ZAKÓ LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

ZAKÓ LÁSZLÓ
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Engedjék meg, hogy mint bányamérnök, a bányászokat védelmembe vegyem, mert itt sok szempont elhangzott, jogi, gazdasági, politikai, csak éppen az egészségügyi okokról nem sok szó esett.
Nem tudom, itt a jelenlévők közül hányan láttak élő bányászt, szerintem nem sokan. Az is jellemző, hogy a szokásoktól eltérően nem a saját szakterületének megfelelő végzettségű ember nyújtotta be a javaslatot, hanem jellemzően olyan, aki az egész életét bársonyszékben és szolgálati autóban élte le. Visszatérve a bányászokhoz: aki mínusz 30 foktól plusz 40 fokig az olajiparban vagy lent, a szénbányában szilikózisban dolgozik, azokat kérdezzék meg, hogy milyennek érzik az egészségüket, és teljesen mindegy, hogy az átkosban vagy a rendszerváltásnak hazudott időszak után voltak lent a mélyben, ugyanúgy megszenvedték egészségileg a munkát.
És a rendőrök között is tegyünk már különbséget! Aki az előző rendszerben a közrendet, közbiztonságot őrizte, vagy pedig helyszínelt különböző gyilkosságok során, tegyünk különbséget a között, aki a pártházat védte - mondjuk, ezek jellemzően munkásőrök voltak -, illetve besúgóként, beépített emberként lapítottak az irodákban. Az önök feladata lenne az előterjesztésben erre javaslatot tenni, mert ha mi tesszük, úgyis lesöprik az asztalról.
Répássy államtitkár úr annyiszor hivatkozik a bányászokra mint kivételre, akkor kérdezem: ezt a módosító javaslatot, ezt az utolsót, azt hiszem, a 4. számút miért nem támogatja a kormány? Miért nem tartják tiszteletben a bányászok évtizedekig tartó, mélyben vagy hóban, fagyban végzett munkáját? Hiába mondják, hogyha nem egészséges, nem kell visszajönni a munkába. Lehet, hogy ránézésre egészséges, de ők az átlaghoz képest kétszer annyit dolgoztak, kétszer annyi erőkifejtést végeztek. Ezeket vegyék figyelembe, ne csak politikai szempontokat vegyenek figyelembe!
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem