DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselői ehhez az alkotmánymódosításhoz nem adtak be módosító javaslatot. Azért nem adtunk be módosító javaslatot, mert úgy gondoljuk, hogy ez javíthatatlan, módosító indítványokkal nem korrigálható, ezt az alkotmánymódosítást vissza kell vonnia a kormánytöbbségnek, hogyha ezzel deklarálni akarja - vagy nem ezzel, hanem bármivel deklarálni akarja -, hogy hisz a jogállamban és jogállami módon akar kormányozni.
Ebben az alkotmánymódosító indítványban a Fidesz-KDNP-többség úgy akar elvenni szerzett jogokat, úgy kér alkotmányban felhatalmazást szerzett jogok elvételére, hogy nem beszél világosan és nem mondja meg, hogy kik azok, és főleg hogy miért nyúl ilyen eszközökhöz. A kommunikációban persze van összevissza beszéd, és lehet hallani sok mindent. Én őszintén remélem, hogy azok az érvek, amiket itt elmondunk a parlamentben, azok az érvek, amiket az érdek-képviseleti szervek, szakszervezetek elmondanak a különböző tárgyalásokon a kormány tagjainak, és azok az érvek, amiket az érintettek hangsúlyoznak a nyilvánosság előtt, az interneten és mindenféle módon, meghátrálásra fogják késztetni Orbán Viktort, meghátrálásra fogják késztetni azokat a fideszes képviselőket, akik nyilván nem csak a saját jószántukból nyújtották be ezt az indítványt, nyilván van ehhez valamilyen viszonya a miniszterelnöknek is, annál is inkább, mert úgy halljuk, hogy azért nélküle nagyjából itt egy ablakot se lehet kinyitni.
Tisztelt Országgyűlés! “Azok az emberek, akik ma nem munkából élnek, hanem valamilyen ellátást kapnak vagy azért, mert korábban hosszú-hosszú éveket ledolgoztak, vagy azért, mert most a családjukról gondoskodnak, gyermekeket nevelnek, megérdemlik a tiszteletet és az elismerést, kijár nekik az emberi méltóság tisztelete. Na ezt kell megvédenünk, az emberi méltóságot, mindannyiunk emberi méltóságának a tiszteletét kell megvédenünk.” - mondta ezt Orbán Viktor 2007-ben, tőle idéztem. Most pedig ennek az ellenkezőjét csinálják, 180 fokos fordulatot vett a Fidesz, és úgy próbál meg egyes társadalmi csoportokat az ország bajaiként bűnbaknak kijelölni, hogy közben megalázza őket, és olyan társadalmi hangulatot próbál meg ellenük kelteni, ami először a köztisztviselőket érte el, utána a rendőröket, a tűzoltókat, a büntetés-végrehajtási intézetből nyugdíjba vonultakat, a katonákat, a határőröket.
(19.30)
Aztán majd jönnek a pedagógusok, aztán jön a következő társadalmi csoport. (Dr. Répássy Róbert: Határőrök már nincsenek.) Tehát azt gondolom... - határőr nyugdíjasok, szolgálati nyugdíjasok vannak. Most azért reagálok erre, mert Répássy államtitkár úr itt bekiabál, él ezzel a parlamenti műfajjal, mondván, hogy nincsenek határőrök. Tudjuk jól, hogy a két szervezet összevonásra került, de azért határőr szolgálati nyugdíjasok vannak szép számban, és bizony ez a rendelkezése a kormánynak őket is érinti.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt napokban hallottunk összevissza beszédet a kormány részéről, hogy kiket fog majd érinteni ez a szabályozás. De szeretném azt is világossá tenni, hogy a benyújtott alkotmánymódosítás mindenkire vonatkozik, mindenkire kér jogalkotási felhatalmazást, aki nem érte el az öregségi nyugdíjkorhatárt, és bármilyen módon szerezte ezt a nyugellátást, akár szolgálati nyugdíjként, akár korkedvezményes vagy korengedményes nyugdíjként. Sőt, azt kell mondjam, hogy a rokkantnyugdíjasok sem kivételek e tekintetben, mert ez a felhatalmazás rájuk is vonatkozik.
Azt is meg kell mondanom őszintén, hogy amikor az országgyűlési bizottságban például Répássy államtitkár úrtól arra kértem garanciát, hogy mondja meg, hogy az elkövetkezendő időben például készül-e a kormány arra, hogy az özvegyi nyugdíjat megvonja, mert erről is vannak legendák, akkor az államtitkár úr erre nem tudott garanciát adni. Ő nagyon korrekten a saját minisztériumi kompetenciájában foglalt állást. De azért az nem megnyugtató, hogy egyetlen fideszes képviselő sem mondta azt, hogy nem, ilyenre nem fog sor kerülni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt héten nagyon sok szolgálati nyugdíjassal találkoztam. Spontán a képviselői irodámban körülbelül 40-en kerestek föl Kaposváron, még jó, hogy nyitva volt a félemeleti terem, mert az irodámban ennyien nem fértünk volna el; Heintz Tamás képviselőtársam, aki a korábbi vitában nem volt itt, most itt van, ő tudja, hogy melyik teremről beszélek Kaposváron. Másnap pedig Nagyatádon több mint száz emberrel találkoztam, akik hihetetlen indulatosan, becsületükben megsértett módon mondták el az érveiket, hogy ez az eljárás miért elfogadhatatlan számukra. És bár egészen szorosan nem tartozik a normaszöveghez, de a témához igen, szorosan tartozik, hogy az a kvázi ajánlat, amelyet a szakszervezetektől tudunk az interneten keresztül, amit a belügyminiszter úr tett a szolgálati nyugdíjasoknak, az is elfogadhatatlan számukra sok ok miatt.
Tehát egyrészt figyelembe véve ezeknek az embereknek a szerzett jogát, másrészt a szerzett jogok korlátozása kivételes és rendkívüli indokoltságának szükségességét, valamint a megfelelő felkészülési időt, ahogy ezt az Alkotmánybíróság határozata kimondja, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja nevében ismételten felszólítom arra a kormánypárti képviselőket, hogy vonják vissza ezt az indítványt, és térjenek az alkotmányos útra, az egyeztetés útjára, hogy ha a jövőre nézve bármilyen szabályozást akarnak elfogadni. Ugyanis itt a parlamenti vitában az államtitkár úr állandóan azzal próbálta meg kompromittálni az ellenzéki pártokat, hogy a mi programunkban is volt valami ehhez hasonló. Szeretném nagyon világossá tenni, hogy nem volt. A Magyar Szocialista Párt soha nem írt le olyat a programjában, hogy szerzett jogot akar elvenni nyugdíjasoktól. Soha nem írtunk le ilyet, soha nem mondtunk ilyet, és soha nem csináltunk ilyet.
Úgyhogy azt szeretném mondani, hogy foglalkozzunk azzal, ami itt van az asztalunkon. Lehet persze visszamenőlegesen az elmúlt 8 éves lemezt föltenni, ami már elég karcos, de azért önök még szeretik használni, de azt gondolom, most annak van itt az ideje, hogy vegyék nagyon komolyan azokat a jelzéseket, amelyeket a szolgálati nyugdíjasok adnak önöknek, és térjenek vissza a jogállam útjára.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem