DR. NYIKOS LÁSZLÓ
DR. NYIKOS LÁSZLÓ
DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. És külön köszönöm Varga László képviselőtársamnak, hogy ő is engedélyezi úgymond a Jobbik részéről a kritikus vélemény elmondását.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem mondom el mindazt, amire készültem, mert rengeteg minden elhangzott. Igyekeztem szelektálni, és csak azokat a gondolatokat szeretném itt hangsúlyozni, amiket azok után is fontosnak tartok, amik itt elhangzottak.
Az első mindjárt annak a világos rögzítése részemről, hogy miért nem tudok én egyetérteni azzal a fajta adósságmenedzseléssel, amire itt a kormány javaslatot tesz. Elhangzott az, hogy ez egy civil kezdeményezés; elhangzott az, hogy nagy tiszteletünk Rédly Elemér plébános úrnak azért a hazafias felajánlásért, amit tett. Elhangzott, hogy nincs okunk, jogunk arra, hogy megkérdőjelezzük ennek a hazafias cselekedetnek az őszinteségét.
(16.40)
De már ő maga is jelezte, a plébános úr a nyilatkozatában, hogy tisztában van vele, hogy itt, ezzel a kezdeményezéssel az alapvető problémát nem lehet megoldani. Lehet példát mutatni, lehet ösztönözni másokat, de a problémát ezzel végül is megoldani nem lehet. Ha netán a plébános úr hallgatja az én hozzászólásomat, akkor engedelmet kérek tőle azért, hogy nekem erről a kezdeményezéséről egy kicsit a perselypénz jut az eszembe, tehát ez úgy viszonyul valahogy a nagy problémához, mint a perselypénz a hívők jövedelméhez, és itt mindjárt a kormány - ha már a hasonlatnál maradhatok - egy perselyt is készített, ez a persely a kormányrendelet, és másfél hónappal a kezdeményezés elhangzása után, és másfél hónappal a plébános úr által letett egymillió forint után napvilágot látott ez a kormányrendelet.
A következő lépés, hogy ez a kormány által létrehozott alap kibővül egy törvényjavaslattal, ami azt célozza, amit mindannyian ismerünk, amiről a vita folyik itt egész délután, hogy tudniillik kormányhatáskörbe vonja ezt a civil kezdeményezést. Tisztelettel jelentem, miért ne lehetett volna, miért ne lehetne a civil szférában hagyni ezt a kezdeményezést. Hogyha egy közhasznú szervezetet, egy alapítványt hoz létre a plébános úr közreműködésével, a kormány szakértelmének a támogatásával, egy közalapítványba vagy egy alapítványba tett pénz miért ne szolgálhatná ugyanúgy az adósságcsökkentést, mint ahogy esetleg majd így fogja szolgálni? Itt elhangzott egy szleng kifejezés: lenyúlták. Igen, lenyúlta a kormány ezt a civil kezdeményezést, magához ölelte. Miért? Akkora hatásköre van, miért kell neki még ez is? Az ő dicsőségét olyan sok minden hirdeti már itt egy év óta, hogy erre talán már nem volna szüksége. Miért nem hagyta meg ezt a civil kezdeményezést a maga területén? - ez az egyik problémám.
A másik, amiről kevés szó esett itt, az adósság nagyságát, hatalmas súlyát, nemzetgazdasági jelentőségét, a jövő nemzedékének a problémáit s a többi sokan emlegették, erre nem akarok kitérni, de az adósság szerkezetéről viszonylag kevés szó esett. Itt Cséfalvay államtitkár úr erről tett említést, hogy az igazi probléma valójában az - mondjuk, a felsorolt országokhoz képest, Görögországtól Írországig, Olaszországot és még Németországot is beleértve -, hogy a magyar adósságszerkezet olyan, hogy a 60 százaléka devizaadósság, illetve külföldiek által nyújtott hitelekből tevődik össze, amire nem terjed ki tulajdonképpen olyan mértékben a magyar kormánynak, a Nemzeti Banknak, az Adósságkezelő Központnak a hatásköre, mint amennyire kiterjedhetne a belföldi hitelezőkre. Ez az arány 10 év alatt fordult meg. A 40:60 százalékos tulajdonosi szerkezet úgy alakult ki 10 év alatt, hogy 60:40 százalékossá változott, tehát a magyar államadósságnak a 60 százalékát külföldi tulajdonosok jegyzik; ez az egyik alapvető probléma.
A másik, ami részben átfedi ezt a halmazt, a deviza-összetétel, hogy az adósságszerkezetben csak 55 százalék a forint aránya és 45 százalék a deviza, és itt - a különböző szakmai számítások szerint - az optimális arány a 30-45 százalék lenne, tehát az lenne úgymond az optimális - ha lehet ilyet mondani egyáltalán -, hogy ebben a sávban maradjon a devizaadósság aránya, és ezzel szemben 45 százalék. Ez azért probléma, mert rendkívül érzékeny a magyar adósságszerkezet az árfolyamváltozásokra.
Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Amikor egy vezető kormánypárti politikus tesz olyan kijelentéseket, amikre sajnos már volt mód, akkor a forint árfolyama hirtelen csökkenni kezd, és 1 százalék forintárfolyam-romlás 0,5 százalékkal növeli az államadósságot. Tehát ez azt jelenti, hogy 100 milliárd forint azonnali államadósság-növekményt fog jelezni a nemzetközi pénzvilág egy felelőtlen politikusi kijelentés nyomán.
Ezért is mondom azt, hogy ez a népi kezdeményezés, ez a nagyon tiszteletreméltó kezdeményezés csepp a tengerben és perselypénz ahhoz képest, ami a valóságos probléma, hiszen felelős politikával, hozzáértő politikával, hozzáértő monetáris politikával - most már a monetáris tanács is az önök kezében van -, kamatpolitikával, árfolyam-politikával nagyságrendekkel többet lehet tenni, lehetne tenni az adósság csökkentése érdekében még akkor is, hogyha a GDP egyébként nem fog akkora ütemben növekedni, mint amekkorával jó lenne, ha növekedne, és ahogy ezt itt az államtitkár úr mondta, nem tudjuk kinőni az államadósságot - tehát a szerkezete...
Itt mindjárt hadd mondjak egy olyan gondolatot, amivel szeretném némileg cáfolni vagy korrigálni Babák Mihály úrnak azt a többször hangoztatott neoliberális álláspontját, amiben valóban megfogalmazta (Babák Mihály: Nekem neoliberális az álláspontom?!), megfogalmazta a húsz éve folytatott neoliberális gazdaságpolitikai tézist (Taps az LMP soraiban.), miszerint adós fizess, ha belegebedsz is. (Babák Mihály: Már bocsáss meg, az hogy lehet neoliberális, az egy polgári szabály, hogy ha kölcsönkértem valamit, azt vissza kell fizetni. Az a becstelen ember politikája, ha nem fizeti vissza. - Az elnök csenget.) Én megbocsátok. (Babák Mihály közbeszól.) Tehát ön azt mondta, kedves képviselőtársam, hogy az adósságot ki kell fizetni, ha törik, ha szakad - nem szó szerint mondta, a lényegét idézem -, márpedig ez nem így van, kivéve a neoliberális gazdaságpolitikai tankönyveket, hanem itt először is világosan kellene látnunk azt, hogy hogyan épül fel ez az adósság.
Senki arról nem beszélt itt, hogy a maastrichti adósságtömegben benne vannak a helyi önkormányzati adósságadatok is, és a magyar helyi önkormányzatoknak az összesített adóssága most már a GDP 4 százalékát teszi ki, és akkor hadd legyek itt zárójelben egy kicsit politikus - bár nem vagyok született politikus -, hogy hogyan néz ki, az Állami Számvevőszék jelentései szerint melyek azok a megyei jogú városok és fővárosi kerületek, amelyek élen járnak az önkormányzati adósság felhalmozásában. Első helyen áll Hódmezővásárhely, második helyen Budapest V. kerülete, harmadik helyen Budapest XXIII. kerülete, Budapest VII. kerülete, Szeged, Budapest VIII. kerülete és Debrecen. Ezekben a városokban az egy főre jutó adósságállomány 84 ezer és félmillió forint között szóródik.
Igazándiból a vagyont kellene megnézni, de nem ismerjük az önkormányzati vagyont, ahogy az állami vagyont sem ismerjük sajnos, sok mindent nem ismerünk. Az elmúlt 8 esztendőben a Fidesznek nem volt arra energiája, hogy azokat a konstrukciókat kidolgozza, amelyek segítségével egy év alatt képes egy állami vagyonleltárt készíteni. Ma sincs állami vagyonleltárunk, ma sincs önkormányzati vagyonleltárunk, van helyette olyan viszonyítási alapunk, hogy a lakosság egy főjére vetített önkormányzati államadósság. Ez is mutat valamit, persze közgazdasági értelemben nem akarok neki túl nagy jelentőséget tulajdonítani.
Tehát hogy lehetne itt világosan látni? Kérem szépen, itt elhangzott az anonimitás kérdése, hogy nem tudja senki azt, hogy a magyar kincstárjegyek, államkötvények kinek a tulajdonában vannak. Ez részben igaz, részben nem igaz, vannak arra lehetőségek, hogy az Állami Adósságkezelő Központ föltérképezi úgymond ezt a horribilis adósságtömeget tulajdonosi szerkezetben, és ahol nevesíthetők a tulajdonosok, azokkal igenis lehet tárgyalni, legalábbis meg kell kísérelni. Ahogy megkíséreljük a devizahitelesek megsegítését úgy, hogy a bankok, az adósok és az állam is együtt próbál megoldást keresni, igenis lehet kísérletet tenni arra, hogy a devizahitelesek közül a nem anonimak hajlandók legyenek megérteni azt, hogy azokat a kamatfelárakat, amikbe az ország belerokkan, ezt többen elmondták... - hiszen 1000-1200 milliárd forintot fizetünk ki évente kamat címén.
(16.50)
A kamat a pénz ára. A kamat az adósság ára. Mint mondtam, adósságszerkezetünk olyan, hogy az adósság 60 százaléka külföldi államadósság. Tehát az 1200 milliárd forint 60 százaléka külföldre megy. Valóban az a probléma, amit Cséfalvay úr mondott, hogy nem itthon tudjuk fölhasználni ezt a hatalmas összeget. Ezeket meg lehet ismerni, és igenis le kell ülni tárgyalni, és a tárgyalásokból sok minden kijöhet; lásd Görögországot, lásd Portugáliát, lásd Írországot, és lásd a többi, nehéz helyzetben lévő országot.
Végül, kedves képviselőtársaim, még két problémát hadd említsek. Az egyik a hiány kérdése. Az államadósság növekményének döntő oka persze a hiány, az a nagy hiány, amiről szintén szó esett az árfolyamváltozások mellett. A hiányt ugye, úgy lehet csökkenteni, hogy csökkentjük a kiadásokat, a bevételek is csökkenni fognak, ha ez a törvényjavaslat átmegy, hiszen, ha az adóalap csökken, akkor az adó is csökken valamennyivel. Hogy mennyivel, arra számítás nincsen, csak Babák úr zseniális improvizációi vannak, amik alapján itt elmondta, hogy hány év alatt térül meg, et cetera. (Babák Mihály és több fideszes képviselő közbeszól.)
Tehát itt a kiadási oldalt kellene megnézni. A kiadási oldalon önök rendkívül nagyvonalúan bánnak az adófizetők pénzével. Kérem szépen, az alkotmányvita előtt, így fogalmazok tudatosan, elbokáztak másfél milliárd forintot a semmiért. Ez a kérdőív kiment a levegőbe 8 millió példányban. A világon semmi nem jött ebből vissza - rossz példa. Elhangzott más példa itt, hogy hány államtitkár van a kormányban. Amikor én az egykori Pénzügyminisztériumban dolgoztam, a szakma fejből tudta, hogy van egy miniszter, van egy államtitkár, van x miniszterhelyettes és így tovább. Elnézést kérek az itt ülő államtitkár úrtól, de nem tudom most megmondani, hogy hány államtitkára van a Nemzetgazdasági Minisztériumnak. Az általam vezetett bizottságban volt már eddig vagy öt. (Dr. Czomba Sándor: Akkor mindenki ott volt.), akik nagyon korrekt partnerek, hozzáteszem, semmi gond nincs velük, csak éppen sok államtitkár van, és most kivétel természetesen, aki jelen van. Attól még ez a szám sajnos igaz.
Aztán van még egy olyan szám, ami régóta birizgál engem, hogy önök az ez évi költségvetésben jóváhagytak az Igazságügyi Minisztérium fejezetében 12 milliárd forintot úgy, hogy semmiféle paramétert nem tettek hozzá, 12 milliárd forintot olyan címen, hogy különféle kiadások. Hát uraim, ilyen a világon nincs! Nincs a világon olyan állam, amelyik ilyen nagyvonalúan szórja a pénzt. Tehát visszatérve, a hiányt csökkenteni lehet, a kiadási oldal tételes feltérképezésével, ezek nem nagy szavak, nem lózungok, tételes vizsgálatokkal.
Befejezésül: a fő szakmai problémám az, hogy önök fel akarnak hatalmazni egy olyan ellenőrző szervezetet, a kormány belső ellenőrző szervezetét államtitkok, banktitkok megismerésére, ami példa nélküli. Az Állami Számvevőszéknek kellene ellenőriznie ezt az alapot, ha létrejön, én a magam részéről nem fogom támogatni, és akkor mint független ellenőr, majd leteszi az asztalra a megállapításait.
Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
