FERENCZI GÁBOR
FERENCZI GÁBOR
FERENCZI GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mindannyiunk előtt jól ismert a következő mondat: “A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” Ezen imádság a 899-ben zajlott Brenta menti csata után terjedt el Európában, ahol is ötezer magyar lovas íjász tönkreverte Berengár itáliai király háromszoros túlerőben lévő seregét. Az úgynevezett kalandozások idején számtalanszor találkozunk ilyen és ehhez hasonló mondatokkal, a görög és latin források tele vannak az Európát belovagló hunok csatáival.
Mos azonban nézzük csak meg, mit is értünk kalandozások alatt! Bizonyított, hogy 862 és 970 között legalább 47 hadjáratot indítottak a magyar seregek Európába. A történetírók nagy része csupán fosztogató, zsákmányszerző háborúnak véli a kalandozásokat. Egyesek mindezt a nemzetségi társadalom válságával, a termelésből kiszorult szabadok zsákmányszerző szándékával magyarázzák. Ezeknek a megállapításoknak azonban több dolog is ellentmond.
Egyrészről a hadjáratokban a magyar csapatoknak csak egy kis része, általában maximum ötezer lovas vett részt, akik céljukat sok esetben több száz vagy ezer kilométer után érték el. Ez egyrészről igazolja a magyar hadvezérek zseniális képességeit, például Vérbulcsú esetében, aki hadjáratai során több alkalommal bírta adófizetésre a korabeli német területeket, másrészről kétségessé teszi a zsákmányszerzés mint cél kizárólagosságát. Továbbá a kor hadviselésének szerves része volt az ellenség területének dúlása, a legyőzöttek javai zsákmányként szolgáltak. Nagy Károly, miután megtörte az avarok, Einhardt frank tudós szerint hunok ellenállását, az ugyancsak szkíta nép kincseit szekérszámra vitték Nyugat-Európába, mégsem találkozunk e hadjárat zsákmányszerző minősítésével. Idekapcsolódik egy rendkívül érdekes teória, amelyről Fehér Mátyás Jenő könyvet is írt. Ennek alapján a kalandozások célja nyugaton nem volt más, mint az avar hadjárat idején szétlopott kincsek visszaszerzése. Mindezeket persze ma már nagyon nehéz rekonstruálni.
Annyi bizonyos, hogy a kalandozások célja nem lehetett csupán a zsákmányszerzés. Egy-egy ilyen hadjárat kiváló lehetőség volt Nyugat-Európa feltérképezésére, az erőviszonyok felmérésére, az elrettentésre; arra az elrettentésre, amelyre szüksége volt a kibontakozó Kárpát-medencei magyar birodalomnak. Őseink földjének visszaszerzése, a letelepedés, a szállásterületek megszállása ugyanis hosszú évekig tartott. A kalandozásokat ilyenformán felfoghatjuk egyfajta előretolt védekezésnek, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a legjobb védekezés a támadás. Amíg idegen földön harcoltak és kényszerítették védekezésre, kötötték le az ellenséges csapatok figyelmét és erejét harcosaink, addig idehaza nyugodtan folyhatott az építő munka. A próbálkozásoknak meg is lett a gyümölcse, hiszen bár Augsburgnál a Lech-mezőn az ott lévő magyar sereg Lél, Bulcsú és Súr vezetésével a hiedelemmel ellentétben korántsem megsemmisítő vereséget szenvedett, továbbá bármennyire is büszke a német történetírás az Ungarnschlachtra, a magyar csapatok első vereségüket a német területek szívében szenvedték el, és 75 esztendeig a Kárpát-medence közelébe sem merészkedtek. Az augsburgi csata azonban nem egy önálló esemény, csupán egy 954 és 955 között zajló hadjárat számunkra szomorú vége, amely hadjáratnak az első és nagyobb hányada viszont a magyar történelem egyik legragyogóbb és a német történelem egyik leggyászosabb szakasza. Ebben az időben nem volt olyan hely Európában, ahol ne hallottak volna hadjáratról és ne ismerték volna ezt a nevet: Bulcsú.
A magyar oktatás azonban - mint azt a pozsonyi csatáról szóló napirend utáni felszólalásomban is említettem - csak a vesztes csatáinkat emeli ki. Így tűnt a történelem homályába a zseniális vezér, Vérbulcsú, és így hitetik el gyermekeinkkel a nyugati krónikások félelméből joggal fakadó sátáni arculatát a magyarságnak, miszerint a kalandozások célja csak a pusztítás és a zsákmányszerzés lett volna. A fent említettek ennek gyökeresen ellentmondanak. A korabeli Európa a pozsonyi csata és e hadjáratok után ismerte el egyenrangú félként a magyarságot. A Jobbik célja ugyanez: az alárendeltségi viszonyokon alapuló Európai Unió helyett az egyenrangúságot biztosító nemzetek Európája létrejöttének elősegítése.
Köszönöm figyelmüket. Szebb magyar jövőt! (Taps a Jobbik padsoraiban.)
