SNEIDER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

SNEIDER TAMÁS
SNEIDER TAMÁS (Jobbik): Köszönöm. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Először csak Heintz Tamás képviselőtársamhoz szeretnék két gondolatot hozzászólni. Egyébként sok mindennel egyetértünk, sok mindennel nem, ami itt elhangzott, de azt mindenképpen el szeretném mondani, hogy az előző szocialista 8 év időszakában azért történtek már megszorító intézkedések a nyugdíjasokkal kapcsolatban, tehát ez nem csak a Fidesznek az egyedüli sajátossága. Ezt már megtette a Szocialista Párt is, hiszen ne felejtsük el, hogy a 13. havi nyugdíjat a Szocialista Párt vette el, ugyebár nem is olyan túl rég, tehát ilyen tekintetben, a nyugdíjasok megszorítása tekintetében a szocialisták is igenis, már szereztek érdemeket a magyar társadalomban.
Viszont mindenképp azt is el kell mondani, hogy annak idején önök is támogatták a rehabilitációs járadék, illetve a rehabilitációs időszak bevezetését, amit ugyancsak a Szocialista Párt indított el. Ez nem másról szólt gyakorlatilag, mint hogy megpróbálják visszavezetni a munka világába azokat a személyeket, akik rokkantnyugdíjakat kaptak, rokkantosítva voltak, és ez egy pozitív példa volt, akárhogy is nézzük, önök is támogatták annak idején, a Jobbik nem volt benn a parlamentben. Tehát ezzel szerettem volna kiegészíteni ezt a felszólalást.
Répássy úrnak is, ha már kétperces reagálást kaptam, szeretnék nagyon röviden válaszolni. Engem viszont megdöbbent ez a hozzáállás. Akkor akár azt is mondhatjuk, hogy a Fidesz frakciója politikai okok miatt kívánja elvenni 30 ezer embernek a nyugdíját azért, mert néhány évet a szocialista rendszerben nyilván kezdő rendőrként, kisrendőrként szolgáltak. Hát, azért ilyen bosszúálló típus nem a Jobbik, azt hozzá kell tennem, mert akkor mondhatnánk azt, hogy aki 2006-ban rendőr volt, mind szereljük le, mert ugyebár éppen engem is agyba-főbe vertek nem is egy alkalommal az elmúlt négy év folyamán, meg elhurcoltak.
Le kell szögezni, hogy mi azért mégiscsak keresztényibb elveket vallunk, és nem a bosszú népe vagyunk, aki szereti ezt hangoztatni, és így gondolkodik. Úgyhogy mi ezt határozottan visszautasítjuk.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem