SZÁVAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

SZÁVAY ISTVÁN
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Nem akarok túlzottan belebonyolódni ebbe a vitába, de azért nekünk is van egy sajátos nézőpontunk ezzel kapcsolatban, tisztelt Schiffer képviselőtársam. Bár nem teljesen értem, hogy a székelyföldi autonómia kérdése hogyan jön ide, de úgy érzem, hogy ön elég nagy bakot lőtt ebben az ügyben. Az ön által elmondottak analógiájára akkor nekünk - innen Magyarországról - azt kellene gondolnunk, hogy jogosak azok a román törekvések, amelyek ilyen elven próbálják az erdélyi magyarokat megosztani. Van egy olyan székely szervezet Erdélyben, amely a székelyeket külön entitásként, külön népcsoportként kívánja meghatározni. Bármikor össze tudnak egyébként szedni 2 ezer aláírást ennek érdekében a Székelyföldön, és félő, hogy a román államhatalom azzal fog majd most játszadozni a soron következő népszámláláson, hogy a székelyt majd külön rubrikában fogja feltüntetni a népszámlálási íven, nyilvánvalóan ezzel az ottani magyar közösséget megosztva.
Ha elfogadom azt az érvelést, amit itt Schiffer képviselőtársam mondott, akkor Magyarország ez ellen az eljárás ellen nem tiltakozhatna, vagy mondhatjuk azt, hogy mondjuk, Románia jogosan teszi meg ezt a lépést, hogy az az adott közösség - úgymond a székelyek - jogosan követelnek ilyenfajta különállást maguknak. Nyilvánvalóan erről szó sem lehet, úgyhogy azt gondolom, nagyon rossz példa volt, amit a képviselőtársam idehozott.
Úgyhogy Lenhardt Balázs képviselőtársam magánvéleménye mellett szeretném ismét leszögezni a frakciónk álláspontját, és az empátia nem hiányzik belőlünk egyébként, amit itt Lamperth Mónika hiányolt, éppen azért soroltam itt fel az érveinket, illetve jeleztem azt, hogy akceptálhatónak tartanánk természetesen azt, hogy adott csoportok valamilyen identitást megvallanak és megválasztanak maguknak. Azonban ennek nem ez a helyes módja, nem ez lenne a helyes precedens, hanem az egész rendszer újragondolását javasoljuk. A Jobbik ezért a kérdésről való szavazásnál tartózkodni fog.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem