DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem terveztem a hozzászólást, mégis hallva, ahogy itt fogalmakat használunk, néhány gondolatot szeretnék megosztani önökkel.
Azzal egyetértek, hogy a kisebbségi törvény felülvizsgálata sok szempontból indokolt; megjegyzem, az alaptörvény elfogadásával rendelkeztünk is arról, hogy ezt a sarkalatos törvényt, amely eddig is vonatkozott rájuk, kétharmadosnak hívtuk eddig, holnaptól kezdve ez egy sarkalatos törvény lesz, ezt megalkotja az Országgyűlés. Vagyis lehetőség van arra, hogy a kisebbségi törvényt újjáalakítsuk.
Azt is gondolom, hogy jó néhány kisebbségi választást megéltünk már, ismerjük a rendszer minden anomáliáját, és ezért ennek minden indoka fenn is áll. Tehát ilyen szempontból egyetértek a Jobbik vezérszónokával, aki ezt az álláspontját képviselte.
Figyeltem az ellenzéki képviselők megszólalását. Megjegyzem, mi is, amikor sokat beszélünk ezekről a kérdésekről a parlamentben, két fogalmat szinte felváltva használunk, mintha ezek egymásnak szinonimái lennének. Egyszer képviselők az identitásválasztás szabadságáról beszélnek, egy következő körben pedig vagy a mondat másik részében az identitás szabad megvallásának szabadságáról. A kettő nem ugyanaz. A magyar kisebbségi törvény pontatlansága miatt akár felváltva is használhatnánk ezeket, de az európai jogszabályok, az a kevés, amely valamelyest köt minket - mondjuk, a kisebbségekről szóló egyezményben -, ezek alapján Európa boldogabb felében senkinek eszébe nem jut az identitás megválasztásáról beszélni. Identitásom ugyanis van, azt én nem megválasztom. Vagy bunyevác vagyok, vagy horvát vagyok, vagy német vagyok, vagy magyar vagyok. Az identitását civilizált világban az ember nem váltogatja; a fehérneműt igen, de az identitását nem - az van. Viszont az én szabadságomban áll, aki egy adott kisebbséghez sorolom magam, hogy engem ilyenként tartsanak-e nyilván vagy ne tartsanak nyilván. Tehát az európai jogszabályok, mondom, az a nagyon puha és kevés, arra adnak lehetőséget, hogy egy közösséghez tartozó polgár arról nyilatkozzon, hogy őt az adott kisebbségi státusában tartsák nyilván vagy ne tartsák nyilván. Tehát szóba nem jön az identitás megválasztása, csak az identitás megvallása.
Mivel mi ostobán úgy gondolkodunk, hogy az identitását az ember váltogatja, leginkább ez a politikai kérdés kerül ide az Országgyűlés elé; példákat lehetne erre hozni, hogy négyévenként az adott polgár - név nélkül mondom - hol németként indul a választásokon, hol cigányként, hol horvátként indul a választásokon. Erre a mi ostobaságaink, a mi ostoba jogszabályaink adnak lehetőséget, és nyilvánvalóan ha ennek felülvizsgálata megtörténik, akkor tennünk is kell arról, hogy ezt ezzel a fajta szabadossággal ne lehessen megtenni, ne lehessen visszaélni azzal, hogy mondom, a magyar jogszabályok, elsősorban a választásra vonatkozó szabályok az identitás váltogatásának lehetőségét is megadják. És ezt azzal sem tudtuk kiszűrni, hogy a választási szabályokba némi féket építettünk be, és kisebbségi jelölő szervezeteknek adtunk ebben valamelyes jogosultságot, az alapproblémát nem tudtuk elkerülni.
A gondolkodásunkban felvetődik egyébként, mondjuk, egy olyan megoldás, hogy akkor, amikor anonim módon, tehát névtelenül egy adott településen a népszámlálások során az adott polgárok megnyilatkoznak arról, hogy ők, mondjuk, valamely kisebbségi közösséghez tartozónak gondolják-e magukat, sokszor azt tapasztaljuk, hogy egyetlen ilyen polgár nincs az adott településen, aki ezt név nélkül megtenné. Ugyanakkor, amikor választási szabályokról van szó, egy-két év múlva kisebbségi önkormányzati választások kerülnek elő, akkor azt látjuk, hogy azon a településen, ahol a népszámlálások során senki nem vallotta magát semmilyen kisebbséghez tartozónak, mégis találnak harminc aláíró személyt arra vonatkozóan, hogy az adott kisebbségi választások az adott településen mégis megtörténjenek-e. Ez is abból adódik, hogy amikor a biznisz jellegét látja a polgár, akkor keresi az identitását; ha úgy tetszik, négyévenként cseréli is az identitását, attól függően, hogy mely közösséghez tartozás ad neki nagyobb esélyt arra, hogy mondjuk, egy kisebbségi önkormányzatot létrehozzon az adott településen.
Ez politikailag is azért érzékeny kérdés, mert hivatkozom például Zsigó Jenőre, egy roma vezetőre: ő elég kategorikusan azt szokta mondani, hogy a cigány közösség rasszjegyeket hordoz, a homlokára van írva, hogy ki a cigány, ezért nem is érti a magyar kisebbségi jognak azokat a lehetőségeit, hogy én ezt megválasztom vagy adott pillanatban nem választom meg, hogy cigány vagyok-e vagy sem - ez egyszerűen egy ténykérdés. Mint az is ténykérdés, rasszjegyektől egyébként teljesen függetlenül, hogy egy horvát közösséghez sorolom-e magam vagy sem. Tehát az identitásomat én nem cserélgetem, legfeljebb abban döntök, hogy ilyenként tartsanak-e nyilván, ezzel a jogommal élni akarok vagy ezzel a jogommal nem akarok élni. És ettől teljesen független kérdés, hogy mondjuk, a magyar parlament jelen esetben a bunyevácok, az önmagukat bunyevácok közé soroló közösség kisebbségi jogait el akarja-e ismerni vagy sem.
Egyetértek Schiffer képviselő úrral abban, hogy az Akadémia megnyilvánulása ebben a kérdésben, hát, nem annyira perdöntő, hogy ne lehetne ettől eltekinteni. Azt a hézagot, ami van az adott közösség álláspontja, jelenleg a bunyevácok álláspontja és a parlamenti döntés között, ma fogódzóként csak az Akadémia álláspontja tolmácsolja számunkra. El kell dönteni, hogy az adott kisebbség akarata a szent, vagy más fogódzókat is figyelembe veszünk. Nyilvánvalóan azért emelte be a jogalkotó az Akadémia álláspontját mint lehetőséget, mert valami támpontot keresett ebben a kérdésben. Meggyőződésem, hogy ha ez a támpont nem lenne benne a rendszerben, akkor még inkább vissza lehetne élni ezekkel a kérdésekkel. S mivel az Akadémia álláspontja ellen igazán észérveket felhozni nem tudok, talán egy politikai érvet, mert én felvetném azt is, hogy ha mondjuk, a bunyevác közösséget elismernénk úgy, ahogy azt szeretnék, ez segítené-e őket, mondjuk, a politikai érdekeik érvényesítésében, vagy egy más oldalról nézve azt is mondhatnám, hogy a horvát közösséget aprítjuk és gyengítjük ezzel. Akár kívülről is indíthatnék ilyen folyamatokat, hogy az adott közösségeket népszámlálások generálásával, ha úgy tetszik, amortizáljam.
Ezek azok a nehéz kérdések, amelyeket innen, a Parlament falai közül tisztességesen és jó érzéssel eldönteni nehéz, és gyakorlatilag nem is lehet. Ezért én azt mondom, hogy egyrészt ismerve és tisztelve az adott közösség megnyilvánulását, amely másodszor előttünk van, és nem találva észérvet az Akadémia álláspontja ellenében, ezért azt mondom, hogy mégiscsak tisztelnünk kell azt a fogódzót, amelyet a jogalkotó beépített az Akadémia állásfoglalása kapcsán ebbe a döntési rendszerbe. S ha nem is a legjobb szívvel, de mégis azt gondolom, hogy indokolt az Akadémia álláspontja alapján a kormány álláspontját támogatni, azzal - és mondandómnak ez a legfontosabb része -, hogy az egész jogszabály, úgy, ahogy van, a kisebbségi törvény száz oknál fogva újragondolandó. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
