DR. APÁTI ISTVÁN
DR. APÁTI ISTVÁN
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt idézzük vissza emlékezetünkbe, hogy miért is tartunk itt, miért kell most ennek a törvényjavaslatnak a vitáját lefolytatnunk. Hát ennek az az oka, hogy tavaly év végén önök nem hallgattak ránk. Pedig szóltunk előre, hogy aztán nehogy baj legyen belőle, és mégis megtörtént a baj. Önök olyan törvényjavaslatot fogadtak el, erőltettek át, megerőszakolva a törvényességet és az alkotmányosságot, amelyről már messziről ordított, hogy alkotmányellenes.
Erre az ellenzék valamennyi pártja, valamennyi, abban a vitában felszólaló képviselő részletesen felhívta az önök figyelmét, önök mégis úgy gondolták, hogy a kétharmados felhatalmazással ez esetben is nem élni, hanem visszaélni kell. Átpasszírozták a törvényhozáson, és lám, meg is lett ennek az eredménye: az Alkotmánybíróság csont nélkül alkotmányellenesnek nyilvánította. Mindjárt hozzáteszem, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom is beadványt nyújtott be ebben az ügyben, tehát mi is ott voltunk a hat beadványozó között, és szakmai és politikai sikerként könyveljük el, hogy meg tudtuk védeni a tisztességesen dolgozó köztisztviselő kollégákat.
Mondom ezt annak az előrebocsátása mellett, hogy a köztisztviselők irányában, a köztisztviselők javára elfogultnak érzem magam, hiszen úgy gondolom, hogy amikor a köztisztviselők mellett kiállok, kiállunk mi, jobbikosok, akkor nem elvtelenül védjük a mundér becsületét, hanem megpróbáljuk kikérni az ő nevükben és az ő érdekükben magunknak azt, hogy valamifajta bűnbaknak vagy bármi okának kiáltsák ki őket, holott ők erre nem szolgáltak rá.
Elhangzott az előbb a versenyszféra és a magánszféra összehasonlítása. Nagy érdeklődéssel hallgattam a vitának ezt a részét is, de néhány dologról megfeledkezett mind az MSZP, mind a Fidesz néhány képviselője. E tárgyban nagyon helyes volt, hogy Volner képviselőtársam kiegészítette önöket, ehhez nekem is lenne egy-két szavam. Hát azért ne feledjük már el, tisztelt képviselőtársaim azt, hogy egy versenyszférában dolgozó munkavállaló és egy köztisztviselő munkabére, illetőleg illetménye között mekkora hatalmas különbség áll fenn, vagy mekkora hatalmas a különbség a munkafeltételekben.
(12.50)
A legtöbb köztisztviselő, különösen a helyi önkormányzatok szintjén legfeljebb csak álmodhat azokról a tárgyi és technikai feltételekről vagy felszereltségről, amely a versenyszféra világában teljesen természetes. A versenyszférában van egy valódi életpályamodell, amely valós perspektívát nyújt a munkavállalóknak. Nem azzal a tudattal kell belevágni a versenyszférába valakinek, mint általában egy köztisztviselőnek, hogy 25 évesen ki tudja számolni, hogy 55-60 éves korában vagy éppen a nyugdíjhoz közeledve milyen megalázóan alacsony munkabérért kell dolgoznia, s azt se felejtsük ám el, hogy a köztisztviselő kollégáknak számos pluszkötelezettséget kell teljesíteniük, elegendő most csak kettőt kiemelni. Ilyen a titoktartási kötelezettség, a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség, amely mind-mind pluszkötelezettségként hárul rájuk egy átlagos, munka törvénykönyve szerint foglalkoztatott munkavállalóhoz képest, és az egész munkakörük egy komoly specifikumot hordoz magában, nevezetesen: a földkerekség egyik legszebb és egyben legnehezebb mesterségét űzik, nap mint nap emberekkel kell bánniuk, emberek ügyes-bajos dolgait kell intézniük, és ahogyan szoktam volt mondani, ez már csak azért sem egyszerű, hiszen alapvetően háromféle embertípus létezik ezen a földön: az ilyen, az olyan és az amolyan. Tehát nagyon nehéz eligazodni nekik az emberek között, hiszen semmire nem lehet felírni általános receptet, minden ember, minden ügyfél, minden ügy, minden megoldandó probléma más és más.
Bizony, ez embert próbáló feladat, különösen annak tükrében és annak ismeretében, hogy milyen megalázó illetményekért kell dolgoznia a legtöbb köztisztviselőnek, értem ez alatt elsősorban a helyi önkormányzatok szintjén dolgozó köztisztviselő kollégákat. Talán megyei vagy országos szinten, az országos hatáskörű szerveknél, a központi közigazgatás szintjén valamivel jobb a helyzet, bár azt is láthatjuk, hogy ők az áldozatos munkájukért az elmúlt 8 évben nem kaptak mást, csak sorozatos megaláztatást, megfaragásokat, csökkentéseket, elvonásokat, és nagyon szomorúan látjuk, hogy ezt folytatja a Fidesz is, ezen sem kíván változtatni. Ismétlem: nem azt várjuk önöktől, vagy nem azt kérjük önökön számon, hogy egyik napról a másikra nem tudtak csodát tenni, de azért azt nagyon nem szeretnénk hallani az idők végezetéig vagy mondjuk, 2013 végén, akár a köztisztviselői helyzet, akár pedig az egyéb fontos ügyek kapcsán, hogy 1 év alatt, 2 év alatt, 3 év alatt, 4 év alatt nem lehetett csodát tenni, majd azután ki tudja, meddig folyamatos felhatalmazást kérnek azért, hogy 8 év problémáit nem lehetett ennyi idő alatt megoldani, és majd a ki tudja, mikori, ködös, távoli jövőbe helyezik ezeknek a problémáknak a megoldását.
Ugyanis ezen pluszkötelezettségek vállalása és teljesítése fejében mit kaptak a köztisztviselők? Megvontak tőlük szinte mindent, eltűntek a pluszhavi juttatások, eltűntek a jutalmak, eltűntek a 13. havi fizetések, a ruhapénzek, a kafetériát gyakorlatilag teljes mértékben lefaragták. Bizony, nagyon sok esetben a köztisztviselők a helyi önkormányzatoknál azzal szembesülnek, hogy járni jár valami vagy járna valami, csak éppen nem jut, nem jut rá elegendő pénz, és gyakorlatilag némely köztisztviselő, pláne hogyha mondjuk, még a 30-as évei elején jár, s az adott önkormányzat nem tud számukra kiegészítéseket, pótlékokat biztosítani, akkor gyakorlatilag nem sokkal keresnek többet, mint mondjuk, egy minimálbérért vagy annak arányos részéért foglalkoztatott közmunkás. Ez tehát mélységesen megalázó, abszolút nem áll arányban az elvégzett munka mennyiségével és minőségével, s ezek után hozták meg önök azt az alkotmányellenesnek minősített törvényt, hogy indokolás nélküli felmentéssel, két hónapos felmentési idővel ki lehet őket rúgni.
Ez a mostani, előttünk lévő törvényjavaslat sem sokkal szebb, gyakorlatilag narancsos cukormázzal leöntötték azt, amit eddig nem rejtettek el, most próbálják a narancsos mázzal elrejteni. Sajnos, nem vagyunk elégedettek, sőt kifejezetten elégedetlenek vagyunk. Itt három fogalmat hadd emeljek ki. Az egyik a méltatlan magatartás, a másik a vezetői bizalomvesztés, a harmadik pedig a nem megfelelő munkavégzés esete. Ezek között van, ami már részben közelítene a megoldáshoz, hiszen egy szóval sem mondom azt, hogy az esetlegesen nem megfelelő munkát végző, valóban különböző okokból alkalmatlan köztisztviselőket meg kellene hagyni a rendszerben. Nem vitás, vannak ilyenek, a vita legfeljebb abban van köztünk, hogy szerintünk sokkal kevesebb az ilyen köztisztviselő, amint azt önök feltételezik. Nem is lenne ezzel különösebben nagy problémánk, ha az elmúlt 20 év nem adna nekünk bőven okot a gyanakvásra, hiszen itt valóban, amikor az MSZP-sek meg a fideszesek próbálják védeni a köztisztviselőket, vagy pró és kontra támadják egymást, visszamutogatva az egyik vagy másik korábbi kormányra, akkor viszonylag kevés hiteles, annál több hiteltelen véleményt hallunk, mindezt az elmúlt cselekvések, törvényalkotások tükrében merem kijelenteni.
Tehát a méltatlan magatartást nem ártana akár példálózva, akár taxatív jelleggel pontosan megfogalmazni, hogy egy konkrét esetet mondjak: nem vitás az, hogy ha ne adj’ isten - bár én nem ismertem ilyen köztisztviselőt az elmúlt 7 évben -, mondjuk, valaki napi fél liter szilvapálinka elfogyasztásával járna be a munkahelyére, és ha ott nyilvánvalóan munkavégzésre alkalmatlan állapotban jelenik meg, akkor természetesen az méltatlan magatartásnak minősülhet, azonban az ilyen kirívó esetek rendkívül ritkák, véleményem szerint a munkaügyi bíróság ügygyakorlata is nagyon kevés ilyen esetet tárt föl, de ezen kívül attól félünk, ez is egy olyan gumifogalom, amit majd azután a vezetők vagy a jegyző esetében például, mondjuk, a képviselő-testület a végtelenségig tágíthat, és mindent beleszuszakolhat, annak érdekében, hogy egy számára például politikailag vagy egyébként nemkívánatos jegyzőtől megszabaduljon, vagy pusztán csak azért, hogy azután jó fideszes szokás szerint a saját embereit tudják odaültetni, hiszen a Fidesz az elmúlt egy évben ráérzett annak az ízére, hogy mindenhol lehet melegedni, de a legjobban a tűz mellett, és innentől kezdve az összes emberét beültette, annak érdekében, hogy legkésőbb, mondjuk, 2013-14-re az államgépezet valamennyi posztján már csak az ő játékosai focizhassanak.
Vezetői bizalomvesztés, ez is egy gyönyörű fogalom, ez ismét annak az önkénynek teremti meg az alapjait, amely ellen minden józan gondolkodású, demokratikus felfogású képviselőnek fel kell emelnie a szavát. Én arra biztatnám a kormánypárti képviselőket, hogy tegyék ezt meg, hiszen ez megint a legteljesebb, a legtotálisabb diktatórikus módszerek kialakításához vezethet a kisebb vagy nagyobb hivatali szervezeteken belül is, és teljesen kiszolgáltatottá teszi a köztisztviselőiket az esetlegesen őket kirúgni szándékozó vezetőikkel szemben.
Amivel kicsit már közelebb jutnánk a megoldáshoz, az a nem megfelelő munkavégzés, tehát ez már közelítene ahhoz, amit kívánatosnak tartanánk, és kiállhatná akár az alkotmányosság próbáját is. Ezt kellene jobban kibontani, alátámasztani, azzal együtt, hogy megfelelő rugalmasságot biztosítson, kizárja a lehető legteljesebb mértékben a szubjektivitást, ugyanakkor egy megfelelő munkavállalói, köztisztviselői érdekvédelem feltételrendszerének is megfeleljen, ezért nekünk, most egyelőre a vita szintjén, gondolatébresztőként annyi hozzáfűznivalónk lenne, hogy mi akadálya lenne annak, ha például csak két egymást követő teljesítményértékelés nem megfelelő minősítése után lehetne valakitől megválni. Ezen persze azután lehet vitatkozni, hogy ennek a két teljesítményértékelésnek, mondjuk, negyedéven vagy féléven belül kell-e megtörténnie, vagy esetleg a kettőt megemeljük háromra, de ebben az esetben is pár hónap után meg lehet válni attól a köztisztviselőtől, aki valóban semmilyen szempontból nem felel meg a különböző teljesítményi előírásoknak. Ez tehát nem egy akkora időintervallum lenne, ami sértené a vezetők érdekeit, sértene bizonyos szakmai érdekeket, tehát valóban nem kellene felesleges teherként cipelni azokat a köztisztviselőket, akik ilyen értelemben menthetetlenek, de ugyanakkor nem kellene attól tartaniuk, hogy egyik pillanatról a másikra az utcára kerülhetnek, és földönfutóvá válhatnak egy felelőtlen vagy önkényes döntés kapcsán.
Az pedig már egy külön szép történet, ami az előbb elhangzott, hogy a munkaügyi döntőbizottság előtt mennyi esélye van egy köztisztviselő kollégának a munkaügyi döntőbizottság vezetőjének kinevezési rendjét tekintve. Valóban, itt úgy tűnik, egy átlagos földi halandónak vagy egy átlagos köztisztviselőnek körülbelül annyi esélye lehet, mint mondjuk, a Télapónak húsvétkor, tehát nem ártana, ha egy kicsit több garanciális elemmel kibélelnénk vagy legalábbis körbeépítenénk, azzal együtt, hogy a nem megfelelő munkavégzést jó iránynak tartjuk. A másik kettőt, főként a vezetői bizalomvesztés fogalmát úgy, ahogy van, ki kellene venni a törvény szövegéből.
Ha nem látjuk a köztisztviselő kollégák érdekvédelméhez kapcsolódó megfelelő garanciális elemeket, akkor önök megint arra fognak minket kényszeríteni, hogy Alkotmánybírósághoz forduljunk, és akkor ki tudja, hány törvényjavaslatot kell még önöknek benyújtaniuk, ki tudja, hány körös vitákat kell még lefolytatni ahhoz, hogy ezt az egyébként tényleg nagyon fontos kérdést mindenki számára megnyugtatóan képesek legyünk megoldani.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
