MILE LAJOS

Teljes szövegű keresés

MILE LAJOS
MILE LAJOS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy új aspektusra szeretném fölhívni a figyelmet. Itt már nagyon sok kategória elhangzott, és nagyon nem szerencsés, ha az erkölcs a jogi normákkal szembekerül; ha bizonyos erkölcsi megfontolásokból úgy gondoljuk, hogy nem lehet a jog keretei között megoldani, amikor van rá megoldás.
Mint ahogy kiderült, az LMP javaslata ilyen. Tudniillik, ha megjelenik a jogalkotásban ez a szembenállás a morál és a jog között, ennek beláthatatlan következményei vannak, főleg akkor, amikor a jogalkotó gyakorlata immáron másodszor-harmadszor ütközik a jogi normákkal, az alkotmányos normákkal, akkor éppen az az erkölcsi támogatottság, az az erkölcsi tartalom fog megkopni, ami, úgy tűnik, itt mindannyiunk számára egyöntetűen létezik a társadalmi elvárások között.
Magyarán, vagy azt a következtetést fogja levonni a társadalomnak egy jó része, hogy az Alkotmánybíróság maga nem képes megfelelni azoknak az erkölcsi elvárásoknak, amelyeket a jognak is szolgálnia kellene, és főleg ha ilyen nyilatkozatok fölerősítik, hogy a nemzet érdeke ellen döntött vagy pedig magának az erkölcsnek a hitelében fog elbizonytalanodni a társadalom, mindkettő beláthatatlan következményekkel jár. Én itt árnyalt megoldást javaslok.
Semmiféleképpen ne veselkedjen neki újra a kormányzó koalíció annak, hogy esetlegesen a jog kereteit feszegetve próbáljon meg társadalmi elvárásoknak megfelelni, mert mondom még egyszer, hogy pontosan a társadalmi morál állapotát fogják rombolni ezzel, és olyan fajta meggyőződések, hitek, jogkövető magatartások kerülnek veszélybe, amelyek nélkül nem lehet valóban etikusan ebben az országban élni. Ebből a szempontból különös felelőssége van a jogalkotónak.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az LMP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem