DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Kisebbségi Önkormányzati Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Megmondom őszintén, engem kíváncsivá tett ennek a kezdeményezésnek a háttere, amikor is láttam, hogy ismét összegyűjtötték a szükséges aláírást a bunyevácok önálló nemzetiségi kisebbségként való elismeréséhez az érdekeltek a 2006-os parlamenti elutasítás után. Kíváncsivá tett, hogy mi lehet az, ami ilyen erős motívumot ad egy közösségnek, hogy miközben 2006-ban ezt a parlament alaposan végigvitatta - a végeredményt tudjuk, itt elhangzott -, ismét nekiveselkedjenek a kezdeményezésnek. Sajnálom, hogy 2006-ban nem tettem meg, hogy ennyire utánajártam volna ennek a dolognak, de akkor más képviselők persze az MSZP-frakcióból foglalkoztak ezzel a kérdéssel.
Az is talán említésre méltó, hogy annak megítélésében, hogy megkapják-e ezt az önálló kisebbségi státust vagy sem, pártok fölött átívelő vita, illetve pártok fölött átívelő konszenzus volt - én most a konszenzusos oldalát mondom -, hiszen Zsigó Róbert fideszes képviselő akkor ellenzékből támogatta ezt a kezdeményezést, aki Baja képviselője - az köztudomású, hogy ebben a térségben, Baja, Gara, Csávoly, Bácsbokod, élnek a bunyevácok, a kezdeményezők -, és támogatta ezt Márfai Péter, akkori szocialista képviselő is, aki nyilván ugyancsak ebben a térségben élve, ismerve ennek a kezdeményezésnek az érzelmi és egyéb indíttatásait, támogatta a bunyevác kezdeményezést, és természetesen ellenzői is voltak mind a két oldalon.
Meghallgatva most az államtitkár úr, illetve a bizottsági előadó gondolatait, javaslatait, azt gondolom, hogy nem lehet ugyanazokat a mondatokat elmondani 2011-ben, mint 2006-ban.
(20.30)
Mégpedig azért nem, mert önmagában az, hogy ismét a közösség elhatározta, hogy aláírásokat gyűjt, ismét elhatározta a közösség, hogy függetlenül 2006-tól, önmagában azzal, hogy újra kezdeményez, bizonyítja azt, hogy igenis van összetartozás-tudat, igenis van egy olyan fundamentum, amire alapozva szeretnék ezt az önálló kisebbségi népcsoportstátust megszerezni. Tehát ha önmagában már csak ezt nézem, hogy az eltelt öt évhez képest most újra itt van az asztalunkon ez a kezdeményezés, újra a törvény által előírt nagyságrendben, több mint ezer aláírással, akkor azt gondolom, hogy erre az összetartozás-tudatra, aminek a hiányát említette a képviselő úr, hivatkoznak, én azt gondolom, hogy ez már önmagában cáfolja, hogy újra letették az asztalra ezt a kezdeményezést.
Természetesen egy parlamenti plenáris vita nem alkalmas arra, hogy azt a vitát mi itt most véglegesen eldöntsük, hogy a bunyevácok magukat horvátoknak tekintik vagy sem. Nyilván találnánk ilyen állítást és olyan állítást is. Azt gondolom, hogy önmagában a kezdeményezés bizonyítéka annak, hogy van egy jelentős csoportja a Magyarországon élő bunyevácoknak, akik szeretnék ezt a saját identitásukat kimutatni. Bár én nem tartozom azok közé a képviselők közé, akik a saját személyes történetükkel szokták szórakoztatni a parlamentet, most az egyszer mégis teszek kivételt, és kérem, ezt engedjék meg nekem.
Én Bácsbokodon születtem, és ott nevelkedtem egészen középiskolás koromig. Ebben a háromnemzetiségű faluban - mert itt élnek magyarok, svábok és bunyevácok - olyan tapasztalatokat szereztem egy nemzeti közösségnek az identitása fontosságáról, amelyet szeretnék itt megosztani önökkel. Ami még külön érdekesség, az az, hogy az én anyai nagyanyám horvát volt, Isten nyugosztalja, Azapovics Anna vagy Anna Azapovics, ahogy ők mondták. Ő úgy került Bácsbokodra, hogy a második világháború alatt őket áttelepítették Horvátországból - Račinovci nevű faluban született még az édesanyám is -, mert a nagyapám magyar volt, és akkor nekik jönni kellett. Ebben a faluban, ahol egy bunyevác közösségbe érkezett az én horvát nagyanyám, neki borzasztó hosszú időbe telt, amíg az egyébként maguk között összetartó bunyevác asszonyok elfogadták azt, hogy jóllehet értették egymás nyelvét, persze, hogy értették, beszélgettek egymással, persze, hogy beszélgettek egymással a kezdeti problémák után, de hogy azt természetesnek tartsák, hogy a faluban egyébként három nyelven tartott katolikus miséből az én nagyanyám is a bunyevác misére menjen el, az nem volt egy egyszerű történet.
Tehát ezt a személyes élményt annak bizonyítékaként szeretném elmondani, hogy a Horvátországból származó horvát és az itteni bunyevác közösség közös identitása nagyon nehezen volt egy-egy ilyen személyes történetben megteremthető, merthogy ez a bunyevác közösség a saját identitását, a saját nyelvét, a saját kultúráját erősen őrizte és őrzi ma is. Ha itt lenne Zsigó képviselő úr, Baja és térsége képviselője és Baja város polgármestere, erre tudna bajai példákat is mondani, hiszen az ottani bajai bunyevácok a saját kulturális hagyományaik őrzése céljából szervezték meg az olvasókört, a Citaonicát, amit a bajaiak között csak Csitónak neveztek így becézve, ami az ottani kulturális hagyományápolás egyik nagyon fontos színtere és az identitás kifejezésének is egy fontos színtere volt. És ha már ennyi személyes élményt elmondtam, akkor ezt az egy mondatot még hozzáfűzöm, hogy nagyon sok, fergeteges kóló és élményteli préló emléke fűz engem a Citaonicához. Tehát ott a saját bőrömön tapasztaltam azt, hogy milyen fontos és erős ennek a közösségnek a saját kulturális identitása.
Tehát tisztelt képviselőtársaim, én azt gondolom, hogy ha kiinduló alapnak tekinti az államtitkár úr és a kormányoldal a Tudományos Akadémia álláspontját, miközben azt mondom, hogy nem lehet ugyanazt mondani most, mint öt évvel ezelőtt, akkor érdemes azt az egy mondatot vagy azt az állítását is figyelembe venni ennek a szakvéleménynek, hogy a bunyevácok eredetéről, elnevezéséről, hovatartozásáról és releváns identitásformáiról a szakmai, tudományos és egyúttal a politikai viták még nem tekinthetők lezártnak, mondja maga az Akadémia is. Tehát én azt szeretném kérni a képviselőtársaimtól, hogy ezt az ügyet most empátiával próbáljuk meg kezelni, mert ha egy közösségnek ez ilyen fontos, hogy öt év múlva újra idehozzák ezt a kezdeményezést, akkor azt gondolom, érdemes a támogatásra.
Nem az MSZP-frakció álláspontját mondom most kivételesen, mert ebben a kérdésben - vannak csodálkozó képviselőtársaim - még nem volt módunk frakcióálláspontot kialakítani. Én a saját véleményemet mondtam el és a saját javaslatomat. Természetesen majd győzködni fogom erről a frakciótársaimat is. Hogy sikerül-e őket meggyőzni, hogy ez frakcióálláspont legyen vagy sem, azt nem tudom megelőlegezni. Ez az én álláspontom, amit itt szeretnék elmondani a vitában. Természetesen tisztelet jár a horvát kisebbségi önkormányzat vezetőinek, hogy ezzel az üggyel nagy türelemmel foglalkoznak, és természetesen értem az ő érveiket és az álláspontjaikat is, és szeretném, ha ők nem az ellenükben megfogalmazott véleménynek gondolnák ezt, hiszen természetesnek tartom, hogy sokszor nagyon nehéz körülmények között működő kisebbségi önkormányzatok, így a horvát kisebbségi önkormányzat is szeretné azt, ha az ő szélesebb értelemben vett közösségüket minél jobban össze tudnák tartani, hiszen ebben a modern világban, globalizált világban nem egyszerű dolog kulturális identitást őrizni a többségnek sem, hát még a kisebbségnek.
Tehát én ezt mind tiszteletre méltónak és támogatandónak tartom úgy is, mint negyedrészt horvát. Tehát szeretném, ha értenék, hogy nem ellenükben fogalmazom meg ezt a véleményt, de a kezdeményezők szívóssága, elkötelezettsége, érvei, amelyek természetesen sokszor érzelmi érvek, azt gondolom legalábbis, hogy elgondolkodtatásra kell hogy kényszerítsék a jogalkotót. Nem véletlen, hogy a Tudományos Akadémia is leírta, hogy a Magyarországon belül maradt bunyevácok a magyarországi horvát kisebbség nemzetiségileg egyik legöntudatosabb csoportját képezik.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
