DR. HOFFMANN RÓZSA

Teljes szövegű keresés

DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Örömmel üdvözlöm az ön felszólalását, annak tartalma, mondanivalója miatt és kiemelten azért, hogy a sportról szólt, a sportról, amely az ember életében évezredek óta olyan tevékenység, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy ép testben ép lélek legyen. Az az eszmény, amit az antik görögök megfogalmaztak, a kalokagatia eszménye, az egészséges és szép élet az, ami a mi politikánkat is vezérli, ezért minden sporttémájú kezdeményezést a kormány erejénél fogva igyekszik támogatni, ez mindannyiunk előtt ismert, az oktatásban is ezt a célt szolgálja a tervezett mindennapos testnevelés bevezetése, amelyet már ettől az évtől az alsó tagozaton, úgy tűnik, hogy meg tudunk valósítani. A sportban méltó helye van a vízi sportnak is, amelyben a magyarok valóban jelentős eredményeket értek el, de idetenném, hogy valamennyi sportág edzi a lelket, fejleszti az akaratot, edzi az izomzatot, és hozzájárulhat ahhoz, hogy egészséges, jó akaraterejű, egymással szolidáris ifjúság nőjön föl.
Ami a konkrét hozzászólását illeti, a velencei kajak-kenu, evezős és vitorlás sporttal kapcsolatban a következőt tudom elmondani. Egyetértek önnel, valóban, kajak-kenu, evezős és vitorlás sportunk nagy múltú helyszíne a Velencei-tó. Minden tiszteletet megérdemel a Velencei-tavi Vízisport Szövetség alapítója, Springer Ferenc, valamint utódai, azok a lelkes és kitartó sportvezetők, akik életben tartották napjainkig a mostoha körülmények között működő szövetséget. Jelentős nemzetközi sikereket ért el a szövetség az elmúlt évtizedekben. Legeredményesebb sportolója, Fidel László 5 vb-arannyal gazdagította hazánkat az 1992-es barcelonai olimpiai ezüstérmén kívül.
A szövetség jó pár embert megfertőzött a vízi sporttal egy életre, közülük többen edzőként folytatták pályafutásukat: Fenes István, Horgos Lajos, Tubel Zoltán, Sári Nándor, Kiss István, Horváth Annamária. Számtalan tanítványuk magyar bajnokságot, nemzetközi versenyt nyert, világ- és olimpiai bajnokok lettek. Itt kezdte kajakosként a pályafutását a későbbi vitorlás versenyző Fa Nándor és Gál József is. 1990-et követően jelentős változás ment végbe a központi sportirányítás területén, jelentősen csökkent az állami támogatás mértéke. Ez elsősorban a komoly anyagi ráfordítást igénylő sportlétesítmény-fejlesztéseket és bizony sok esetben a mindennapos működtetéshez szükséges létesítmény-fenntartást veszélyeztette egyesületeinknél. Ez következett be a szövetség számos jelentős világversenynek otthont adó sukorói evezős és kajak-kenu pályája, valamint egyéb sportcélú ingatlanai esetében is.
Csak megerősíteni tudom képviselő úr információját, miszerint a létesítmények felett tulajdonosi jogokat gyakorló Fejér megyei önkormányzat tárgyalást kezdeményezett a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szakmai irányítása alatt álló Nemzeti Sportközpontok vezetőjével, Vígh László kormánybiztos úrral a sportingatlanok Nemzeti Sportközpontok által történő üzemeltetése céljából.
Egyben jelzem azt is, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkársága támogatja a kezdeményezést. Remélhetőleg a megyei önkormányzattal folytatott tárgyalások a közeljövőben eredményesen lezárulnak, és az államtitkárság, valamint a Nemzeti Sportközpontok szándékainak megfelelően egy utánpótlás-nevelési központ kialakítására kerülhet sor a Velencei-tónál.
Tisztelettel kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem