GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Megtisztelő, hogy az államtitkár úr újra kísérletet tesz arra, hogy választ adjon arra, amire válaszolni nem lehet, hiszen ha belenézünk a KSH április végi adatsoraiba, akkor látható, hogy ez év január-márciusának foglalkoztatási adatai 3 millió 733 ezer főt tükröznek vissza.
Szeretném jelezni, hogy a válság esztendejében tavasszal ugyanebben az időszakban - hogy hasonlítható időszakokat illesszünk egymás mellé - 3 millió 840 ezer körül volt a foglalkoztatottak száma, több mint 100 ezerrel magasabb volt, mint jelen időszakban; a válság előtti pillanatokban majdnem 4 millió, 3 millió 950 ezer. Tehát azt szeretném jelezni, államtitkár úr, hogy ahhoz, hogy ígéreteikhez híven 1 millió új munkahely és radikális adócsökkentés legyen, el kellene kezdeni dolgozni rajta, úgy 4 millió 400 ezernél már fejet fogok hajtani, addig viszont csak a kritika alanyaivá tudom tenni önöket. Megtették persze a radikális adócsökkentést, de tudja, kiknek: a tehetőseknek, és nem azoknak, akik - nagyjából 3,5 millióan - olyan jövedelmi viszonyok mellett élik az életüket, amely szorított feltételt jelent. És közben az európai uniós pályázatok kapcsán azt mondták az első pillanatokban, hogy majd ezeket felpörgetjük - nemhogy felpörgették, szinte elsorvasztották őket. A mikro-, kis- és középvállalkozások szinte semmilyen fejlesztési forrásokhoz nem jutottak.
Az előbb említettek kapcsán a személyi jövedelemadót csökkentették 16 százalékosra, egykulcsossá tették, miközben az élőmunkára rakódó járulékterheket kellett volna csökkenteni, hiszen ez az alapja annak, hogy a foglalkoztatásbővülés meginduljon.
(14.50)
Mondhatni, soha nem látott munkanélküliséget idéztek elő. Mondhatni, hiszen ezek a számok, amelyek visszaköszönnek a munkanélküliség színpadán, tényleg szinte soha nem látottak voltak az elmúlt húsz év időszakában. S hozzáteszem azt is, hogy a pályakezdő diplomás munkanélküliek tekintetében mintegy 10 százalékkal megnőtt a pályakezdő diplomások részaránya a munkanélküliek között.
Baj van tehát, jó lenne most már orvosolni a problémákat, jó lenne most már kézzelfogható munkahelyteremtésekbe kezdeni, nem összevissza csapkodni. Jó lenne, ha választ tudnának adni a megoldások tekintetében, hogy hogyan akarják a pályakezdő diplomások helyzetét segíteni, hogyan akarnak olyan helyzetet teremteni, hogy ne csak támogatással lehessen embereket elhelyezni. Az elmúlt hónapokban a 70 százalékot meghaladta a támogatással elhelyezkedők aránya, ez szintén szinte soha nem látott mértékű volt. Jó lenne, ha vissza tudnának térni arra a pályára, ahol úgy nagyjából fele-fele arányban, támogatással és támogatás nélkül is el lehet helyezni embereket.
És ha a kérdésemet akarom megfogalmazni igazából, akkor azt mondom, hogy az az álláskeresési támogatási rendszer, amit önök szétzúzni kívánnak, 9 hónapról 3 hónapra, úgy gondolja, komolyan gondolja: ez fogja megoldani a foglalkoztatás helyzetét, nem a valós, tényszerű intézkedések szükségszerűsége?
Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem