SZÁVAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

SZÁVAY ISTVÁN
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Nehéz helyzetbe hozott, államtitkár úr: kémekről ön beszélt itt a parlamentben, én nem beszéltem kémekről, és nem is fogalmaztam meg ilyen vádakat. Én azt tettem fel kérdésnek, hogy az eset hogyan fordulhatott elő, és ezek a felvételek hogyan kerülhettek ki.
Azt én fenntartom, és ma többen is, akikkel beszéltem, kárpátaljai illetőségűek megerősítették azt, hogy ezek a felvételek igenis léteznek, és igenis bent készültek. A válaszát ezért nem tudom elfogadni, államtitkár úr, hozzátéve azt, hogy (Németh Zsolt közbeszólása.) a házbizottság mai ülésén a Jobbik kezdeményezte azt, hogy üljön össze a nemzetbiztonsági, a külügyi, illetve a nemzeti összetartozás bizottságának együttes ülése, és ezt a kérdést vizsgálja meg. Erre a kormánypártok is nyitottnak mutatkoztak. A mai napon ezt kezdeményezni fogjuk.
Úgyhogy emiatt, megváltoztatva az álláspontomat, és nem önnek a most a kérdésemre adott válasza miatt, ezt a kérdést egyfajta megelőlegezett bizalomként kezelve akkor a válaszát most el fogom fogadni, és kérem a kormánypártokat, hogy támogassák akkor ezt a kezdeményezésünket, üljön össze ez a három bizottságból álló testület, és vizsgálja ki ezt a kérdést minden érdemi részletével együtt.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem