SZABÓ REBEKA

Teljes szövegű keresés

SZABÓ REBEKA
SZABÓ REBEKA (LMP): Köszönöm szépen a választ. Nos, ezek nagyon örömteli hírek, hogy egy év után nekiálltak egy parlagfű-stratégia kidolgozásának, és ezt nagyon üdvözöljük, de én azt szeretném hangsúlyozni, miniszter úr, hogy egy minisztériumon belül nem fogják tudni megoldani ezt a kérdést, ezzel már évek óta próbálkoznak. Tudok a vidékfejlesztési munkacsoport munkájáról természetesen, ami szintén nagyon üdvözlendő, de tényleg azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy kéne egy kormányzati megbízott, egy egyszemélyi felelős, aki össze tudja hangolni a különböző minisztériumok munkáját, be tudja vonni a civil szervezeteket és a szakmai intézeteket.
Az ön által említett fenntartható fejlődési bizottság ülésén is elhangzott a minisztériumi képviselők részéről is, hogy a minisztériumon belül nem fogják tudni megoldani ezt a kérdést, mert számos olyan probléma van, amit együttműködve, a tárcákon átívelve kell megkeresni. Nagyon fontos lenne, hogy a hosszú távú stratégiaalkotást megfelelő előkészítés előzze meg, és ne két hónap alatt csapják össze. Úgyhogy én ezekre szeretném felhívni a figyelmet, és a jövőben is igyekszünk majd még ezeket hangsúlyozni.
Köszönöm. (Taps az LMP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem