DR. SZAKÁCS IMRE
DR. SZAKÁCS IMRE
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Lamperth Mónikával vitatkozva azért hadd mondjam azt, hogy ez egy nézet, hogy a fenyegetettség a munkavállaló, köztisztviselő, kormánytisztviselő fölött ellehetetleníti, blokkolja a munkáját - a versenyszférában pont azt mondják, hogy ez serkenti minél jobb teljesítményre.
Tehát én azt gondolom, valahol meg kellene találni a helyes középutat aközött, amikor gyakorlatilag a munkáltató részéről lehetetlen volt bíróság előtt bizonyítani az alkalmatlanságot, és ezért a munkaügyi bíróságok sorban rakták vissza a köztisztviselőket a korábbi állásukba, annak ellenére, hogy egyébként a munkáltató tudta bizonyítani, hogy nem végzi el a feladatot, vagy nem tudja olyan minőségben megtenni, és aközött, hogy félelemben éljenek. Azt gondolom, hogy mindannyian azt szeretnénk, az országnak az a célja - és ebben a kormány szerintem úttörő munkát vállalt az elmúlt húsz év kormányaihoz képest -, hogy a közszolgálatban olyan szakemberek dolgozzanak, akik a jó állam, a szolgáltató közigazgatás szellemében folytatják a munkájukat, nem pedig egy ugyan nem túlzottan magas fizetésű, bár ez sem igaz, hiszen a közszférában azért, ha megnézzük a különböző kormányok alatt a jutalmakat, illetőleg azokat a kifizetéseket, amelyeket a közszolgák, főleg a vezető közszolgák megkaptak, az nem kis pénz, és úgymond elülnek. Arról nem beszélve, hogy azért megint csak legalább magunk közt valljuk be - itt a parlamentben szinte mindenki volt már kormányzati pozícióban, vagy a frakciókból voltak kormányzati pozícióban -, hogy az egy bevett gyakorlat volt, hogy kormányváltások után mindenki megpróbálta a maga szakembereit és a hozzá lojális vagy a számára megbízható embereket beültetni a közszolgálati pozíciókba. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ez nem volt feltétlenül eredményes a korábbi közszolgálati jogszabályok szempontjából.
