DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Most már vagy harmadszorra próbálja meg összemosni az én egészen világos szavaimat. A Kádár-rendszer erőszakszervezeteiben szolgálati időt szerzett rendőrökkel és katonákkal kapcsolatos szavaimat megpróbálja összemosni 3 millió nyugdíjas helyzetével. Én még egyszer szeretném leszögezni, hogy amit elmondtam, azt kizárólag azokra a szolgálati nyugdíjasokra mondtam, akik bizony a Kádár-rendszer idején nem erre a mostani demokratikus államra esküdtek föl, hanem egy korábbi államra, és nem vagyok hajlandó elismerni, hogy ők szerződést kötöttek ezzel az állammal annak érdekében, hogy majd a demokrácia is elismeri az ő tevékenységüket.
Az valóban igaz, hogy ’96-ban, illetve 2001-ben ez az Országgyűlés úgy döntött, hogy elismeri, de szerintem ez egyáltalán nem volt egyértelmű. Voltak olyan rendszerváltó országok, ahol elzavarták az összes rendőrt, elzavarták az összes katonát és lecserélték őket. Voltak ilyen rendszerváltó országok. Ez ennek a parlamentnek tudható be és ezen parlament döntéseinek a következménye, hogy elismerték visszamenőleg ezeket a szolgálati időket. De én nem tekintem éppen ezért szerzett jognak, szerződéses kötelezettségének az államnak. Elismerte egy törvényben, ez így van, ezt a törvényt tiszteletben tartjuk és elismerjük.
De még egyszer nagyon kérem, és tényleg csak azért, hogy a közöttünk lévő politikai korrektség megmaradjon, én nem 3 millió nyugdíjasról beszéltem, nem azokról beszéltem, akik egyébként bányászként vagy bármilyen más módon szolgálati időt szereztek, de azért önökben is felmerül és bennem is felmerül, hogy bizonyos munkakörökben töltött szolgálati időt talán mégse kellene beszámítani. Én azért hoztam fel példának, mondjuk, a pártbizottságon eltöltött - nem tudom, minek nevezzem - valamifajta igazgatási tevékenységet, pártigazgatási tevékenységet.
Azért az mégsem evidencia, hogy azt szolgálati időként el kell ismernem. Kérem képviselő urat, hogy tárgyilagosan ítélje meg, amit én mondtam.
Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem