SCHEIRING GÁBOR

Teljes szövegű keresés

SCHEIRING GÁBOR
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm. Én ezúttal ígérem, hogy több kétpercest nem fogok ma kérni, nem tudom felvenni a versenyt Babák Mihály képviselőtársammal ezen a területen. Félek is, hogy ezzel egy újabb reakciót váltok ki belőle. (Derültség.) De a viccet félretéve...
Ha már itt a civil társadalomra, civilekre és összefogásra hivatkoznak, nem tudom, engedjék meg, hogy hadd hasonlítsam önöket megint az SZDSZ-hez. (Derültség és taps a Jobbik soraiban.) Szóval ez a cinizmus és az érdekképviseleteknek ez a fajta lenézése sajnos igencsak ismerős a múltból. És akkor hadd idézzek az elmúlt egyéves teljesítményükből néhány olyan dolgot, ahol a társadalmi érdekképviseleteket és a civil szervezeteket semmibe vették. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.)
Semmibe veszik az érdekképviseleteket, semmibe veszik a sztrájkjogot, nem hajlandóak tárgyalni a szakszervezetekkel. 50 ezer civil tiltakozott a médiatörvény ellen a sajtószabadságért; semmibe vették. Elvették az Alkotmánybírósághoz fordulás lehetőségét a civil szervezetektől. Szigorították a helyi népszavazás lehetőségét, ezzel kínálták meg a civil szervezeteket az úgymond partnerség jegyében. A kiemelt beruházási törvény kapcsán szűkítették a civilek konzultációs jogát. Végül a társadalmi részvételről szóló törvényben létrehozták a stratégiai partner intézményét; úgy látszik, úgy érzik, hogy önök képesek megnevezni azt, hogy kik a jó civilek, kik a rossz civilek, kik az együttműködésre érdemes, stratégiailag fontos, stratégiailag partner civilek, és kik azok, akik nem. Ez az önök viszonyulása a civil társadalomhoz, a civil szervezetekhez, úgyhogy nem hiszem, hogy túl sok alapjuk lenne itt a civil szervezetekre és az összefogásra való hivatkozásra.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP és az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem