DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én frakcióálláspontot szeretnék ismertetni, megelőlegezve azt, hogy az LMP frakciója támogatja a bunyevác kisebbségi kezdeményezést. Mielőtt belemennék a részletekbe, egyébként, bár a konklúziónk eltér Szávay képviselőtársamétól, mégis az elvi alapoknál szeretnék csatlakozni hozzá. Szerintem a kiindulópont az, hogy különösen itt, Magyarországon van nagy jelentősége annak, hogy mindenkinek a szabad identitásválasztását, minden közösségnek az identitásválasztási szabadságát tartsuk tiszteletben. Sőt, továbbmegyek, és mindjárt talán világossá lesz az a kis gondolati kalandozás, hogy jó az, ha Magyarország egyébként a külpolitikájában is érvényesíti azt, hogy a különböző népek, nemzetek, nemzeti közösségek identitásválasztási szabadságáért kiáll, legyen szó akár a Kárpát-medencéről, akár tőlünk távoli tájakról, például Kínáról, gondolok itt Kelet-Turkesztánra vagy éppen Tibetre.
Fontos az, hogy Magyarország akkor, amikor érvényesíteni kívánja a globális színpadon is a szabad identitásválasztás elvét, akkor kizárólag ezt tartsa szem előtt, ami egy olyan kollektív jog, amely szorosan következik az emberi méltóság jogából.
(20.40)
Az Alkotmánybíróság az elmúlt húsz évben számtalanszor kifejtette azt, hogy az emberi méltóság jogából szervesen következik a jog arra, hogy szabadon megvallja mindenki identitását, kifejezze vágyait, kultúráját, vallását. Akkor, amikor az identitásválasztás szabadságáról beszélünk, nem pusztán egy egyéni jogról beszélünk, hanem az emberi méltóságnak egy olyan kibontakozásáról beszélünk, amely kizárólag kollektív módon, kizárólag közösségben tud érvényesülni.
A magyar történelem, azt gondolom, eléggé megtanított bennünket arra, és főként az elmúlt évtizedek, hogy jó okunk van ezt a jogelvet, ezt a kollektív jogot komolyan venni, és nem szabad, hogy Magyarország, amikor a globális színpadon érvényesíti az identitásválasztás szabadságát, vagy kiáll a különböző nemzeti közösségek identitásválasztásának szabadságáért, akkor ne hagyja magát eltéríteni különböző külpolitikai érvektől. Gondolom ezt akkor is, amikor például Kínáról van szó. Nem gondolom azt, hogy különböző gazdasági elvek, gazdasági érdekek a morális elveket elűzhetik, és gondolok erre akkor is, amikor a Kárpát-medencéről vagy a Balkánról van szó.
Akkor, amikor a bunyevác nemzeti közösség elismeréséről beszélünk, akkor egy elvi álláspontot, egy morális álláspontot kell kialakítanunk, és ez független attól, hogy egyébként akár Szerbiához, akár a Horvát Köztársasághoz Magyarországot, a Magyar Köztársaságot milyen külpolitikai érdekek, milyen kapcsolatok fűzik. Ez igaz akkor is, ha simán el tudom azt képzelni, hogy egyébként a mindenkori magyar kormányzatra a déli szomszédainktól ilyen vagy olyan irányba nyomás helyeződik. Magyarország akkor tudja hatékonyan képviselni akár az erdélyi magyarság, a székelyek érdekében is az identitásválasztás szabadságát, akkor tud ilyen morális elvekért hatékonyan kiállni a globális színpadon, ha itt, a Kárpát-medencében akkor sem hagyja magát eltéríteni, ha történetesen nem határon túli magyar vagy székely közösségekről van szó.
Éppen ezért én azt tanácsolnám nagy tisztelettel a bizottságnak, illetve a kormányzatnak, hogy amikor mérlegeljük ezt a kezdeményezést, akkor ezt válasszuk le attól, hogy egyébként Magyarországnak Szerbiához, Horvátországhoz a kapcsolatai milyenek, illetve mik a külpolitikai érdekeink.
Az expozéban idézték a törvénynek azt a passzusát, amelyik a kezdeményezés megtárgyalásához megkívánja az akadémiai vélemény ismeretét. Az Akadémia véleményének kikérése fontos törvényi feltétel, ugyanakkor a kezdeményezésről nem kizárólag az Akadémia útmutatása alapján dönt a törvényhozás mint legitim népképviseleti testület. A Magyar Köztársaság Országgyűlése a legitim népképviseleti testület, és nem a Magyar Tudományos Akadémia.
Ha viszont már itt az akadémiai álláspont terítékre került, akkor azért én szeretnék - ugyan a későbbiekben nem hivatalos álláspontnak minősítették - egy apró gondolatot idézni Pálinkás József akadémiai elnöktől. Azt mondta Pálinkás József pár évvel ezelőtt a bunyeváckérdésben: “Ha elfogadjuk, hogy a nemzetiségi hovatartozás döntően attól függ, hogy a szóban forgó nyelvek-nyelvjárások beszélői mely közösségekhez tartozónak vallják magukat, valamint, ha tekintetbe vesszük a bunyevácok szerbiai helyzetét, nem láthatjuk akadályát az önálló nemzetiségi kisebbségi státus elnyerésének.” Ez a mondat Pálinkás Józseftől, a Magyar Tudományos Akadémia elnökétől származik, bár kétségtelen, ez a mondat nem a hivatalos úton hangzott el.
Amit viszont itt, az expozéban idéztek akadémiai véleményként, ugyancsak nagy tisztelettel, de azt kell mondjam, hogy ez egy argumentálatlan kinyilatkoztatás. Felidézték a kisebbségi törvény vonatkozó passzusát, felidézték azt, hogy a kisebbségi törvény egyébként milyen feltételeket támaszt a nemzetiségként való elismeréshez, felidézték valamennyi feltételt, és elmondták az Akadémia konklúzióját. De hogy a kettő között mi a logikai kapcsolat, tehát magyarul, melyik törvényi feltétel és miért nem valósul meg, ez nem derült ki az ismertetett akadémiai álláspontból. Erre szokták azt mondani, hogy ez egy sommás ítélkezés.
Tisztelt Országgyűlés! Ha vissza akarunk menni a történelemben annak megítélése miatt, hogy a bunyevácságot, a bunyevácokat önálló nemzetiségként, önálló nemzeti identitással rendelkező közösségként Magyarországon el lehet-e ismerni, a magyar történelem szempontjából is eléggé izgalmas dolgokra bukkanhatunk. A különböző szakvélemények is egyetértenek abban, hogy az, hogy egy nemzeti közösséget, egy etnikai közösséget el lehet-e ismerni önálló nemzetiségként, nem lehet különböztetni az adott történeti, kulturális kontextustól. Nem lehet attól különböztetni, hogy az adott népcsoport milyen kölcsönhatásban állt az adott területen élő vagy a szomszédságában élő más népekkel, nemzetekkel. Nincs ez másként a bunyevácokkal sem.
Itt, ebben a körben utalnék arra, hogy például az 1848-49-es szabadságharc idején, miközben a magyar és a horvát érdekek, finoman szólva, nem egészen estek egybe, a királyi Magyarország területén élő bunyevácok harcoltak a magyar szabadság mellett, a Habsburg-elnyomás ellen. Azok, akik bunyevácnak vallották magukat, beálltak Kossuth mögé, és harcoltak a magyar szabadságért. Ez azért egy fontos körülmény, mert ha nem is megyünk tovább a történelemben, csak megnézzük 1848-49-et, rögtön rábukkanhatunk arra, hogy valamiért a Magyarország területén élő bunyevácok és a horvátok, a Monarchia későbbi horvát területén lévő horvátok érdekei nem estek egybe. Ha nem volt érdekegybeesés 1848-49-ben a horvátok és a magukat bunyevácnak valló, egyébként döntően akkor már Bácskában élő szlávok között, akkor ennek vélhetően jó oka volt, és ennek az okai vélhetően mégiscsak eltérő, és megkockáztatom, mégiscsak identitásképző kulturális, nyelvi, történeti hagyományokban rejlenek.
Ha továbbmegyünk a nem is túl régi, inkább újkori magyar történelemben, akkor rálelhetünk arra, hogy az akkor még Magyarországhoz, Délvidékhez tartozó Szabadkán, illetve Baján is már 1879-től olvasókört, kaszinót nyitottak bunyevácok. 1906-ban, érdekes módon, politikatörténeti kuriózumként, bunyevác párt jött létre Magyarországon. Ezeket az apróságokat csak azért említem, hogy ha mégiscsak bőven a trianoni, illetve az első világháború, a Trianon előtti időkre vagy az első világháborút megelőző időkre tekintünk vissza, a magyar történelemben bizony vannak nyomok arra, hogy a horvátoktól, a horvát néptől elkülönülten Magyarország területén éltek olyan szlávok, akik magukat bunyevácnak vallották.
Akkor - és itt csatlakozom a kisebbségi törvény definíciós rendelkezéséhez -, amikor azt kívánjuk megítélni, hogy egy adott közösség önálló nemzetiségnek tekinthető-e, túl azon, hogy én is azt gondolom, hogy a szabad identitásválasztás sem lényegtelen dolog, tehát hogy ki minek vallja magát, egy fontos feltétel, bár nem kizárólagos feltétel, hogy van-e önálló nyelve az adott népcsoportnak. Nehéz kérdés ez azért, hiszen a nyelvtudomány összességében beszél a szláv nyelvcsaládon belül délszláv nyelvekről, és azt mondják nyelvészek, nyelvtörténetet ismerők, hogy tulajdonképpen a bunyevác vagy a bunyevácok által beszélt nyelv, és a horvát vagy a szerb közötti különbség minőségileg nem másabb, mint mondjuk, a montenegrói és a szerb közötti különbség, vagy a bosnyák és a szerb, illetve a horvát közötti különbség.
Ezt megint csak azért vetem föl, mert például az, hogy nem vitatott sem Magyarországon, sem az Európai Unióban, a Balkánon sem ma már, hogy például a montenegrói népet önálló népként, és a nyelvét önálló nyelvként ismerjük el, ez megint csak nem független a történeti kontextustól.
(20.50)
Elsősorban gondolok itt a XX. század történéseire: úgy alakult, hogy a Fekete-hegységben élő szerbek adott földrajzi és történelmi körülmények között mégiscsak elkülönültek a szerbségtől. Azt mondják, hogy a bunyevác nyelv tulajdonképpen a középszláv dialektusrendszer egyik változata, éppúgy, mint a szerb, a bosnyák, a montenegrói, a horvát vagy a sokác.
Ha megnézzük a különböző délszláv népek, nyelvek tipológiáját - szintén utalva arra, hogy a kontextus mennyi mindent meghatároz -, azt látjuk, hogy az elválasztásnak nagyon gyakran oka az eltérő vallás és az eltérő írásmód. Azt is mondják a nyelvtudomány ismerői, hogy a bunyevác dialektust több szál fűzi össze a szerbbel, mint a horváttal. Hogy az elmúlt időszakban mégis inkább a horvátokkal azonosították őket, ennek sokkal inkább az az oka, hogy katolikus vallású emberekről van szó, akik nem a cirill betűs írást követik, mint a szerbek.
Szintén nem lényegtelen, hogy a különböző nyelvtudományi elemzések világossá teszik, valójában valamennyi tárgyalt délszláv nép nyelve az ószlávból alakult ki. Nekem rögtön a kezembe akadt egy érdekes levezetés: amíg az ószlávban az “ember” szót “csovek”-nek írták és mondták, ebből a horvátban egy “je” tag betoldásával lett - de Babák képviselőtársam majd kiigazít - ”csovjek”, viszont érdekes módon a bunyevácban egészen más volt a változás, itt a “csovek”-ből “csovik” lett, a “reka”, azaz folyó szóból meg “rika” lett, ellentétben a horvát “rijeká”-val. Ezeket az apróságokat csak azért említem, mert ennyi eltérés a bunyevácban is van mind az ószláv, tehát az eredeti nyelvtől, mind a horváttól, de hasonló típusú és súlyú eltérések vannak a szerb és a horvát, hogy ne mondjam, a bosnyák, a montenegrói és a többi délszláv nyelv között is.
S ha megyünk ugyancsak vissza a közelmúlt, az újkor végül is magyar vagy magyarországi történetírásában, akkor olyan érdekességeket találhatunk, hogy az 1860-as évektől Petőfi János vitézét bunyevác nyelvre is lefordították, és bunyevác nyelven is kiadták. Vagy például 1867-ben, a kiegyezés évében bunyevác kalendáriumot adtak ki Magyarország területén. 1870-ben egy bunyevác és sokác újság jelent meg Magyarországon, és 1878-ban volt az a pillanat, amikor a már említett kaszinót és szabadkai népkört megalakították. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Kérek még egy kétpercest.
