NYAKÓ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

NYAKÓ ISTVÁN
NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Orbán Viktor miniszterelnök úr egy videoüzenetben tájékoztatta a közvéleményt arról, hogy a kormány ismét elárasztja az összes postaládát Abaújtól Rózsadombig, boldogtalantól boldogtalanig. Ezúttal valószínűleg - az alkotmányozással kapcsolatos hazai és nemzetközi sikeren felbuzdulva - szociális kérdésekben érdeklődik a kormány a nép véleményéről.
Az elképzelésnek komolyabb szépséghibája, hogy az elmúlt egy évben több olyan kérdésben hozott radikális döntést a kormány, amelyről elfelejtette megkérdezni az embereket. A teljesség igénye nélkül néhányat én is szóba hoznék, amit szövegszerű módosító javaslatként ajánlok miniszterelnök úr kérdőívébe:
Támogatná-e ön azt, hogy annak szétverése után most visszaállítsa a nemzeti ügyek kormánya a közcélú foglalkoztatás százezreknek megélhetést nyújtó rendszerét? Támogatja-e ön a nemzeti ügyek kormányának azt az intézkedését, amelynek keretében az egykulcsos adórendszer bevezetésével az alacsony és kis jövedelmű családoktól pénzt vesz el, és azt odaadja a gazdagoknak? Támogatja-e ön a nemzeti ügyek kormányának a táppénzcsalókat célzó azon intézkedését, hogy a becsületes, beteg munkavállalók május 1-jétől csak fele táppénzt kapnak? Támogatja-e ön azt, hogy a nemzeti ügyek kormánya az adópolitikán keresztül megvalósuló családtámogatási rendszerben a gazdag családok gyermekeit bőkezűen, a szegényebb sorsú családok gyermekeit szűkmarkúan finanszírozza? S végül: egyetért-e ön azzal, hogy akinek nincs semmije, az annyit is ér?
Komoly hitelességi aggályok merülnek fel sokakban a kérdőívek kiküldésének időpontjával kapcsolatban, ugyanis ha komolyan számítottak volna az emberek véleményére, akkor az Orbán-csomag bejelentése és a konvergenciaprogram benyújtása előtt kellett volna valóságos kérdéseket valóságos társadalmi vitán megkonzultálni. Ugye, ön sem állítja, tisztelt miniszter úr, hogy az eddig már megvalósult vagy bejelentett intézkedések egyike sem tartalmaz szociális kérdéseket? Ezekről mikor és hogyan, milyen formában kérdezik meg az embereket?
Tisztelt Miniszter Úr! Gyanús továbbá, hogy a korábbi kérdőívvel szemben itt még csak a lehetősége sem adódik meg arra, hogy kipontozott vonalakon kifejthessék az állampolgárok a véleményüket.
A miniszterelnök úr szóvivője elmondta, hogy a konzultáció költségei nem haladják majd meg az alkotmányozó konzultáció költségeit, vagyis 800 millió forintot. Ez az összeg annak a 8 ezer fő közfoglalkoztatottnak a havi munkabére, akiknek ma a nemzeti ügyek kormánya a nyomortanyája.
Mindezek miatt kérdezem tisztelt miniszter úrtól: miért kérdezi meg a kormány olyan dolgokról az embereket, amiket már régen eldöntöttek? Miért szórja feleslegesen a kormány az adófizetők pénzét olyan álkonzultációkra, amelyek semmilyen érdemi egyeztetést nem jelentenek? Miért vezeti félre a választókat a kormány azzal, hogy valótlanságokat állít a kérdéseiben? S végül: mikor kívánja megkérdezni a kormány az eddig meghozott népnyúzó intézkedéseiről az emberek véleményét?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiból.)
(14.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem