NÉMETH ZSOLT

Teljes szövegű keresés

NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az örmény népirtás örmény források szerint mintegy másfélmillió örmény erőszakos kitelepítése és lemészárlása volt az I. világháború idején, 1915-1917 között. Az Oszmán Birodalomban az ifjútörök kormány uralma alatt a törökök szerint 200-300 ezren, míg nemzetközi tudományos körökben elfogadott nézet szerint 600-800 ezren vesztették életüket.
Az örmény genocídiumra széles körben tekintenek úgy, mint az egyik első szisztematikus népirtásra, sok nyugati forrás pusztán a halálozási arányt emeli ki, mint az örmények megsemmisítésére tett szervezett akció legfőbb bizonyítékát. A genocídium, amelyet a mai napig 22 ország, köztük Belgium, Kanada, Lengyelország, Oroszország, Svájc, Franciaország ismert el hivatalosan népirtásnak, bizonyára a második legrészletesebben tanulmányozott ilyen jellegű eseménysorozat a történelemben. A Török Köztársaság kormánya visszautasítja, hogy az eseményeket genocídiumként jellemezzék. Az Európai Unió Bizottsága 2007. júniusi screening jelentése nem javasolja az igazságszolgáltatás és alapvető jogok fejezetre vonatkozóan a tárgyalások megkezdését Törökországgal, egyebek mellett az örménykérdés tabuként való kezelése miatt sem.
Az amerikai képviselőház külügyi bizottsága 2007. október 10-ei 106. számú határozata népirtásnak minősítette az ottomán birodalom által az örmény lakosság ellen 1915-23 között elkövetett atrocitássorozatot. Gül török köztársasági elnök október 10-én nyilatkozatban elfogadhatatlannak, a török nép számára érvénytelennek minősítette a Bizottság határozatát.
Tisztelt Ház! Magyarország az európai uniós partnerekkel összhangban támogatja az örmény-török viszony normalizálását, úgy véli, hogy az csak minden érintett fél célratörő és határozott erőfeszítései révén érhető el. A kapcsolatok rendezését a saját eszközeinkkel készek vagyunk elősegíteni, jelenleg ehhez a korábbiaknál kedvezőbb feltételek kínálkoznak, tekintettel arra, hogy Örményország és Törökország mind szorosabb kapcsolatokra törekszik az Európai Unióval. Törökország uniós csatlakozási tárgyalásainak sikeréhez elengedhetetlen viszonyának rendezése a szomszédos államokkal, így Örményországgal is. A koppenhágai politikai kritériumok teljesítése magában foglalja a szólás, a véleménynyilvánítás szabadságának és a Törökországban élő kisebbségek jogainak a garantálását is. Ennek el kell vezetnie ahhoz, hogy Törökországban az örmény genocídium kérdése nem lehet tabutéma, az azzal kapcsolatos véleménynyilvánítást büntetőjogilag nem szankcionálhatják, és lehetőséget kell teremteni az áldozatokról történő szabad megemlékezésre is.
A Külügyminisztérium részéről úgy ítéljük meg, hogy a '15-17 közötti események megnevezése, a szóhasználat révén esetleges értékelése, azok tragikus kimenetelétől függetlenül, elsősorban történettudományi kérdés. Szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét arra, hogy a közelmúltban a Külügyminisztérium közreműködésével létrejött egy népirtás-megelőzési központ itt Budapesten a Károli Gáspár Református Egyetem, illetőleg a CEU közreműködése révén. Bízom abban, hogy a népirtás-megelőzési központ is fontos szerepet tölthet be az ilyen történettudományi jellegű kérdések tisztázásában.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem