KAUFER VIRÁG

Teljes szövegű keresés

KAUFER VIRÁG
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön egy hónapja Balog Zoltán államtitkárral Ináncson járt, és bejelentette, hogy több százezer embernek kívánnak munkát adni a közmunkaprogramon keresztül. Azóta sem hallunk mást, legutóbb múlt héten Pintér Sándor belügyminisztertől, mint hogy a vidék problémáit a közfoglalkoztatással kívánja a kormány megoldani, amelyek Navracsics miniszter úr március végi nyilatkozata alapján szeptemberben indulnának be, és kormányzati fennhatóság alatt szerveződő nagyszabású projektek lennének. Továbbra is örülünk, hogy az egyértelműen félrecsúszott közmunkaprogram felülvizsgálatán dolgoznak, de a cserbenhagyott vidék nem tud tovább várni.
Első kérdésem tehát államtitkár úrhoz az lenne, hogy milyen átmeneti megoldásokat, milyen segítséget tudnak kínálni 2011-re a leginkább rászoruló önkormányzatoknak, ahol a jelenlegi elhibázott közmunkaprogram ellehetetleníti az alulfinanszírozott intézményi támogatást, illetve a 2010-ben beindult programokat.
Ezen túl a sajtóhírek és a parlamenti felszólalások alapján számunkra összeálló kép komoly aggodalmat kelt. Önök kormányzati szintű megaprojekteket készülnek finanszírozni, de nem látjuk sem azt, hogy milyen forrásból, sem hogy ez a helyi gazdaságokat és a helyi közösségeket hogyan fogja majd segíteni, és hogyan éri el azt a legfőbb célt, hogy a közmunkában részt vevők nyílt munkaerő-piaci mobilitását növeljük.
Kérem tehát államtitkár urat, hogy oszlassa el aggályaimat arra vonatkozólag, hogy a kormány éppen azokat a programokat készül kiiktatni, amelyek a helyi közösségeket fejlesztenék, illetve a helyi munkahelyteremtést segítenék elő. Erre számos jó példát lehet találni hátrányos helyzetű kistérségekben, csak meg kell hallgatni a polgármestereket.
A munkaerő-piaci mobilitás és a helyi közösségek gazdagítása az LMP számára tehát elengedhetetlenül szempontok azért, hogy az “Út a munkához” program hibáit meghaladhassuk.
Várom válaszát. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem