KARÁCSONY GERGELY

Teljes szövegű keresés

KARÁCSONY GERGELY
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm szépen. Kedves Képviselőtársam! Én, ugye, azt mondtam, hogy a jelentős befolyással bíró műsorszolgáltatókra és a közszolgálati műsorszolgáltatókra vonatkozzon a kiegyensúlyozottság kritériuma. Amikor elfogadtuk ezt a bizonyos határozatot, akkor egy olyan tartalomelemzés adatait néztük végig, amelyben túlnyomó többségben ilyen műsorszolgáltatók szerepeltek: a TV2, az RTL Klub, a Duna Televízió, a Déli krónika és az M1 Híradó. Egyébként ott volt még az Echo TV és az ATV is. Megjegyzem, az ATV volt a legközelebb a kiegyensúlyozottsághoz (Zaj a Jobbik soraiban.), összességében, egyszerűen arányokban, tehát megszólalási arányokban. Egyébként a mostani statisztikák szerint az Echo TV is kiegyensúlyozottabb, mint a többi műsorszolgáltató, tehát nincs ebben ellentmondás. Éppen amellett érvelek, hogy egy bizonyos szint fölött és bizonyos frekvenciahasználat mellett igenis, a kiegyensúlyozottságnak van értelme, de ezt nem lehet megkövetelni, és nem is cél, hogy megköveteljük másoktól.
Ha a Barikád rádió majd egyszer létrejön, nyilván előbb-utóbb, a Jobbiknak van már saját honlapja, van a Barikád, ami egy internetes portál, ami Jobbik közeli, van már újságja, most már van televíziója is, ma nyilatkoztam nekik, és előbb-utóbb lesz rádiójuk is, és mondjuk, ha túl sokat fog benne szerepelni a Jobbik, akkor simán megbírságolhatják. Ha jól emlékszem, pontosabban szankcionálhatják, pénzbeli bírságot nem lehet kiszabni a kiegyensúlyozottság hiányára, úgyhogy nem látom az ellentmondást. Azt gondolom, teljesen konzisztens az, amit erről mondunk, részben az Alkotmánybíróság 2007. évi 1. határozatával meg aztán teljes mértékben összhangban van.
Köszönöm szépen. (Szilágyi Péter tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem