DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Igazság szerint csak befejezni szerettem volna a gondolatmenetemet, de kénytelen vagyok reagálni néhány előttem szóló szavaira.
Az egyik: most túl azon, hogy speciel Kelet-Turkesztán, azt hiszem, rossz példa volt (Szávay István: Ráadásul!), mert a Jobbik frakciójából elég sűrűn szokták szolidaritásukat - nagyon helyesen - kifejezni az ujgurokkal. De azért azt lássuk meg, hogy Magyarország akkor tud hatékonyan föllépni például a székelyföldi autonómia érdekében, egyáltalán a mai Magyarországon kívül élő magyarok kollektív jogaiért, ha egyébként ugyanazt a mércét alkalmazza akkor is, amikor adott esetben Magyarországon merül fel egy olyan kérdés, hogy egy adott népcsoportnak a szabad identitását elismerjük-e, és akkor is, ha egyébként Magyarországtól távol vagy a Kárpát-medencétől távol kell állást foglalni egyes népek, nemzetek identitásválasztási szabadságát, önrendelkezését illetően.
Tehát Szávay képviselőtársam, a dolgok annyiban kapcsolódnak össze, hogy akkor és annyiban számíthat Magyarország szolidaritásra és támogatásra, ha ezt az elvet vagy ugyanezeket az elveket és morális mércéket alkalmazza akkor is, amikor nem közvetlenül magyar érdekekről van szó.
Amit még szerettem volna elmondani, az pusztán csak annyi, hogy attól sem lehet teljesen elvonatkoztatni, ha már itt a történeti kontextust felvetettem, hogy 1945 után a titói Jugoszláviában egy komoly nyomás helyeződött a bunyevácokra amiatt, hogy olvadjanak be a horvát népbe. Tehát hogy a jugoszláv olvasztótégelyen belül ők a horvát nép vagy az elismert horvát nemzetnek a részeiként vallhatják csak meg magukat. És tilos volt például a bunyevác báloknak, az úgynevezett prélóknak a megtartása, egyáltalán, a bunyevác hagyományok ápolása a titói Jugoszláviában.
Tehát nem lehet attól elvonatkoztatni, hangsúlyozva, hogy a korábbi Jugoszlávia területén élő bunyevácok sok tekintetben a horvátokkal váltak egylényegűvé, hogy ez egy diktatúrának a nyomása alatt történt így, hogy ez a diktatúra, amely megszabta azt, hogy ki számíthat önálló nemzetnek és ki nem, az egész egyszerűen nem vett tudomást a bunyevácok önálló hagyományvilágáról. (Babák Mihály: Magyarország sem vett tudomást.) És szeretném is folytatni, Babák képviselőtársam, ez bizony kihatott a magyar politikára, hiszen pontosan a nemzetiségi politikát illetően azért a Kádár-rendszer éppen arról volt híres, hogy nagymértékben - idézőjelben - aláfeküdt a testvéri ország kívánalmainak. Tehát ha egy testvéri ország, így például a titói Jugoszlávia azt várta el, hogy Magyarország legyen vele szolidáris abban, hogy nem ismeri el a bunyevácságot, akkor a kádári Magyarország ebben készséggel asszisztált. (Babák Mihály: Meg láncos kutya, azt is mondták.) Az hat év volt, utána meg volt harmincvalahány, Babák képviselőtársam, amikor nem láncos kutya volt, hanem szövetséges állam volt a titói Jugoszlávia.
Szóval, arra szeretnék csak utalni, hogy talán nem kéne a demokratikus Magyarországnak megváltoztathatatlan tényként kezelnie azt, ami egy diktatúra asszimilációs törekvéseinek az eredménye.
Arra is szeretnék azért utalni, hogy akkor, amikor itt azt vetik föl, hogy nem lényegtelen elem az, hogy mondjuk, a Horvát Köztársaságban mi a megítélése a bunyevácságnak vagy Horvátország miként vélekedik a bunyevácság önállóságáról, önálló nemzeti karakteréről, akkor kénytelen vagyok én felvetni jobbikos képviselőtársaimnak azt, hogy azért itt talán lehet ebben nekünk egy saját nemzeti nézőpontunk. Arról van szó, hogy amitől a bunyevácok, többek között ami miatt a bunyevácok külön entitásként kezelendők a horvátokhoz képest, az pontosan az, hogy az a valaha Dalmáciáról elszármazott szláv népcsoport az, amit később, nagyjából a XV., XVI. századtól bunyevácként említenek, amelyik a régi Magyarország területén telepedett meg. Nem véletlen, hogy ma is a bunyevácok nagy része körülbelül a Baja-Bácsalmás tengelyen található. Keresztülvágta a bunyevác területet a trianoni határ. A bunyevácok másik része pedig a mai Vajdaságban, a Délvidéken telepedett le, tipikusan azokból lettek a bunyevácok, azokból a Dalmáciából fölvándorolt szlávokból, akik a régi Bácskában, tehát a régi királyi Magyarország területén telepedtek meg.
Tehát én azért abban óvatos lennék, hogy akkor, amikor úgymond - idézőjelben - lapot akarunk osztani a mai Horvátországnak, a Horvát Köztársaságnak abban, hogy mennyiben lehet elismerni a bunyevácokat, akkor itt van egy sajátos nézőpontunk, ami a saját történelmünkből, a saját történeti hagyományunkból adódik, nevezetesen, hogy a régi Magyarországon a bunyevácokat bizony ismerték, és a leírások, a népszámlálások külön számba vették. És szerintem erre a hagyományra mi nyugodtan lehetünk büszkék, és fönntarthatjuk a jogot arra, hogy mi a saját történelmünk és a saját történeti tényeink és adataink alapján kívánjuk elbírálni azt, hogy a bunyevácokat önálló nemzetiségként elismerjük vagy sem.
Még egy kérdés, ez az úgynevezett etnobiznisznek a kérdése. Az, hogy a kisebbségi törvény, illetve a választási szabályok legalábbis adnak lehetőséget visszaélésekre, azt gondolom, ezt tényként elfogadhatjuk, illetve tényként nem kell elfogadnunk, de tényként rögzíthetjük. Viszont ugyanúgy, ahogy itt a külpolitikai metszetet, tanácsolom, hogy ezt a kérdést is válasszuk le a bunyevácok elismerésének a kérdéséről.
(21.20)
Az, hogy egy népcsoportot, egy olyan polgári kezdeményezést, amelyik magát önálló nemzetiségként tételezi, elismerésben részesít-e az Országgyűlés vagy sem, független attól, hogy egyébként Magyarországon a kisebbségi jogi szabályozás és főleg a kisebbségi önkormányzati választás hogyan került rendezésre. Rosszul, és ebben van tennivaló, de ez egy megint másik kérdés. És én azért említettem itt már a bevezetőmben, hogy milyen morális elveket vallunk, és azért utaltam arra, hogy az emberi méltóság jogából szorosan következik a nemzeti identitás megválasztásának a szabadsága is, nem csak a megvallásának a szabadsága, mert egész egyszerűen a magukat bunyevácnak valló emberek emberi méltóságát sérti az, hogy miközben másik tucatnyi népcsoportnak az önálló nemzetiségét elismerésben részesítette már a Magyar Országgyűlés, hivatkozva arra, hogy milyen anomáliák történtek jórészt az eljárási szabályokban az elmúlt 20 évben, őrájuk terheljük ennek az ódiumát, és őtőlük ezért ezt megvonjuk.
Szerintem rossz vágányon vagyunk, hogyha az etnobizniszként illetett anomáliák terhét most rányomjuk azokra, akik bunyevácnak vallják meg magukat. (Szávay István közbeszólása.) Nem, Szávay képviselőtársam, én csak azt javasolom, hogy ezt a kérdést válasszuk le erről a népi kezdeményezésről. Elég furcsa dolgokat találunk egyébként, hogyha megnézzük, hogy kik azok, akik bunyevácnak vallják magukat. Nem mindenféle etnobizniszelőkről van szó, létező polgári kezdeményezések, polgári körök vannak Bácsalmás és Baja környékén, a mi pártunkban is van egyébként olyan, aki magát bunyevácnak vallja több generációra visszamenőleg, és ápolja ezeket a hagyományokat. Tudok említeni, ha itt már az Akadémia szóba került, olyan elismert professzort, Obádovics Gyulát, aki a mai napig családi körben szívesen beszél bunyevácul.
És amit a korábbi előadásomban megemlítettem, a különböző történeti, illetve kulturális tényeket, ezeket azért tartottam fontosnak felemlíteni, mert akkor, hogyha a kisebbségi törvény, tehát a '93. évi LXXVII. törvény 1. § (2) bekezdését bíráljuk el - márpedig most ez a feladatunk -, akkor ugye, olyan kritériumokkal találkozunk, hogy van-e a lakosság többi részétől, tehát nemcsak a többségi magyarságtól, de a horvátságtól is megkülönböztető saját nyelve és kultúrája, van-e összetartozás-tudata. Ezeket a tényeket - nyelvi, kulturális és történeti tényeket - azért említettem fel, hogy van saját nyelve és kultúrája annyiban, amennyiben a többi említett délszláv népnek van saját nyelve és kultúrája, ami megkülönbözteti az egyébként a mai Magyarország területén élő többi néptől, és van összetartozás-tudata. Erre vall az, hogy rögtön a rendszerváltás után létrejött például az önálló bunyevác olvasókör Baján. Tehát tanúbizonyságot tettek a Magyarországon jórészt a Bácskában, Bács-Kiskun megye déli részén élő bunyevácok arról, hogy igenis van összetartozás-tudatuk.
Rossz, paternalista megközelítést idéz az, hogyha ezt az elismerést azért kívánjuk tőlük megtagadni, mert ez úgymond a magyarországi horvátok érdekérvényesítését gyengíti. Szerintem a többségi nemzetnek vagy adott esetben a közös törvényhozásnak nem az a dolga, hogy az egyes kisebbségi csoportok helyett gondoskodjon, gondolkodjon. El kell ismernünk hogyha a törvényi kritériumoknak egy nemzeti csoport megfelel, és ez nem arról szól, hogy egyébként a horvátok érdekérvényesítése gyengébb vagy erősebb, hanem arról szól, hogy minden honfitársunknak tartozunk azzal, hogy ha egyébként a törvényi feltételeket kielégítő módon, társaival együtt bizonyítani tudja az önálló nemzeti identitás létét, akkor ezt ismerjük el. És sem a választási eljárási vagy kisebbségi önkormányzati szabályozásból eredő anomáliákat, sem a különböző külpolitikai szempontokat nem szabad idekeverni. Hogyha hiszünk az emberi méltóságban, hogyha hiszünk az identitásválasztás szabadságában, akkor egy olyan népcsoporttól, amelyik egyébként mind a magyar történelemben kimutatható módon, mind pedig a jelenlegi etnográfiai és nyelvi jellemzők alapján megfelel a törvényi kritériumoknak, egészen egyszerűen nem tagadhatjuk meg az elismerést.
Köszönöm szépen.
