BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm szépen. Mélyen tisztelt Elnök Úr! Bocsánatot kérek ezért a dologért, de úgy gondoltam, hogy még van pár percem, és ez nem jött össze. (Zaj a teremben. - Az elnök csenget.)
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Lázár János képviselőtársam 9-én benyújtotta az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, a T/3091-es sorszámút. A bizottság megtárgyalta, és fontos megállapításokat tett, de a Ház türelmével nem visszaélve, úgy gondolom, hogy csak a legfontosabb megjegyzéseket szeretném elmondani. Többek között az Alkotmánybíróság döntését a bizottság nem bírálta, csak éppen furcsállotta. Mégpedig jogos társadalmi igény az, amellyel kapcsolatban megfogalmazódott, hogy a közpénzből felvett, jó erkölcsbe ütköző jövedelmeket meg kell adóztatni. A társadalom gyors megoldást várt, és ennek egyik módszere a különadó lett volna. A bírósági per is természetesen járható út, csak lényegesen hosszadalmasabb és költségesebb, hiszen az ország gyors eredményt vár.
Furcsa volt az Alkotmánybíróság vélekedése az emberi méltósághoz való jog hangsúlyozása kapcsán, már csak azért is, mert egy lényeges kisebbségről van szó, és hol van a többség, majdnem tízmillió állampolgár emberi méltósághoz való joga.
A törvényjavaslat nagyon fontos eleme az, hogy 2010-re visszamenőlegesen kiveti a különadót, és preventív módon, 2011-re viszont hatással van, hogy ne történhessék ilyesmi.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Rövidre fogva a szót, szeretném elmondani, hogy a számvevőszéki és költségvetési bizottság 17 igennel, egy tartózkodás és egy nem szavazat mellett általános vitára javasolta.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem