DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úrral kell megint vitatkoznom, mert azt hiszem, hogy tőlünk tényleg semmi nem áll távolabb, mintsem hogy védjük azokat, akik 2006 őszének véres valóságát megjelenítették, és utána is fenntartották a Gyurcsány-Bajnai-rendszert. Azt hiszem, tőlünk hallatszódott eddig a legtöbb igény arra az ellenzéki padsorokból, de egyáltalán bármely házbéli padsorból, hogy a felelősségre vonás történjen meg.
A kollektív bűnösség elvét azonban nem valljuk. A kollektív bűnösség elvét az önkényuralmi rendszerek vallják, amelyek lehetővé tették, hogy a felvidéki magyarság kitelepítésre vagy majdnem teljeskörűen elpusztításra került, a Délvidéken 40-50 ezer embert azért gyilkoltak le, mert magyar, és a mai napig folyik Képíró Sándorral szemben az állítólagos cselekménye miatt eljárás, amit nem követett el. Nem lehet a kollektív bűnösség elvére helyezkedni. Igenis komolyan kell venni az alkotmányos kereteket. És a Bokros-csomag, amely ellen nagyon is keményen és határozottan tiltakoztak önök is - nagyon helyesen -, és nagyon sok demokrácia iránt elkötelezett ember örült akkor, amikor megszületett az Alkotmánybíróság 43/95-ös határozata, ami azért elég erőteljesen meghatározta azokat a kereteket, hogy hol és milyen formában nyúlhat az állam már korábbi szabályok szerint megszerzett jogosultságokhoz. A nyugellátás ilyen, és a nyugellátáshoz való jog, úgy gondolom, az államtitkár úr által említett egyenlő bánásmód elvével vagy a hátrányos megkülönböztetés tilalmával szemben kell hogy érvényesüljön.
A jövőre szólóan teljeskörűen partnerek vagyunk abban, hogy vizsgáljuk felül ezt a rendszert, és abban is partnerek vagyunk, hogy a jogellenesen, ebül, tisztességtelen módon szerzett jogosultságokat - rokkantnyugdíj-jogosultságot vagy bármilyen más ellátást - vizsgálják felül. Vagy pedig a mai Btk.-módosítás kapcsán támogattuk azt, hogy büntessék meg azokat, akik visszaélnek a szociális rendszerbéli vagy bármely más társadalombiztosítási rendszerbéli elemmel, de nem lehet bizonyos alkotmányos kereteket áthágni, még ha a cél adott esetben költségvetési és egyéb szempontból érthető is.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem