VARJU LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

VARJU LÁSZLÓ
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Sorsára hagyott térségek: ilyen módon kell feltenni ezt a kérdést, pedig a területi és társadalmi felzárkóztatás nemcsak az Európai Uniónak, hanem Magyarország számára, számunkra is nagyon fontos.
Szinte minden terv és stratégia, finanszírozási program és tevékenység valamilyen formában, közvetve vagy közvetlenül a leszakadó térségek felzárkóztatása esélyeinek javítását célozza. Ennek fontosságát a mindenkori magyar kormányok is felismerték, és ciklusonként eltérően ugyan, de tevékenyen lépéseket tettek az ügy érdekében. Ennek egyik eszköze volt a leghátrányosabb helyzetű térségek kiemelése, nevesítése, majd célzott, külön forrásból táplálkozó fejlesztése. Az erre jutó külön figyelem, pénz, személyi forrás, eszközök mind-mind segítették, hogy ezek a kilátástalanságba került területek esélyt kapjanak oly módon, hogy a szakmai segítségnyújtás mellett saját maguknak határozhatják meg a kitörési irányaikat. Ezeket a hosszadalmas tervezési időszakok alatt kialakított helyi stratégiákat kellene ma végrehajtani, a benne foglaltakat finanszírozni, amelyet, úgy látjuk, a mai kormány nem tesz meg, ezzel veszélyeztetve az eddigi eredményeket.
Tisztelt Államtitkár Úr! Az önöktől április 15-én érkező levélben azt írták, hogy a kistérségek programjának finanszírozása a jövőben is folytatódik, mégis úgy tűnik, hogy ennek nyomát nem nagyon lelem. Véleményem szerint csak akkor lehet tartós segítséget adni, ha egyszerre egészségügyi, szociális, foglalkoztatási és oktatási-nevelési szempontú megoldásokat kínálunk az ott élőknek, ez a komplexitás pedig nagyon hiányzik az önök gondolkodásából, ami már csak azért is meglepő, mert ez a szakmai irányítás szempontjából mind a négy terület egy miniszter kezében összpontosul.
Kérem, válaszoljon tehát: hogyan akarnak komplex programot indítani a leghátrányosabb helyzetű kistérségeknek, ezeknek a településeknek a felzárkóztatására? Mikor lesz önöknek fontos a hátrányos helyzetű kistérségek sorsa?
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem