VÁGÓ GÁBOR

Teljes szövegű keresés

VÁGÓ GÁBOR
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Államtitkár Úr! Külön öröm számomra, hogy saját szavaival szembesíthettem. Ezért is érdekes a válasza, mert azt mondják, mint oly sokszor mondták, hogy itt vannak egy éve, de hogy “elkezdtünk dolgozni, és még egy év múlva talán lesz valamiféle megoldás erre a helyzetre”. Ez a helyzet jelenleg nagyon súlyos Magyarországon, mert nemcsak a mikrovállalkozásoknál és a kisvállalkozásoknál okoz ez gondot, hanem a vállalkozásban, a vállalkozóban az állam felé áradó bizalmat erodálja folyamatosan, napról napra. Egyre kevésbé hisznek a vállalkozók abban, hogy ha az állammal vagy valamelyik intézményével kötök szerződést, akkor megkaphatom valaha ezt a pénzt. Pedig az államba vetett bizalmat meg kell tartani mindig, minden körülmények között.
Mindig, minden körülmények között szükség van arra, hogy az állam kifizesse a számláit, és önök meg itt csak azt mondják, hogy már elkezdődött egy munka, és semmi érdemleges választ nem adott az államtitkár úr. Arra kérném akkor az államtitkár urat, hogy a (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) költségvetési bizottság előtt számoljon be ez a bizottság a munkájáról és azokról a (Az elnök újból csenget.) tervekről, amikkel megoldják a problémát.
Köszönöm. (Taps az LMP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem