GULYÁS GERGELY

Teljes szövegű keresés

GULYÁS GERGELY
GULYÁS GERGELY (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon rövid leszek.
Miután sokadszor hangzik el a javaslat alkotmányellenességére való utalás, javaslom a vitában részt vevő képviselőtársaimnak, hogy legalább az általuk igen gyakran hivatkozott alkotmánybírósági határozatot legyenek szívesek elolvasni. Ha annak a legvégére is eljutottak volna, akkor látnák, hogy az utolsó előtti mondat úgy szól, hogy “A 2010-es adóévre a ... - törvény - szövegrészének hatályvesztéséig már megfizetett különadóról, a különadónak a 2010-es adóévre való fenntartásáról a törvényhozó rendelkezhet.” Tehát az Alkotmánybíróság szabad kezet adott a 2010-es évre vonatkozóan.
Az pedig, hogy az ezt megelőző évekre visszamenőlegesen a jó erkölcs kategóriáját az LMP javaslata szerint visszamenőleges hatállyal állapítsuk meg, ugyanúgy alkotmányellenes lenne, mint ahogyan a korábbi törvény annak bizonyult. Tehát vagy a kereteket kell szűkíteni - ezt önök ellenezték -, vagy pedig ezen keretek között ez az egyetlen alkotmányos megoldás.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem