarország, amely vissza akarja szerezni mind a saját belső piacait, mind biztonságos termelését, mind az élelmiszer-biztonságát.
Az egész élelmiszeriparra kiterjedően pedig nagyon kiváló lehetőséget biztosít ezen bizottság munkája is, továbbá arra nézve is, hogy kimunkálja a fogyasztóvédelem számára követendő utakat a közeljövőre nézve, hiszen látható, hogy a fogyasztóvédelem, a vásárlók védelme jelen pillanatban egy gazdátlan terület. Egyik államtitkártól a másikig dobálták az utóbbi egy évben. Én ötig jutottam el a számolásban, aztán abbahagytam, mert nem láttam további értelmét, de látható az, hogy egy közös koncepció, egy élelmiszer-biztonsági, egy vidékfejlesztési és egy erre épülő fogyasztóvédelmi koncepció igenis sikereket érhet el Magyarországon, annak tekintetében, hogy ne legyünk többé Európa élelmiszer-ipari szemétlerakója. Én úgy gondolom, hogy ez lehet a kulcsmondat ezen diskurzust illetően.
A jövőre nézve pedig egyértelműen csak és kizárólag az lehet a cél, amiből nem engedhetünk, hogy a stratégiai ágazataink csak és kizárólag magyar kézbe kerüljenek, kerülhessenek és maradjanak is természetesen. Ez az a kérdéskör, ahol nem lehet ismerni semmilyen lehetetlent. Tárgyalni kell, le kell győzni világszervezeteket, le kell győzni mindenkit, hiszen egyértelmű, hogy akié a föld, azé az ország, és a stratégiai ágazatok ugyanebbe a kategóriába értendők, és természetesen ide kell hogy tartozzanak. Tehát teljesen egyértelmű az, hogy magyar tulajdonban kell lenni annak az iparágnak is, amiről itt most beszélünk, de az összes hozzákapcsolódó továbbinak is. Ez az, amiből érzésem szerint egy nemzeti kormány nem engedhet semmi szín alatt, és a nemzeti ellenzék képviselőjeként én is csak egy ilyen koncepciót tudok támogatni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
