GYÖNGYÖSI MÁRTON

Teljes szövegű keresés

GYÖNGYÖSI MÁRTON
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tavaly ősszel Schmitt Pál ENSZ-közgyűlésbeli felszólalásából értesülhettünk arról, hogy az Orbán-kormány - és nem Magyarország, ahogy a köztársasági elnökünk fogalmazott - úgy döntött, Tom Lantosról elnevezett nemzetközi intézetet létesít, amelynek célja az emberi és kisebbségi jogok, valamint a tolerancia értékrendjének előmozdítása szerte a világon.
Most külön nem térnék ki arra, hogy mennyire méltatlan, sőt közjogilag botrányos az, ha a magyar közvélemény a köztársasági elnökének külföldi útján tett elszólásaiból értesül egy kormányzati szándékról, amellett viszont nehéz elmenni szó nélkül, hogy két és fél évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc volt az, aki előállt a Tom Lantos Intézet ötletével, az Orbán-kormány ezt porolta le a hatalomra jutásának az évében. Akkor óriási támadás érte ezt a gyurcsányi ötletet a Fidesz sajtójából és holdudvarából, elsősorban a névadó, Tom Lantos személye és múltja miatt. Talán nem túl merész az a következtetés, hogy a Fidesz táborában sincs osztatlan támogatottsága Tom Lantosnak és a róla elnevezett intézetnek.
Az intézet körüli részletekről továbbiakat tudhattunk meg az elmúlt hét végén. Eddig is tudhattuk azt, hogy 3 milliárd forintot szán erre a kormány, hiszen ez már a költségvetésben elkülönített összegként szerepel, de megtudhattuk, hogy idén június 28-án lesz az ünnepélyes avatója az intézetnek, és a személyi összetételről is nagyon beszédes adatokat és információkat sikerült megtudnunk. Teljes népfrontos egyetértéssel, az MSZP-től az LMP-n át egészen a Fideszig lesznek képviseltetve ebben az intézetben. A Horn- és a Medgyessy-kormány külügyminisztere, Kovács László, Szabó Vilmos, a Gyurcsány-kormány államtitkára az MSZP részéről, Ertsey Katalin az új SZDSZ-től, más nevén LMP-től, a Fidesz holdudvarából pedig olyan neves EP-képviselők, mint Gál Kinga, Schöpflin György, és ami a legérdekesebb, Tőkés László neve is felmerült ezzel kapcsolatban.
A Tom Lantos Intézetet nem szeretnénk alábecsülni, a sóhivatali gittrágással egyenértékű tevékenység, nyilván fontos, minden bizonnyal óriási hatást gyakorol a világ népeinek toleranciaszintjének emelésére, és bőven megéri az adófizetőknek azt a 3 milliárd forintot, amelyet erre fordít a kormányzat.
(9.30)
No de szóljunk néhány szót magáról Tom Lantosról, az amerikai képviselőház Lugosi Bélájáról, ahogy őt a washingtoni újságíró, Wayne Madsen elkeresztelte. Tom Lantos volt az, aki Ceauşescu barátjaként egyetlen szóval sem állt ki az Erdélyben őshonos magyar kisebbség jogaiért, miközben kiharcolta, hogy a kongresszus megadja Románia véres kezű diktátorának a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elvét. Zárójelben itt jegyezném meg, hogy ennek fényében nagyon érdekes Tőkés László szerepvállalása ebben az intézetben, hiszen jól tudjuk, hogy 1989-ben a temesvári forradalomban játszott kezdeményező szerepe vezetett oda, hogy megbukott Romániában a Ceauşescu-rendszer.
De menjünk tovább! Később Tom Lantos egyike volt azoknak, akik a hazug okokból indított iraki invázióhoz az amerikai közvélemény ráhangolása érdekében kitalálta azt a mesét, hogy egy Nadzsira nevű 15 éves kuvaiti lány a saját szemével látta, amint iraki katonák egy kuvaiti kórházban csecsemőket dobálnak a kórház földjére. Mint később amerikai lapok leleplezték, Nadzsira nem volt más, mint Al-Szabahnak, Kuvait washingtoni nagykövetének a Hill & Knowlton amerikai PR-cég által jól felkészített lánya.
Ugyancsak Tom Lantos volt a szponzora annak a határozatnak, amely alapján Bush elnök később meglepő gyorsasággal tudott országokat lerohanni. Így kerülhetett sor az iraki invázióra, amely több mint egymillió ember halálával és több millió ember hontalanná válásával ért véget.
2004-ben Tom Lantos volt az, aki a nemzetközi bíróság azon döntését, miszerint az izraeli fal a palesztin területeken jogtalan, az igazságszolgáltatás perverziójának minősítette, az Amnesty International jelentését lesöpörte azzal, hogy az izraeli katonai műveletek kizárólagosan a palesztin terrorista infrastruktúra kiépítésének a meghiúsítását célozzák. S természetesen Tom Lantos volt az, aki nagy előszeretettel nácizott és antiszemitázott le mindenkit, kongresszusi képviselőket, állam- és kormányfőket, akik nem álltak feltétel nélkül Izrael mellé.
Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Azzal nyilván nem lehet önöket meghatni, hogy mi a Jobbik véleménye Tom Lantosról, erről a magyargyűlölő, cionista, csaló szélhámosról, de meggyőződésem, hogy ez a döntés az önök táborában sem arat osztatlan sikert. Mi a kormány célja ezzel, és mit remél ettől? Azt gondolja, ha Tom Lantosról nevezünk el intézetet, akkor javul megítélésünk a központban, Washingtonban vagy Tel-Avivban? Vagy a Fidesz-kormány ellen lejárató kampányt indító szocialistákat és LMP-seket akarták ezzel megszelídíteni? Csak találgatni tudunk, de ez abszurditás, és sokat elárul a magyar politika atlantista külpolitikájának a mélységeiről.
Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem