BALCZÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

BALCZÓ ZOLTÁN
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. A jobbik megszavazta ezt az alkotmányellenesnek bizonyult törvényt, méghozzá úgy, hogy a 2005-ig terjedő visszamenő hatály a mi módosító javaslatunk volt, és ugyan felmerült, hogy vajon kiállja-e az alkotmányosság próbáját, de annyira fontosnak találtuk azt, hogy ebben mi támogassuk a többséget, mert valóban, itt a társadalom igazságérzete megkövetelte, hogy ezeket a mérhetetlen nagyságú és meg nem érdemelt végkielégítéseket visszaszerezzük.
Nos, azért annyit hozzá kell tennem, hogy az igazságtalanságnak egy másik részét szerettük volna kompenzálni, ugyanis azt, hogy a kollektív szerződés alapján, törvény alapján garantált bevételt, végkielégítést ki kell fizetni, erre benyújtottunk egy módosító indítványt, az indoklása is itt áll: közszférában foglalkoztatottak végkielégítéshez való jogát indokolatlanul korlátozza, tömegesen érint olyan rétegeket, amelyek a végkielégítésre való jogosultságukat a köz szolgálatában végzett becsületes munkával szerezték meg. Az ember a televízióban is látott nagyon, számomra sem ismert életeket, nem életszerű, hanem konkrét életeket, ahol kiderült, hogy egy bányász kapott három és félmilliónál többet, de úgy, hogy azóta se tudott elhelyezkedni, nyugdíjat akkor még nem kapott, ebből kellett élnie. Volt egy másik példa a közszolgálati televízióban: egy szociális intézmény igazgatónője, majd egy iskolaigazgató olyan szolgálati idő után, úgy elküldve nyugdíjba - erre nekik szükségük volt, ezt élték föl. Bertha Szilvia képviselőtársam május 4-én adott be egy ilyen módosítást, illetve mi akkor ezt megtettük. De abban egyetértettünk, hogy a társadalom igazságérzete meg kívánja ezt a visszamenő hatályt.
Most szeretnék feltenni egy szónoki kérdést önöknek, kormánytöbbségnek - azért szónoki, mert a válaszom pozitív irányú -: állami, önkormányzati vagy közalapítványi forrásból alapított, fenntartott vagy működési támogatásban részesített szervezetnél, köztulajdonban álló gazdasági társaságoknál, amelyeket önök irányítanak most, szándékukban áll-e a kollektív szerződésben meghatározottnál magasabb végkielégítést fizetni? Meggyőződésem, hogy nem áll szándékukban. Akkor tulajdonképpen ebben az önök által benyújtott javaslatban igazán tartalmi súlya nincs annak, hogy önök ezt a korlátozást bevezetik; nincs az a politikai erő, amelyik ezek után, amik napvilágra kerültek, azt mondaná, hogy ha lehetőségem van, ilyen végkielégítéseket fizetek. Tehát ennek tulajdonképpen a tartalmi lényege megszűnt. Egy esetben van lényege: ha változatlanul megpróbáljuk elérni a visszamenő hatályt. És erre valóban itt van az LMP-nek az a javaslata, amely az Alkotmánybíróság döntésével annyiban összhangban van, hogy azt nem sérti, egy más jogállami módszert talál.
Tehát itt egy kicsit furcsa majd azt mondani, hogy ezek az ellenzéki pártok, íme, mind a hárman összenőttek, mert összenő, ami összetartozik. Semmi más nem vezet minket, amikor mi is az LMP javaslatát támogatjuk, hogy igen, ha egyszer a jog és az igazságérzet nem fedhető le, akkor legalább részben megoldjuk, legalább erre a három évre vonatkozóan. És valóban, önök most adhatnák a tanújelét annak, hogy a nemzeti együttműködéssel nem fér össze az a mondat, hogy ez ugyan jobb, de ez üti a miénket. Én azt hiszem, hogy itt a közös felelősség. Itt nem arról van szó, hogy önök most ellenzéki javaslatot támogatnak, elutasítanak; arról van szó, hogy olyan reflektorfénybe került jogosan ez a kérdéskör, hogy önöknek azt kell vállalni, hogy a visszamenő hatályú hároméves jogorvoslatot, azt az igazságérzetét a társadalomnak, hogy ezeket az összegeket visszaszerzi, ezeket önök nem vállalják, mert ez a javaslat nem önöktől született. Úgyhogy valóban meg kellene gondolni.
Sajnos, hogy az ilyen gyors, egynapos határidővel történő tárgyalásokra nem tudom azt mondani, hogy akkor valamilyen módon kovácsolják össze, ha úgy gondolják ezt, találjanak egy olyan megoldást, amely ennek is megfelel. Mert bizony ennek az egynapos jogalkotásnak az a nehézsége megvan, hogy most nekünk már kettő között kell döntenünk, és azt kell mondanom, hogy teljesen egyértelmű, hogy az LMP javaslata képes valamilyen módon mégiscsak a társadalom igazságérzetének megfelelően megoldani ezt a kérdést.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból. - Szórványos taps az LMP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem