SZIJJÁRTÓ PÉTER

Teljes szövegű keresés

SZIJJÁRTÓ PÉTER
SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Alkotmánybíróság a múlt hét folyamán úgy döntött, hogy nem szedhető be a különadó a 2005 és 2009 között felvett végkielégítések után.
Azt gondoljuk, tisztelt képviselőtársaink, hogy az Alkotmánybíróságnak ez a döntése ellentétes Magyarország érdekével és ellentétes a magyar emberek igazságérzetével is. Azért ellentétes az ország érdekével, és azért ellentétes az emberek igazságérzetével, mert a 2005 és 2009 közötti időszakban sorra születtek azok a hibás döntések, amelyek nyomán Magyarország államadóssága jelentősen növekedett (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ez hogy jön ide?), emiatt Magyarország gazdasága és maga az ország is kiszolgáltatottá vált, és ma a magyar embereknek, természetesen a kormánnyal közösen, minden erőfeszítésére szükség van ahhoz, hogy az ország előtt álló legnagyobb problémát, az államadósságot legyőzzük. 2005 és 2009 között a politikai és gazdasági döntéshozók döntéseinek eredményeként az államadósságot 50 százalékával, 53 százalékról 82 százalékra növelték.
Ezek után én azt gondolom, jogosan sérti az emberek igazságérzetét, hogy mindazon politikai és gazdasági vezetők, akik ebben a csúfos teljesítményben vezető szerepet vállaltak, többmilliós, esetenként több tíz milliós, esetenként pedig a százmilliós nagyságrendet elérő végkielégítéseket tehettek zsebre.
Nyilvánvalóan, ha Schiffer képviselő úr szavaival szeretnék élni, nem jogállam az, ahol az országot eladósító politikai és gazdasági vezetőket sokmilliós vagy sok tíz milliós végkielégítésekkel honorálják. Mert, tisztelt képviselőtársaim, az nyilvánvalóan tarthatatlan, hogy olyan állami cégek vezetői, mint a MÁV, illetve olyan közcégek vezetői, mint a BKV, amelyek az államadósságot jelentős mértékben növelték, több tíz milliós végkielégítéssel a zsebükben távozhassanak, és aztán élhessenek, mint Marci Hevesen.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nyilvánvalóan tarthatatlan az az állapot, hogy a BKV-nál egy személyzeti vezető százmillió forintos nagyságrendű végkielégítést tegyen zsebre. Nyilvánvalóan tarthatatlan az, hogy egy kommunikációs vezérigazgató-helyettes 40 millió forinttal a zsebében menjen el a cégtől, vagy hogy egy főtanácsos szintén 40 millió forintot tegyen zsebre.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő intézménye az elmúlt időszakban inkább a Kék fény című híradásokba került be sokkal inkább, mint hogy pozitív hírek nyomán hallhattunk volna róla. Az MNV volt vezetői sorra adják egymásnak a kilincset különböző büntetőügyekben a bíróságon. És ha ránézünk azon személyek listájára, akik az MNV-től távoztak el, azt látjuk, hogy a 6, 10, 20, 30 millió forintos végkielégítés sem ritka. Benedek Fülöp vagy Császi Zsolt, akik szintén különböző büntetőeljárások részesei, 8, illetve 9 millió forint körüli végkielégítést tehettek zsebre, nem is beszélve a többi igazgatóról, vezérigazgató-helyettesről, ahol még a 20 millió forintos nagyságrendet is elérik a végkielégítések.
A MÁV esetében több milliárdos tartozás felhalmozásáról beszélhetünk, ezt az államnak, az adófizetőknek vissza kell fizetni, a MÁV működését rendbe kell tenni. Ehhez képest azt látjuk, hogy azok a vezetők, akik a MÁV-ot tönkretették, 35, 25, 15, 24 millió forintos végkielégítéseket kaptak. Ez nyilvánvalóan tarthatatlan. Mint ahogy tarthatatlan az is, hogy a Magyar Fejlesztési Banknál 26 és 38 millió forint közötti végkielégítésekkel távoztak a vezetők.
A Gyurcsány-korszak politikai vezetőiről már nem is érdemes külön szót ejteni, főleg úgy, hogy ott is van, aki a magyar államnak kárt okozó bűncselekmény miatt éppen a bíróságra hivatalos, többször is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Világosan látszik, hogy a régi alkotmány képtelen volt megvédeni az országot attól, hogy ilyen tarthatatlan és méltánytalan helyzet előálljon. Ebből a szempontból nyilvánvalóan hazánk új alaptörvénye új helyzetet fog teremteni; az új korszakban, az új alaptörvény időszakában elképzelhetetlen, hogy az ország érdekével és az emberek igazságérzetével szemben ilyen végkielégítések kifizetésére sor kerülhessen.
Az Alkotmánybíróság azonban úgy döntött, hogy a 2010. évre vonatkozóan egy törvény parlamenti elfogadásával ezek a pofátlanul magas végkielégítések visszaszerezhetők. Éppen ezért úgy döntöttünk fideszes képviselőtársainkkal, Lázár János és Ágh Péter képviselő urakkal, hogy ezzel az indítvánnyal fordulunk az Országgyűléshez, kérjük, hogy ezt az indítványt fogadják el, és akkor így legalább a 2010-es esztendőre ezt az emberek igazságérzetével és az ország érdekével ellentétes helyzetet orvosolni tudjuk.
Kérem a parlament támogatását ehhez a törvényjavaslathoz. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem