VOLNER JÁNOS
VOLNER JÁNOS
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Türelmesen kivártam ezt az idestova két órája zajló adok-kapokot, amelynek szakmai mondanivalója gyakorlatilag nem volt, csak a két, korábban egymást a kormányzásban váltó párt mutogatott jobbra és balra, hogy ki a felelős az elmúlt húsz év jelenlegi állapotáért, azért az állapotért, amiért az elhibázott kormányzás volt a felelős.
Képviselőtársaim, én először is azt tanácsolnám önöknek, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot inkább valami kirúgáskönnyítő csomagként kellene aposztrofálni, ez ugyanis nem szól egyébről, mint hogy teljesen egyoldalúan a munkavállalók kárára módosítják a munkavállalás jogszabályait, és olyan módon lépnek minden egyes területen, amely a közszférában dolgozó munkavállalók kárára van. Gyakorlatilag semmi egyébről nincs szó, mint hogy az elbocsátásokat, a kirúgásokat és a protekciós alapon történő kinevezéseket fogják most törvényi úton szentesíteni. Ezeknek a jogszabályait terjesztették be a Ház elé, és most erről kell vitáznunk. Ez az összes közszférában dolgozó emberre nézve kedvezőtlen tendenciát jelent.
Mi is lenne a célja egy ilyen törvénymódosításnak? Először is többen számon kérték már önökön - így én is egy kétperces felszólalásban -, hogy végre külön kellene választani a politikai és a szakmai állásokat, azokat a politikai állásokat akár tételesen is meg kellene nevezni, amelyek úgymond politikailag csereszabatosak egy-egy kormányváltás alkalmával. Ilyenek természetesen a miniszteri és államtitkár helyek. Erről meg lehetne állapodni, erről párbeszédet kellene kezdeni, hogy elkerüljük azt a jelenlegi állapotot, miszerint nem kis részben azért kontraszelektálódik a közszféra, mert részben folyamatosan megszorítások sújtják az ott dolgozó több százezer embert, részben pedig egész egyszerűen a legtehetségesebb pályakezdő fiatalok nem is gondolkodnak a közszférában, mert tudják, hogy egy idő után eljutnak a szakmai fejlődésben arra a szintre, ahol már politikailag csereszabatos állásokba kerülhetnek, és ilyen módon kirúghatóvá válnának, holott a közszférának pont az lenne a lényege, hogy bizonyos hátrányokat elszenved a munkavállaló bizonyos előnyökért cserébe, ezek az előnyök pedig az állandó, kiszámítható, egyértelműen látható életpályamodellben öltenek testet.
Mi az, amit eddig megtudhattunk, minek a célját szolgálja az előttünk fekvő törvényjavaslat? Jól tudjuk, hogy a kormányzat tervei az idei évre 25-30 ezer fős létszámleépítést jelentenek a közszférában. Ezt önök számszerűsítették. A gazdasági bizottság ülésén a költségvetés makropályájával megismerkedhettünk. Maga Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter úr is közölte, hogy a bürokrácia körülbelül 2800 milliárd forintos költségét 30 százalékkal, azaz 840 milliárd forinttal szeretné éves szinten lefaragni. Ez a törvényjavaslat gyakorlatilag ennek egy része, hogy hogyan szabaduljunk meg a közszférában dolgozó munkavállalóktól lehetőség szerint úgy, hogy jóformán semmit ne fizessünk nekik végkielégítésként, jóformán semmit ne kínáljunk nekik a későbbiek folyamán aktív éveikben alternatívaként. Oldják meg maguk úgy, ahogy szeretnék! Többé-kevésbé ez az önök álláspontja. Nem szól itt egyébről a dolog. Nem arról van szó, hogy egy hatékony, átlátható közigazgatást szeretnének felépíteni.
Csak emlékeztetni szeretnék rá képviselőtársaim - már felróttam ezt önöknek hiányosságként -, 2007-ig kellett arra várni Magyarországon, hogy egyáltalán legyen egy olyan kormány, amelyiknek eszébe jut az országos közfeladatok felmérése és a feladatkataszter felállítása. Ekkor számoltak össze 9045 állami és önkormányzati rendszerben ellátott közfeladatot Magyarországon. Ezt egy hatszintű funkcionális csoportosításba rendezték, és ennek alapján az állam, az önkormányzati rendszer működése átláthatóvá vált. Ez lenne az első olyan lépés, amit meg kellene lépni azért, hogy valóban hatékony munkahelyeken dolgozhassanak a kormánytisztviselők és az egyéb közszférában dolgozó közalkalmazottak. Ez lenne az első olyan lépés arra, amelyet megkerülhetetlenül meg kell lépni, amelyet megkerülhetetlenül meg kell hozni, mert enélkül minden olyan több tízezer fős létszámcsökkentés, amit önök most komolyan fontolgatnak, nem egyéb, mint a fűnyíróelvnek alárendelt létszámcsökkentő, megszorító intézkedéssorozat.
(14.10)
Ez lenne tehát a legfontosabb, hogy ez a munka történjen meg, ez azonban még el sem kezdődött. Most egyelőre ezen a területen a változások abban öltöttek testet, hogy kaptunk egy államtitkári tájékoztatót, igaz azt már több ízben interpellációkra adott válaszként arról, hogy majd elindulnak a kormányablakok, de hogy milyen módon fogják majd felállítani az életpályamodellt a kormánytisztviselők részére, arról gyakorlatilag egyelőre még nem kaptunk semmit, csak egy év kormányzás után is homályos, a jövőbe mutató ígéreteket, hogy majd egyszer megcsináljuk.
Hát kérdezem én, képviselőtársaim, nyolc évig tetszettek ellenzékben lenni, egy éve kormányoznak, mi az ördög választja el önöket attól, hogy kidolgozott szakmai javaslatokkal jöjjenek ide, a Ház elé. Azt ugye nem gondolják komolyan, hogy elfogadható a közszférában dolgozó munkavállalók részére az, hogy önök folyamatosan csak elvettek tőlük, most a Széll Kálmán-terv nevű megszorító csomag alkalmával újabb megszorításokat jelentettek be, közölték a közszférában dolgozó emberekkel, hogy csökken a kafetéria, hogy bérbefagyasztás jön, és gyakorlatilag folyamatosan ellehetetlenítik az életfeltételeiket, majd pedig ennek kompenzálásául olyan homályos ígéreteket fogalmaznak meg, hogy majd a jövőben megtörténik ennek a kompenzálása, majd a jövőben feláll egy életpályamodell, minden szép lesz, és még talán az ég is rózsaszínűvé válik.
Hát ez elfogadhatatlan hozzáállás! Tessék egy csomagban kezelni ezeket a kérdéseket, úgy jönni be ide a Ház elé, hogy a közszférában dolgozó emberek egyrészt tisztességes elbánásban részesüljenek, ne egyoldalúan sanyargassa őket a kormányhatalom, még akkor sem, ha itt az Országgyűlésben kétharmados felhatalmazással rendelkezik, és legyen lehetőség az érdemi párbeszédre. Az előttünk fekvő törvényjavaslat is arról szól, hogy nem volt a munkavállalóknak lehetősége érdemben beleszólni a jogalkotás folyamatába, holott akár az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, akár pedig egyéb fórumokon keresztül meg lehetett volna tenni ezt a lépést. A kétharmados arrogancia, azt kell hogy mondjam, a párbeszédet nem pótolhatja.
Végül, de nem utolsósorban ennél az általános összefoglaló résznél számon kell kérni egyet s mást. Önök átlátható és hatékony működésről beszélnek. Képviselőtársaim, én felidézném önöknek azt, hogy mi folyt ebben az Országgyűlésben a reggeli órákban. Tom Lantos Intézetről beszéltünk, illetve kiderült Németh Zsolt külügyi államtitkár úr szavaiból, hogy népirtás-megelőzési központot állítanak fel az adófizetők pénzén. Az egyiket elnevezték egy magyargyűlölőről, aki annyit ártott Magyarországnak, amennyit csak lehetett, a másikat meg egész egyszerűen nem is tudjuk, hogy miért hozzák létre. Hát önök így gazdálkodnak az adófizetők pénzével, és nem kell nagy jóstehetségnek lenni hozzá, hogy az ember előre lássa a jövőt, ezek az intézetek, ezek a közszférában lévő állások, ezek az adófizetői pénzből finanszírozott munkahelyek csupa haveri, a politikusi körhöz tartozó emberrel lesznek a jövőben feltöltve.
Több aggályunk van az előttünk fekvő törvényjavaslattal kapcsolatban. Sorolnám néhányukat a teljesség igénye nélkül. Először is megszüntethető a kormány-tisztviselői jogviszony, ha a munkavállaló a vezetőjének bizalmát elveszíti. Már elnézést a pesties kifejezésért, de ez az a bizonyos dolog, amire azt szokta mondani a köznyelv itt, hogy pofára megy. Egész egyszerűen nincsenek definiálva a feltételek, hogy mi az, hogy elveszíti valaki a vezetőjének a bizalmát, nincs kellően körülírva, magyarul: ez egy olyan feltétel, hogy betesznek valakit egy megfelelő állásba, aztán ha ott akár a vezető beosztására veszélyt jelent, mert olyan tehetséges és megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkezik a munkavállaló, akkor nagyon hamar az utcára teszik. Hát egész egyszerűen ez az álláspont, ez a fajta berendezése a közszférának számunkra teljesen elfogadhatatlan.
Aztán megtudhattuk azt is, hogy ha a közszférában dolgozó munkavállalónak valamilyen problémája van a munkáltatásával kapcsolatban, akkor közszolgálati jogvitát kezdeményezhet először alsóbb szinten, később aztán a bíróságnál, de a részletszabályokból kiderült az is, hogy jelentősen csökkentették annak az esélyét, hogy a munkavállalónak az államhatalommal szemben igaza legyen. Mire is gondolok? A kormány-tisztviselői döntőbizottságba gyakorlatilag két főt delegál közvetett, illetve közvetlen módon maga az állam, a munkáltató, és csak egy főt adhat a munkavállaló. Gyakorlatilag már ott eldőlt a sorsa, hogy kétharmados többségbe kerülnek a munkavállalóval szemben, egészen biztos, hogy nem lesz igaza. Ha tovább nézzük ezt az előttünk fekvő törvényjavaslatot, akkor azt is láthatjuk, hogy az Alkotmánybíróság által visszadobott javaslat, amelyről egyébként már a parlamenti vita során elmondtuk, hogy alkotmányellenes lesz, és azt is elmondtuk, hogy miért, az Alkotmánybíróság által visszavont javaslatot próbálják önök a továbbiakban annak szellemiségét megőrizve tovább toldozgatni-foldozgatni. Ez tehát elfogadhatatlan.
Érdekes megállapítás, a törvényjavaslatban egy érdekes fejlemény, hogy meghatározott célfeladat teljesítése érdekében kutatási megállapodást lehet kötni a munkavállalóval, majd ezért kutatási céljuttatás jár. Önmagában azt kell hogy mondjam, hogy ha ezt halljuk önmagában, és nem nézzük az eddigi kormányzati gyakorlatot, akár egyet is érthetünk ezzel a törekvéssel, hiszen minél többet oldjon meg az állam saját hatáskörben. Ha megfelelő felkészültségű, szakmai tudású munkavállalókkal rendelkezik, akkor miért is nem lenne jó az, ha a különböző területek közötti átjárást a közszférában dolgozó emberek szakmai tudásának és munkaszeretetének köszönhetően közpénzből lehetne fedezni.
Azonban a gyakorlat ebben az esetben is mást mutat, képviselőtársaim. Például a legutóbbi példa mi volt? A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettese a volt üzlettársának szervez ki 2 milliárd forint értékben ügyvédi munkadíjat, és ilyen módon gyakorlatilag egy egészen nevetséges közbeszerzési eljárás keretén belül a volt üzlettárs jut egy óriási állami megrendeléshez, és megjegyzem egyébként, hogy óránként 18 ezer forintért dolgozni nem tűnik rossz üzletnek, különösen akkor, ha 2 milliárd forint marad az ember zsebében.
Képviselőtársaim, a törvényjavaslat szelleme és az önök által folytatott kormányzati gyakorlat élesen szemben áll egymással. Ez a kormányzati gyakorlat ugyanis elfogadhatatlan, és elfogadhatatlan az is, hogy különböző meghívásos pályázatokon szeretnének nemcsak közbeszerzésekről dönteni, hanem ennek analógiájára a közszférában betöltött vezetői állásokat is hasonló módon szeretnék betöltetni. Tessék megmondani, mi akadályozza meg az önök kétharmados kormánytöbbségét abban, hogy világos szabályokkal rendelkező munkahelyeket jelöljön meg az álláspályázatokban, mi akadályozza meg önöket abban, hogy világos szakmai és előmeneteli szabályokat állítsanak a munkavállalók elé, hogy aztán eldönthessék azt, hogy kell-e nekik az az állás a meghatározott bérfeltételek mellett vagy sem. Ennek az égvilágon semmilyen akadálya nincs. Ha azt szeretnénk, hogy valóban célszerűen és hatékonyan működjön a közszféra, akkor ez is egy olyan megkerülhetetlen lépés, amit nem meglépni nem hiba, de egyenesen bűn.
Örülünk annak, hogy toborzási adatbázist állítanak fel, illetve működtetnek tovább gyakorlatilag a lehetséges pályázók pályáztatásának elősegítésére, én azonban felhívnám a képviselőtársaim figyelmét arra, hogy az ambiciózus kormányzati tervek szerint százezres létszámban jönnek létre a közmunkaprogram keretén belül munkahelyek, célszerű lenne ezt összekapcsolni. Én ugyanis most azt látom az eddigi kormányzati előterjesztésekben, hogy a közmunka alatt valami nagyon egyszerű, képzettség nélkül végezhető kétkezi munkára gondol folyamatosan minden kormányzati előterjesztő, hogy ott a nyugati országok gyakorlata azt mutatja, hogy egy kompetenciaalapú felméréssel egészen pontosan monitorozzák a munkavállalók felkészültségét, ilyen módon kerülnek be egy adatbázisba, és ez lesz akár annak is az alapja, hogy a közszférában később el tudjanak helyezkedni, vagy akár az elsődleges munkaerőpiacra visszakerülve a versenyszférában valódi értékteremtő állásokat találjanak maguknak. Ez tehát egy olyan kérdés, amiben szerintem pótolni kellene az eddigi elmaradásokat, hiányosságokat.
Egyetértünk természetesen azzal, hogy a munkavállalónak szakmailag lojálisnak kell lenni a vezető által megjelölt értékekkel szemben, lojalitást kell mutatnia, és azok teljesítését lehetőség szerint el kell érnie, azonban fontosnak tartjuk azt is, hogy ha a munkavállaló részére ezeket a feltételeket előírjuk, akkor gondoskodjunk arról, hogy minél egzaktabb módon legyenek ezek a feltételek megfogalmazva. A jelenleg előttünk fekvő törvényjavaslat ugyanis jellemzően gumijogszabályokat tartalmaz csupán.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
